Őszi punk

Az iskolakezdésről kellene most megemlékezni többek között, sugárzó arcú, izgatott kispajtásokról, akik alig várják, hogy kézbe foghassák új, nyomdameleg tankönyveiket, beülhessenek a padba, és magukba szívhassák a tudományokat, melyek nemcsak a majdani nagybetűs életben való boldogulásukat segítik majd elő, de hozzájárulnak az általában vett emberi gyarapodásukhoz is. De az, hogy mennyire megtöltötték a várost már vasárnap is a szülővel új farmert vásároltató iskolások, leginkább azt juttatta eszembe, hogy milyen jól választottak időpontot a BKV-s járművezetők, a hétfő ugyanis még nem rendes tanítási nap, osztályfőnöki óra és eligazítás van csak, úgyhogy kedden sokkal okosabb és szórakoztatóbb közlekedési káoszt előidézni.

Mindenesetre izgatottan vártam az armageddont, amit belengetett a szakszervezet, és amire csak mélán nézett a lakosság, hogy hát valami csak lesz, illetve hát úgyse lesz semmi, és tessék, igaza is lett a lakosságnak, mert nem lett semmi. Valahol sajnálom, persze szigorúan tudományos okokból, érdekelt volna, hogy X százalékkal kevesebb BKV-jármű esetén X hányadik hatványával szorzódik a Budapesten közlekedő idegbetegek száma. Mindegy, az iskolakezdésre gondolva úgyis valamiért a mai napig befeszülök, úgyhogy eredményekben gazdag tanévet kívánva ugorjunk is.

Lapozzuk át a belpolitikát, Veress Gabriella nem vette észre a rózsaszín háromszöget, eegen, fasiszta veszély is van, bár megjegyzem, hogy amíg Magyarországon Usztics "Karády őrmester" Mátyás a fasiszta veszély, addig akár lehet ilyenünk is. Olajbogyók, vigyázz!

Ha pedig az országimázs miatt aggódnánk, nem kell, Presser Gábor egy kulturális rohammal beveszi majd nekünk Kínát, kettőt se pislognak ottan, és máris virágzó kapcsolatok épülnek ki országaink között, mindkét fél legnagyobb megelégedésére. Majd meglátják. És ha Kína a barátunk, ki merne nem az lenni? (Jut eszembe, lemaradtunk a nyár kulturális eseményéről, hogy rohadna meg.)

Viszont szeretném felhívni a figyelmüket a múlt hét egy olyan popzenei hírére, ami talán nem szerepelt kellő súllyal a világsajtóban, nem, nem Speak materializálódásáról van szó, hanem arról, hogy feloszlik Magyarország vezető sanzon-punk együttese, és elnézést a kifejezésért, kedves olvasók, de ez egy kibaszottul nagyon szomorú pillanat. A Karabély ugyanis a kortárs magyar könnyűzene megkerülhetetlen darabja, annak ellenére, hogy sosem sikerült a kis színpadokról a nagyokra jutniuk, de ez valahogy beléjük is volt kódolva. Pár éve volt ugyan egy rövid időszak, amikor felcsillant egy kis remény, hogy talán, esetleg tizedannyira népszerűek lehetnek, mint mondjuk a Kispál, de aztán mégsem. Nem tudok náluk magyarabb zenekart, nem úgy értve persze, hanem olyat, akik ezt a kelet-közép-európai izét (érzést? hangulatot? hagyjuk.) jobban megfogalmaznák zenében-szövegben (Jeges az utca, de nem sáros, ez már majdnem a belváros); plusz ez az egész zsenialitás-másfél évtizedig nembefutás-feloszlás történet is annyira fájdalmasan hazai. Még kétszer meg lehet őket nézni, ha van lehetőségük, tegyék meg, tartoznak ennyivel önmaguknak és a hazájuknak.