Túl jón és rosszon

Mindent folytatunk, ami jó volt az elmúlt négy évben, sőt tökéletesítjük, kiterjesztjük, műkörmöt építünk neki és felvarrjuk a melleit pelenkaöltéssel, továbbá mindenkinek jut majd belőle, kicsinek-nagynak, soványnak-kövérnek, jónak és gonosznak, mert ez így igazságos - körülbelül így hangzott a célegyenesben a szocialista vision, már amennyire ki lehetett venni a menetszélben. S lám: száz nap se kellett ahhoz, hogy mindez valóra váljék, sőt, hogy a jónak ítélt állami szolgáltatások spektruma szédítő tempóban bővüljön. Kicsikét zavaró, hogy többek közt azok a mozdulatsorok találtattak folytatásra méltónak, amelyek végképpi eltörlése ugyanezen párt ugyanezen kampányának másik pillérét alkotta; no de csak annyira zavar, mint egy jó halászlé után a belekben megszorult halszálkák: van négy évük lebomlani vagy betokozódni.

a szocialista kommunikátor kedvenc színe a krumpli

Folytatandó gyakorlat például az, hogy a kormányzó párt állami forrásokból népszerűsíti cselekedeteit, s azokon keresztül saját magát, különös tekintettel az őszi önkormányzati választásokra. Az Országimázs Központ, amelynél közpimaszabb intézmény a rendszerváltás óta nem üzemelt, a választási ígéreteknek megfelelően a kormányváltást követően nyomban megszűnt. Sőt, ihajt megindult a nyomozás, ujjnyomatok, orrnyomatok, nyálminták után szaglásznak a hatóságok, papírtömegeket megmozgató purifikálásban kérgesednek a tiszta kezek. És azonmód működésbe is lépett az új, a saját öntömjénvető: palettát és pemzlit ragadtak a lelkes úttörők a nagy magyar kifestőkönyv fölött, olvashatjuk-hallhatjuk hónapokon át, hogyan épül-szépül az ország kétszáz százalékra.

Ráadásul az új országimázs most huszonöt százalékkal több ostobasággal kerül forgalomba. Mert míg az újkonzervatív körképfestők lehetőleg szétfolyó szélű barnáskékben álmodtak, a szocialista kommunikátor kedvenc színe a krumpli.

A bóvli, illetve az éppen kifutó, s ezért kellő betegességgel már klasszikusnak is nevezhető popkultúra iránti leküzdhetetlen vonzalmuk már a kampányrendezvényeken is elemi erővel sújtott le, akár egy mutáns Duracell-nyuszi: a szégyentelen hirtelenséggel főnapközistává dobbantó Dévényi Tibortól Lagzi Lajcsiig ott volt mindenki, aki kellhet egy halálos pörzsölőbalesettel végződő szilaj disznóvágáshoz. Pirosbetűs ünnephez külföldi vendég is dukál: gondolom, Elton John Isaura ellenében maradt állva a bizonyára szakavatott, ám ismeretlen zsűri előtt. - A múltkor is hogy örültek a Kabir Bedi elvtársnak a Skála megnyitóján - morfondírozott a hétfejű bizottság -, akkor Elton Gjontól vagy mitől bepisálnak, he!

nincs olyan politikai erő, amely ezeket a szemükre vethetné

Közpénzért aggódni azonban akkor sem kell, ha nevezett táncdalénekest valaki méltatlannak találná az alkotmány ünnepéhez: Elton gázsiját a szponzorok állják. S ha netán a szponzorok közt feltűnne egy-egy állami vagy államközeli vállalat; nos, írva vagyon, folytatunk mindent, ami jó. Nekünk. A rendezvény amúgy is fakultatív, akinek nem tetszik, nézze csak a tűzijátékot, a kifejezetten homofób indíttatású ünneplőket pedig szeretettel várja a MIÉP egy hasonló szellemű trance-partyra.

S ez csak egy kocka a jóság folytatásának sétányában, és egyben persze a proletariátus fegyvere, mint minden utcakő. Megőrzendő vívmánynak bizonyult az is, hogy a kormányzó párt eljátszik kicsit a hetenkénti ülésezés fogalmával, ahogy vásott kölykök a kisgyerek sapkájával, háta mögé dugja, elrejti, feldobja az eperfára, röpteti és kikacagja. Jelenleg a hetenkéntiség kéthetenkéntiséget jelent a szocialista nyelvészet állása szerint, tudniillik a szó elején keményen ejtett h a kettő számnév csökevényes rövidülése. Bejárni azért lehet, a büfé üzemel, csak az ellenzéki kérdések ritkítására vonatkozik az intézkedés. Hogy jobban megrághassák, ki ne nevettessék magukat a kis gyámoltalanok.

Látszik már a közszolgálati alagút vége is, ni: nem a felszínre vezet, csak kanyarodik egyet a hegy gyomrában. Igaz, mélyebbre már nem tekeredhet bármilyen értelemben, a maga tízszázalékos nézettségével csupán a gesztusok terepe, de azért a távirányító ott maradt a kancellárián: egy-két hoszú gombnyomás, és Sugár Ági már ott sziporkázik a Szabadság tér fölött. A Déri Jánosról Elnevezett Nyugdíjasklub idevágó üzenete: a majálison Endrei Juditka is ott volt, és nagyon várjuk már őtet is vissza, meg az egész Ablakot!

a kölcsönös elrettentés hidegháborús doktrínája született meg újra

Ennyi is elég volna ahhoz, hogy a kedves olvasó hete rosszul induljon, de ha már belemerültünk az édeskés kollektív spleenbe, akkor veregessük szépen a medence aljába az orrunk. Mindezek ugyanis csak egy kormány hibái, még ha erkölcsileg a lehető legsúlyosabbak, még ha rendszerellenesek is. Tragédiává azáltal fejlődik - pete-lárva-báb -, hogy nincs olyan politikai erő, amely ezeket a szemükre vethetné. Nem véletlen, hogy az új kormányimázst a Fidesz csak azzal merte csöppet megkarcolgatni, hogy az "nem egyezik az MSZP választási ígéreteivel" - mert tökéletesen egyezik viszont azzal, amit ők csináltak, ahogy a fentebb említett összes hatalommegőrző praktikát tőlük örökölték a szocialisták. Ők hozták létre a kényelmesen vezethető automata váltós demokráciát, ők kreálták azt az intézményrendszert, amelyben öröm kormányozni, ahol az államkincstárból fedezhető a kampány - jelen esetben az önkormányzati -, ahol a közmédiumok majdnem minden szereplője távvezérelt replikáns, s ahol az ellenzék veleszületett jogai tetszés szerint legallyazhatók, decens cserépbe dísznek átültethetők. Ne lepődjünk meg, ha ősztől koppan a levelesládákban a Lakossági Hírharsona című ingyenes jóléti intézkedés, a legutóbbi ötvennapos terv norma feletti teljesítésével a címlapján. Utána jöhet a Dózsa-film kétmilliárdból. Ahogy megígértük.

A derű velünk van: még ki is röhögjük a visítozó ellenzéket. És joggal: nem vagyunk rosszabbak, csak most nálunk van a kulcscsomó. Csak a civil emel szót: a politikus megérti, hogy az ellenfél nem csonkítja meg önként magát. Különös, ám a történelemben nem ismeretlen egyensúly jött létre; a kölcsönös elrettentés hidegháborús doktrínája született meg újra; nem atomfegyverek, hanem az egyformán antidemokratikus szándékok egyenlítik ki egymást. Alternatíva nincs; világos, hogy a mi elitjeink egyike sem képes elviselni a demokrácia nyugati, gyári formáját. Ha egy kormány meg mer tenni valamit a demokrácia ellenében, az utódja magától értetődően teszi meg, akkor is, ha épp emiatt bukott meg az előző, s ha épp az ellenkezőjét ígérte. Hosszú távon ez bizony - isa, por es kamu vogymuk - entrópiának néz ki.