Hadi tanács

2003.01.20. 07:56
Szigorú világ jön, jobb lesz önként vallomást tenni, talán enyhítő körülmény. Tehát előre is elnézést kérek egész Magyarországtól, sőt a régiótól is a várható kontaminációért, és bevallom: nekem is van atombombareceptem. Jó pár éve szereztem be, gondoltam, jól jön még valamikor, meg különben is érdekel az ilyesmi. Nem olyan nagy kaland egyébként az atomfegyver, Mirko Vosátka, a legendás Természetjárók enciklopédiájának szerzője először is összehegesztene két régi kádat, aztán a többi már csak aprómunka, utána kezet kell mosni és kész. (Mirko Vosátka konkrétan régi kádat javasol a nomád tábori latrina alapjául, az összes ötletét beszámítva a valamirevaló nomád tábor egy Zil-konvojjal kezdődik, jól megrakva régi kádakkal és földmunkagépekkel.)

kutakodni bugyik között, kiborogatni a kuszkuszt, és diadalmasan megtalálni az atombomba rajzát
Szóval van nekem ilyen kézikönyvem, ami, ahogy kiderült, maga a háborús ok. Ez a pár száz oldal a közeljövőben Magyarország latorállammá és gonosztengely-csapággyá nyilvánításához fog vezetni, és akkor még a KFKI lézerkísérleteit nem is számoltuk. Szánom-bánom, ez van, vállalom bűnömet. A szöveget egyébként az internetről töltöttem le, úgy tessék olvasni, hogy hamarosan azt is lebombázzák.

Különben szórakoztató is lehetne, ahogy a világ urainak viselkedni tetszik. Ideális esetben ugye bemennek az ellenőrök, és egyenesen Szaddám hálószobájába sietnek, ahol a főgonosz egy taktikai atombombával fajtalankodik. Lefényképezik, leadják a sajtónak, és másnap már hadat is lehet üzenni. De hát bomba nincs, még a nyomorult vegyi fegyvereknek is csak a héját találták meg, a húsát kiette belőle az irak-iráni háború. Márpedig valami imposztorságnak lennie kelletik, büdös arabja, az nem létezik, hogy semmi se legyen, amikor egy éve megmondtuk világszerte, hogy van. Ilyenkor nincs más hátra, mint magánlaksérteni - ellenőrnek szabad, ha a BKV-ellenőrnek szabad bunkónak lennie, akkor a fegyverzetellenőr bármikor, bárhova -, turkálni, kutakodni bugyik között, kiborogatni a kuszkuszt, rálépni a macska farkára bocsánatkérés nélkül, és diadalmasan megtalálni az atombomba rajzát.

Csak hát ettől még nem demokratának és megfontoltnak, hanem közveszélyes elmegyengének tűnik a világ biztonságán őrködő művelt távolnyugat. Ennyi erővel ki is lehetne mondani, hogy azért lesz háború, mert háborút akarunk. A legpimaszabbak még azt is felvethetik, hogy miért nem küldhetünk mi ellenőröket abba az 51-es körzetbe, amit ismeretterjesztés örvén a Spektrum tévén mutogatnak, hogy örökbe fogadjunk a Budapesti Állatkertnek egy kedves kis földönkívülit. Vagy azt szabad tartani?

Kedves Amerika, vagyis kedves Igazi Hatalom, ahogy mifelénk fogalmaznak! Meglátszik rajtatok az ötszázéves demokrácia elpuhító hatása. Nálunk ezt úgy csinálták kicsiben, hogy kijött az ÁVÓ dollárt keresni, és előzékenyen hozott is magával, hogy legyen mit megtalálni. Ugyebár az ellenőrt nem ellenőrzi senki. Nem volna egyszerűbb, ha mindjárt vinnének magukkal egy atombombát - van nektek elég -, és jól eldugnák valamelyik szerájban, aztán jól megtalálnák? Mindjárt rádöbbenne az egész világ, hogy tényleg.

De még egyszerűbb - és őszintébb! - volna, ha repülőn vinnék azt a bombát, és rögtön le is hajítanák.