A tízmillió szakember országa

A megvilágosodás egy római bankautomata előtt ért. Úgy látszik, hiába épültek szakintézményeket a szellemi kiteljesedésre, az ember valahogy sosem templomban, szentélyben vagy a parlamentben kerül kapcsolatba a Minden Dolgok mögött álló tutival, hanem a vécén, buszmegállóban vagy éppen Tiberis parti automata előtt.

"A kártyán nincs fedezet" - közölte velem a gép a nagy világnyelveken, én pedig egy villanás alatt megértettem a kelet-európaiság lényegét. De ne rohanjunk előre.

A történet szálai egy nappal korábbra vezetnek, az Andrássy úti bankfiókba, ahol a havi monetáris rituálémat végeztem. Pénzt vettem ki bt.-m számlájáról, átraktam a sajátomra, ahogy a könyvelőm cetlijén állt, majd összegeket utaltam az állam különböző részlegeinek, végül az új pénzügyi rendelkezések miatt akartam kideríteni néhány olyan azonosítószámomat, amiknek eddig nem tudtam a létezéséről.

A kisasszony felvilágosított, hogy ebben ők nem illetékesek, helyette viszont ajánl egy befektetési formát. Kinn sütött a nap, a forgalom halkan zúgott, a fák árnyékai ingtak az aszfalton, tehát a városban olyan hangulat volt, amikor az ember enged a bohókás késztetéseknek, mondjuk rendel egy fröccsöt, virágot vásárol, vagy éppen belevág egy kedvező befektetési formába.

Miért is ne? - fickándozik ilyenkor a szív, úgyhogy csak annyit mondtam, kedves kisasszony, tegye amit jónak lát, engem két dolog érdekel. Hogy a végén ne legyen kevesebb a pénzem, és bármikor felvehessem azt, ugyanúgy mint most.

A kisasszony rám mosolygott, hogy persze, ez így lesz, mert ez egy nagyon előnyös befektetés, úgyhogy papírokat írtam alá, kitáncoltam az utcára, hogy egy nappal később dermedten álljak az Örök Város ősi kövezetén. És rájöjjek, Magyarország nem a Nobel-díjasok, hanem a 10 millió szakember országa.

Máshol, a világ derűsebb szegleteiben ugyanis nem kell egy bróker dörzsöltségével rendelkezni, hogy bemerészkedjünk a bankba. Jogi értelemben persze nem történt velem szabálytalanság, nyilván nem olvastam el valami apróbetűset. Ahogy egyébként azok a saját foglalkozással bíró, pénzügyileg viszont nem túlképzett emberek sem szokták, akik más országokban rakják bankba a pénzüket. Majd vidáman flangálnak a Trevi kút körül, ahelyett, hogy nyaralásukat kalandtúraként élnék át, elsajátítva a hajléktalanok túlélési technikáit. Mindezt csak azért, mert összes pénzüket valami kisasszony átrakta egy másik, semmilyen bankkártyával el nem érhető számlára.

Nem magas színtű banki műveletekről van itt szó, azokhoz nyilván szakismeret kell. Hanem olyan jellegű problémáról, mint hogy szükséges-e ismernem például, hogy a BKV csapos felfüggesztéssel rögzített vezetékeket alkalmaz a villamosokhoz, és hogy azok mikor és miért szakadnak le.

Persze hogy. Annak, aki Magyarországon munkába indul reggelenként, követnie kell az éppen futó járműtendereket is, hogy tudja, mikor építik át a várost, csak azért, hogy a furcsán levezényelt versenytárgyalás után megvásárolt villamos közlekedni tudjon.

A nyaralás megtervezésekor sem útikönyvet kell olvasnunk, hanem a nagy romantikust, Sólyom Lászlót, hogy képben legyünk, a köztársasági elnök, a kebelében lobogó ideáktól vezettetve szét fogja-e cseszni az adótörvényeket, elszabadítva ezzel az euró árfolyamát. Az egyetemistáknak pedig magolás helyett célszerűbb a parlament munkáját követniük, hogy akkor lesz-e tandíj, vagy minden marad a régiben?

Ami pedig minden magyart egységbe forraszt, azok a könyvelési és adóismeretek. Aki magyar, az kétkulcsos áfával, kamatadóval, szolidaritási járulékkal és házipénztáradóval kel és fekszik.

Mi ez, ha nem az emberi kiteljesedés legmagasabb formája? Egy osztrák kisvállalkozó barátom hó végén összeadja a számlatömbjében szereplő számokat, zsebszámológépén megszorozza X-szel, a végeredményt átutalja egy számlára, majd villamosra száll, és a haverokkal elmegy radlert inni. Miközben szégyen szemre mit sem tud áramszedőről és csapos felfüggesztésről.

Mi ehelyett ismerjük a rendszert magunk körül, kivesszük a részünket mindenből, a kettős könyveléstől a vízvezetékszerelésig. De ha így van, mihez kell ebben az egészben az állam? Az egyszerűség kedvéért oszlassuk fel.

És mi történt a római vakáció végén? Hazavergődve visszautaltattam a számlámra a pénzem, a kisasszony pedig udvariasan annyit mondott, csupán a számlavezetési díjjal kapok kevesebbet. "Mennyi az?" - kérdeztem. A bankoslány gépelt kicsit, majd a monitorra meredt. "999 millió 999 ezer 999 forint" - mondta, majd remegő szájszéllel hozzátette: "ez csak valami hiba lehet, de mindjárt megoldjuk".

Én azonban nem hajoltam át az asztalon, hogy "nézzük csak, mit tetszett elütni", hanem felálltam, és kisétáltam a nyárba. Nekem lejárt a munkaidőm.