Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Engedjétek hozzám

2010.03.08. 07:30

Rendkívüli választás lesz a következő, és nemcsak azért, mert már ismert a győztes, hanem mert egyelőre úgy néz ki, hogy minden idők legszegényesebb terítékéből választhatunk. Négy éve tíz, nyolc éve nyolc, és azelőtt is mindig tíznél több párt állított országos listát. Idén, ha így megy tovább, háromból lehet majd választani. Az még sajtból is kevés, bármelyik kisboltban szélesebb a kínálat.

A választás ugyanis össznépi lakoma, és azon felül, hogy elhúzza a seggét szavazni, még egy kis erőfeszítést követel az állampolgártól: az ajánlószelvény használatát. Elvileg házhoz mennek érte, meg standok vannak a végállomásokon, fel lehet adni postán – interneten speciel nem lehet ajánlani, de azért nem egy ördöngösség. Ehhez képest a magyar szarik bele, és nem adja a cetlit.

Megy is a sírás-rívás az úgynevezett kispártoknál, még a parlamenti küszöbre esélyesek is szopóágon vannak. Hiába az országosan kitapintható támogatás, ha már a starthoz sem tudnak felállni, mert akik jobb híján őket választanák most vasárnap, azokat sem érdekli a párt
annyira, hogy a tévé elől felugrasztva vagy neadjisten előre kitöltsék a cetlit. A cédulázás nyilvánvalóan torz rendszer, egyik legfőbb oka annak, hogy a magyar demokrácia nem működik piacként. Ugyanis a piacra lépés küszöbe rendkívül magas, és nem csak pénzben.

Mit, miért, mennyiért?

Mi kell a sikeres cédulagyűjtéshez ott, ahol a választás előre ismert győztese akkorácskát mer csak álmodni, hogy kettőmilliót összeszed nyolcmillió választópolgártól? Rendkívüli mennyiségű aktivista, az kell hozzá. És kiből lesz aktivista? Egzaltált tinikből, hasonló tudatállapotba visszasüppedt felnőttekből, akik ennél jobb szabadidős elfoglaltságot nem találtak. Olyan emberek kellenek, akik képesek annyira komolyan venni egy pártot, hogy csatlakozzanak egy Amway-ügynök-hálózathoz, és vállalják az ezzel járó megaláztatásokat.

És mi szükséges ahhoz, hogy minél több ilyen léhűtő roncsot beszervezzünk, lehetőleg ingyen? Minél nagyobb szabású hülyeségeket kell a fejükbe tömni, amitől úgy érezhetik, hogy egy közösség tagjai. Kik a cédulagyűjtés éllovasai? A kétmillióra hajtó Fidesz és a kitűnően teljesítő Jobbik. Mi közös bennük? A közösség illúziója. Ennek a szektás, egyházias pártstruktúrának kedvez a jelenlegi rendszer. Az együtt mozdulás ígéretének, a polgárikörözésnek, a Magyarországon belül létrehozott zárt társadalmaknak. Annak a hazugságnak, hogy már attól különb vagy, ha velünk tartasz.

Pedig a politizálásnak nem az elvakultság, a bandázás meg a közös éneklés az egyetlen működő formája. Sőt, pont az az, amiből elég volna kevesebb is.

A szabad piac már sokkal jobban működik akár a televíziók között. Vannak ismeretterjesztő csatornák, eléldegélnek békében, annak ellenére, hogy az ő nézőik nem tapsikolnak rendezői parancsra a stúdióban. Nem ők a legsikeresebbek, de mivel fennmaradnak, fenntartják a választás lehetőségét. Hogy amikor a hülyetévé hülyeműsorára ráununk, akkor legyen hová átkapcsolni. Mégpedig azért maradnak fenn, mert elegen vannak, akik megrendelik a műsorukat a kábeltársaságnál, vagyis fizetnek nekik, annak ellenére, hogy nem rajongók, csak alkalmi fogyasztók.

Minimális odafigyelést, kevéske erőfeszítést kívánna a magyartól az, hogy a választásokon ott lehessenek a rajtvonalnál azok is, akik nem hülyítettek meg légiónyi fanatikust a lírájukkal. A szükséges érdeklődés összege állandó: vagy sokakat érdekel egy icipicit, hogy merre megy Magyarország, vagy azok fogják kormányozni, akik ki tudtak állítani tízezer beteget, akiknek szívügyük a Párt. Adományozzuk ezért egyszázalékunkat az indulásért küzdő színfoltoknak, hogy legyen miből választani. Nem kötelező rájuk is szavazni, de amit húsz éve elkezdtünk összerakni, az azzal kezdődött, hogy jobb, ha mindenkit megillet az esély, mert ha csak egy jelölt van, az el fog pofátlanodni.