Pál
-5 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Petőfi Sándor: Kukablues

2007.03.19. 09:48

Helyből vagy nekifutásból véleményezni ezt a tizenötödikét és azt, ami úgy freitamásosan mögötte (előtte, mellette, alatta, fölötte) van - gusztustalan feladat. Inkább csak bottal piszkálná az ember, mint a szétlapított, lógó belű kecskebékát.

Ez nem az ünnep miatt van, nem kéne Kossuthékra kenni. Lehetne sakköri közgyűlés, egyesületi horgászverseny vagy cserkészdzsembori, mindegy.

A politikai publicisztika mint olyan értelmetlen, fölösleges dolog egy ideje; nincsen már terepük az érveknek, de igazából már a felszabadult bazmegezésnek sincs, minden értelmetlen, nagyjából, a Magyar Köztársasaság közéletében (politikai elitjében és csatolt részeiben) már hónapokkal ezelőtt beállt az agyi infarktus. A beteg még él talán, de értelmes reakciót nem ad.

Lábon hordjuk ki az agyhalált, és ez mindenképpen heroikus, emlékezetes, egyedülálló.

Kropotkin herceg sírna a gyönyörűségtől.

Illetve az általános agysejtpusztulás már nem is a polelit kiváltsága, lásd a kukagyújtogató márciusi (októberi, szeptemberi) ifjúságot, a magyar történelem legsiralmasabb időszakaiból előrángatott jelképekkel, sörszagú, politikainak alig nevezhető célokkal. Kropotkin herceg sírna a gyönyörűségtől. Meg a Prónay–Héjjas.

A fenti diagnózishoz (agyhalál) bizonyítékként csatolhatnánk sokoldalnyi nyilatkozatot, beszédeket Demszkytől Lendvai Ildikóig, Nyakó Istvántól Kóka Jánosig, Csurka Istvántól Toroczkai Lászlóig, az egész Orbán-beszédet meg a körítést.

(Egyébként: ha énnekem 1986. március 15-én, amikor épp kevéssé titkos rendőrök parádéztak a gimiben, megelőzendő a megelőzendőket, azt mondja valaki, hogy 2007-ben, tizennyolc évvel a kommunisták bukása után március tizenötödikén tízezrek éneklik elszánt tekintettek Varga Miklóssal – bocsánat: Sometimes, people make a war – és Sasvári Sándorral a Nemzeti dal giccses rockoperett-változatát, akkor lehet, hogy sírva fakadok, és azt gondolom, maradjon Kádár. Jó, tudom, mindenkinek voltak illúziói a rendszerváltásról. Énnekem, akkor meggyőződéses Tizedes- és Riistetyt-rajongó punknak a többi között az volt az illúzióm, hogy a rendszerváltás elsöpri a rockoperettet, a hagymázas, kommerszószba áztatott álnemzeties feszítést, Varga Miklóst, Sasvárit, Vikidált. És Nagy Feró lesz a köztársasági elnök, mondjuk. Ehhez képest ő most jégtáncol, és ez még mindig jobb, mint bármi más, amit tehetne. Ha nem is jobb pénz, mint pártrendezvényeken pártidiótáknak gajdolni, de mindenképp tisztességesebb.)

Vissza az agyhalálhoz.

árpádsávos körösztanyám nemezsapkában meg minden

Kíváncsi vagyok, mit érez a két vezérzombi, amikor végighordozza zavaros tekintetét a csatatéren: az égő kukákon, barikádnak csúfolt szeméthalmokon, szóval az országon, ahol az általuk életre keltett trollok randalíroznak szánalmasan. Szégyellik magukat egy kicsit legalább? Vagy annyira önteltek és sötétek lennének, hogy még maguknak is megmagyaráznák? Hogy megint a másik a bűnös, az ontológiai náci illetve a komcsi-ávós restaurátor? Még aránylag elfogadható, sőt optimista verzió, hogy a két majom cinikusan bazsalyog és összekacsint, aztán hátrasandít a pártpénztárnokra: faszán megy minden, lé a zsebben, az úri közönség verekszik, kitűnő széklábak. Ez azért optimista verzió, mert legalább megvillan benne némi ráció. Érthető, hogy mi miért, kiszámítható, követhető.

De attól tartok, ennél lényegesen rosszabb a helyzet.

Persze, szélsőjobb-huhu meg radikál-Budaházy, árpádsávos körösztanyám nemezsapkában meg minden, de az azért mégis kínos, hogy a nemzeti ünnepen nem lehet embereket engedni Magyarország miniszterelnökének közelébe.

És Lendvai Ildikó legyen a talpán, aki úgy gondolja, hogy ezért kizárólag Orbán Viktor a felelős.

Nem, itt sokkal alaposabban vannak elcseszve a dolgok annál, mint amennyire Orbán Viktor elcseszni bírná.

talán még most sem veszi észre, hogy mennyire nagyon meg van bukva

Oké, a tökéletesen infatilizált, elbutított politikai kommunikációs teret, amelyben csak arról folyhatott a szó, hogy mit ad az embereknek meg mit vesz el tőlük a mindenható kormány (állam), nagyobb részt Orbán bűvészkedte össze, de annyi esze volt legalább, hogy nem abból a mesekönyvből kormányzott, amelyből a szavazóit altatta. (Méghogy ő sosem hazudott! Dehogynem! Szerencsére.) Gyurcsányéknak (Medgyessyéknek) ennyi eszük nem volt, elkezdték megvalósítani a Grimm-összest, amibe bele is rokkantunk gyorsan.

A Gyurcsány meg akkor akarta lefújni a mesemondóversenyt, amikor megnyerte éppen. Ez már a jobb óvodáscsoportokban is röhejes viselkedés. Szegény, talán még most sem veszi észre, hogy mennyire nagyon meg van bukva.

Aki Margaret Thatcher szeretne lenni (és ránk férne nagyon egy Margaret Thatcher), annak észre kéne vennie azt az apróságot, hogy az Iron Lady nem ígért új bányákat, dupla bért és alanyi jogon könnyűfém felnis, napfénytetős csilléket, mielőtt szanálta a komplett brit nehézipart. Az ország fele gyűlölte, de a szavában nem kételkedettt senki.

Ha viszont tegnap még nullakulcsos, gázártámogatott kommunizmust ígértünk, ma meg vizitdíjas, emelt adós, segélyjogosulatlan reálkapitalizmust vezetnénk be kapkodva, abból nem új reformkor lesz, nem nemzeti panteon, hanem az, amit most az utcán láttunk: káosz.

Én is fölgyújtom a saját kukámat egy kicsit ma este.

Sólyomnak meg igaza volt, hogy kihúzott Erdélybe.