Auguszta
-4 °C
2 °C

Klónegér az első magyar űrturista

2006.11.20. 10:01

A csillaghajó hatalmas robajjal vágódott be a bolygó sűrű légkörébe, fortyogva emésztették oldaláról a csintalan molekulák a stencilezett felségjelzést, őrült robaj és rázkódás ölelte burokba karcsú fémtestét, míg végül lazán elhajított körzőként állt bele egy rózsaszín homokbuckába az egyenlítő mentén.

Évszázadok néma sodródása után érkezett a Föld nevű bolygóról, Magyarországról, hogy közvetítse sután megfogalmazott üzenetét egy háromnegyedes flopilemezen az űróceán mit sem sejtő lakóinak. Az űrhajó egyetlen utasa Klonilla volt, a Magyar Klónegér, akit több száz jelentkezőből választottak ki az Akadémia hímsoviniszta tudósai mint az egyetlen életformát, amely hitelesen képviselheti a rögvalóságot az űrtávcsövek le-lecsukódó pilláin túl is.

A bolygó lakosai apró műanyag homokfutókon érkeztek a becsapódás helyszínére, és vigyorogva találgatták, ki próbálkozik megint kapcsolatfelvétellel.

– Szerintem megint flopit küldtek – bugyogott fel az egyik overálos alakból a röhögés, de a többiek csendben csóválták a fejüket, nem hitték, hogy bármi épen vagy életben maradhatott az elszenesedett roncsban. – Van rá száz kreditem, hogy egy egér lesz, flopival – folytatta az élcelődést a lény, a többiek azonban nem hallgattak rá, ám amint kiemelték a védőkapszulát a járműből, csak sóhajtottak, összeszedték a szerszámaikat, és uccu neki, elporzottak.

Három alak maradt a csillaghajó mellett, egy cica, egy kiskacsa és egy robot. A kapszulában pedig egy kis fekete egér, aki egy piros-fehér-zöld matricás flopilemezt szorongatott. Már ébredezett. Az első, amit észrevett, hogy iszonyatosan fáj a feje. Résnyire nyitott szemein kegyetlenül vágtattak be az ikernap sugarai, alig kapott levegőt. Aztán apró szúrást érzett a nyakán, és már képes volt élni. Felült a kapszulában, és másnapos szemekkel meredt a három alakra.

– Szervusz utazó. A KGrZSCiCAj bolygón vagy, én Haploid vagyok, ő pedig a barátom, Diploid. A robot pedig Rudi, a robot – mondta a cica – Mi járatban errefelé?
– Békével jöttem – kezdte Klonilla a betanult szöveget, mire amazok hangos kacagásban törtek ki, a robot elfúló diódarecsegéssel csapkodta fényes gömbcsuklóit, aztán látva az egér sírásra görbülő bajszát komolyabb arccal folytatták.
– Ne haragudj utazó, de évente jönnek a hozzád hasonlók, és hiába üzenünk vissza mindig, hogy nincs személyi számítógépünk. Mi egy mélyűri hedonista közösség vagyunk, és nem igazán érdekel bennünket a bolygótok.
– Hoztam virslit – jutott eszébe a következő mondat, és próba-szerencse, elmosolyodott.
– Sajnos, mind megromlott – tette vállára a kezét Haploid. – Rudi szerint a Marsra akartak küldeni, de valamit elnézhettek, mert éppen egytrillió fényévvel jöttél tovább, mint tervezték. Szegény kicsi klónegér.

Klonilla csak állt, és nézett a szivárványszín sivatagon át a horizont felé. Minden reménye elhagyta, és egy kicsit átverve érezte magát.
– És most mi lesz?
– Visszatérni biztosan nem tudsz, az űrhajód tönkrement, és egyébként sincs elég üzemanyagod a visszaútra. Itt kell maradnod velünk.
– A rohadékok... - krákogott Klonilla, magzat alakzatba pöndörödött, és elájult.

Órák múlva arra eszmélt, hogy egy csillogó kislány ébreszti egy fekete cukorral a kezében.
– Gyere egérke, kapsz negrót. Most már minden rendben lesz.

Szomorúan nézték Klonillát, Rudi pedig sóhajtott egyet, bepréselte a flopit a mellkasába, és a hangszóróiból cincogó technóra bólogatva nézték, ahogy nyugaton eltűnik a két vörös óriás.