Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Budapest felett az ég

2009.06.15. 11:35 Módosítva: 2009.06.15. 16:06

A végítélet felhői lebegtek vészjóslóan a város felett. Viktor kicsit tanácstalanul állt a Népliget szélén, órájára pillantott, majd fejét az égnek emelve felnézett a sötéten kavargó felhőkkel elárasztott égre.

Azért ez már sok. Legközelebb biztos a Walkűrök lovaglása üvölt majd az égből, ha megérkeznek, gondolta bosszúsan. Unalmában egyik lábáról a másikra állt. Akár beszélgethetett is volna a többiekkel, hiszen tíz perce már észrevették egymást, biccentettek is, de végül csak nem bírta rávenni magát, hogy odamenjen a fák közt álló, rozsdás rakétamászókához. Semmi kedve sem volt bájcsevegni Ibolyával, Gáborral meg a Gordonnal.

Hirtelen felkerekedett a szél, villámlott, vagy csak bekapcsoltak egy irgalmatlan nagy stroboszkópot, és mire Viktor szeméből eltűntek a villogó színes karikák, a sehonnan sehová sem vezető, rozsdás iparvágányon már ott állt a vonat.

A többiek eltűntek az ajtóban mire odaért, még egyszer utoljára felnézett az égre, majd ő is felkapaszkodott az étkezőkocsiba. Odabent már mindenki a rászáradt zsírtól és kosztól ragacsos asztalnál ült, valahonnan halkan, de azért bántóan recsegve a Walkűrök lovaglása szólt, és egy pincér éppen langyos instant kávét szervírozott műanyag poharakban.

Leült, és kezeit illedelmesen a térdére helyezte, ahogy annak idején az iskolában, miközben arra várt, hogy vajon kihívják-e felelni a táblához. Nem sokkal később megjelent egy magas, hajszálcsíkos öltönyt viselő férfi, leült velük szemben, és finoman megigazította a nyakkendőjét.

Ötvenes, ápolt vagy negyvenes, de szereti az esti koktélpartikat, mérte fel gyorsan Viktor, miközben a hideg porkávét szürcsölgette.

– Üdvözlöm önöket. Először is elnézést kell kérnem a teátrális díszletekért. Kicsit sok utómunkát fektettünk ebbe az égbe. Tudják, hogy van ez: a technikusok imádják a presetseket, a kreatívjaik pedig túl sokszor látták már a Deep Impactet – mondta csak úgy mellékesen, közben egy dossziéban lapozgatott.

21

Mindenki helyeselt, bár fogalmuk sem volt, hogy mi az a presets és a Deep Impact. Ibolya a kreatív jelentésével sem volt teljesen tisztában.

– De nem is ezért vagyunk itt. Hanem mert van ez az ügy... – nézett fel a dossziéból az öltönyös férfi. – Ez a 14,77 százalék. Vagyishogy a Jobbik.

Gordon hangosan nyelt egy nagyot.

– Szeretném, hogyha megértenék – mondta az öltönyös nagyon lassan, tagoltan –, hogy miért zavar minket, hogy egyre népszerűbb egy olyan párt – itt ismét lapozgatni kezdett a dossziéban – Magyarországon, amelynek tagjai hisznek a zsidó világ-összeesküvésben, a szabadkőművesek titkos hatalmában meg a Coca-Cola és a CIA együttműködésében.

Mind a négyen nagyon szerették volna megérteni. De még ennél is jobban szerették volna, ha az öltönyös látja rajtuk, hogy mennyire szeretnék megérteni, ezért érdeklődésüket jelezve előrébb hajoltak, és kikerekedett szemmel, sűrűn bólogatva várták a kifejtést. De az öltönyös váratlanul meggondolta magát.

– Na mégis, mi a faszért zavar ez minket? – kérdezte hirtelen üvöltve. – Csak nem azért, mert ha ezt a sok baromságot elhiszik, akkor egyszer talán arra is rájönnek, hogy a világot valójában mi irányítjuk? Mi, a Nemzetközi Étkezőkocsi-szövetség! – ordította, közben a nyakkendőjét ráncigálta, és szemmel láthatóan az sem érdekelte, hogy a dührohamot kísérő éles nyálcseppek bepettyezték a kiégett, foltos asztalterítőt.

– Tehát ki felel ezért? – kérdezte egy pillanattal később, már vészjóslóan halkan.

– A Fidesz, úgymond, előkészítette a terepet a szélsőjobboldalnak. Sohasem határolódtak el tőlük, sőt felhasználták a szélsőségeseket a céljaik elérésében, arról már nem is beszélve, hogy a Jobbik végül is a polgári körökből nőtt ki – kezdte el színtelen hangon mormolni Katalin, mire Viktorból kibukott:
– Mennyire hülye vagy te, Kati, de nem csak angolul.

– A Jobbikot a szocialisták teremtették, csak kiszabadult a ketrecből, és most már nem lehet csak úgy visszazavarni őket – kezdte Viktor, a keze még mindig a térdén, lesütötte a szemét, pont úgy, mint annak idején, amikor az iskolában felelt. Már a titkosszolgálatoknál, a kormány által megrendelt barna esőnél, meg a negatív kampánynál tartott, amikor Gábor közbeszólt, hogy a jobboldal hülyéit ne kenje már a baloldalra, és mintha Gordon is közbe akart volna vetni valamit.

– Nekem erre kibaszottul nincs időm! – üvöltötte azonban hirtelen az öltönyös. – Egy óra múlva Teheránban kell lennem, hogy elvégezzem a szoftverfrissítést Mahmúd Ahmadinezsádon, erre itt hallgatom ezt a sok hülyeséget. Már rég le kellett volna cserélni az egész bagázst egy fejlettebb félvezető-alapú technológiára, csak, ugye, szorongat a költségvetési albizottság, meg amúgy is, kit érdekel Magyarország.

Torkaszakadtából üvöltött, Gordon és a Kati már egy ideje fel sem mertek nézni, ezért talán észre sem vették, hogy a dühroham adott pontján az öltönyös férfi arca egyszerűen szétnyílt, és valószínűleg azt sem látták, hogy a koponyában, a vészvilágítás pirosan vibráló fényében egy apró zöld emberke rángatja veszettül a botkormányt.

– Oldjuk meg az egyre jobban leszakadó romák problémáit, javítsuk a közrendet, változtassuk meg az igazságtalan adórendszert, reformáljuk meg az egészségügyet, és számoljuk fel a korrupciót? Csakhogy ne a Jobbikra szavazzanak? Mindezt mi? – kérdezte Gordon értetlenkedve, és mereven bámulta kézzel varrt bőrcipőjének orrát.

– Vagy talán mi? – értetlenkedett Viktor, aki megbűvölten nézte, ahogy a fej lassan összecsukódik, és közben arra gondolt, hogy ezt biztosan nem meséli el a polgári körben.

De válasz helyett csak egyetlen rövid, lemondó mondat érkezett a merev, érzelmek nélküli arc mögül, mintha csak egy barlangból szólna:
– Na, most mentek el ti mind a jó büdös picsába, de tényleg!

A végítélet felhői még lejjebb ereszkedtek, már szinte súrolták Budapest háztetőit.