Tavasz van, az meg!

Eljött az összefogás ideje. Fogjon össze az alkoholos filc. Elment az összefogás ideje. Elmentek a gazdák és a huszárok. Pedig pont rájuk akartam kihegyezni minden publicisztikai műfajok legmegrázóbbikának, az Ehetinek eme darabját (Önök csak ne tartsanak semmitől, keményebb szemantikai gravitációkat is kibírtunk így együtt, összefogva).

Főszerkesztőnk egy üveg Günzer Cuvée 2002-vel kedveskedett a szerkesztőségben kószáló pantomimeseknek, akik erre ünnepi hangulattal reagáltak, továbbá eltökélték, hogy a tavasz bekövetkezte alkalmából visszatérnek a kemény sörözésből a sejtüdítő piros italokhoz.

A hét első felében még gyűlöletes fagy volt, teljes agylebenyek fagytak le az arcomban, miközben szokatlanul széles gesztusokkal álreménytelenül azt skandáltam egy irodaház forgóajtója közelében, hogy 'taa-vasz-van, taa-vasz-van'.

Arról nem is beszélve, hogy alaptalanul követeltem a globális felmelegedés haladéktalan bevezetését, hogy elég legyen már az idegsenyvesztésből, inkább a protuberancia.

Korabeli hallásvizsgálat
forrás: www.kellerkonyvtar.hu
Namármost. Az elmúlt héten hazatértek a gazdák. Örültem, hogy milyen jó traktoraik vannak. Nem teszek úgy, mintha értettem volna, pontosan milyen pénzt akartak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még egy utólagos beszólást eszközölt irányukba', ami nem szép, viszont tökmindegy, mert már konkrétan mindent elfelejtettem, pedig a Kossuth téri demonstráción jól éreztem magam.

Arról, hogy konkrétan mindent elfelejtettem, a huszárok tehetnek. Rákerestem az interneten a témára, nagyon tetszenek a korabeli festmények. Egy lengyel festő alkotásán például kezében puskával éppen leugrott a huszár a lováról. Húsfedezék mögül hesszeli a mozgást. Van a dologban akció meg izgalom, remélem a harcászat visszafogadja lovakat, hiszen annak ellenére, hogy huszárnak lenni nagyon szar, van benne akcióhős-dicsőség. Állítólag Amerikában ilyen lovas táborokban szoktatják le a fiatalokat a bűnözésről.

Ultrakönnyed szösszenetemet azzal a pszichikai bíztatással zárnám, hogy a következő hétnek van értelme, érdemes végigcsinálni, hiszen csupa pozitív hatás ér majd mindenkit, ha nem akarja, akkor is. Az edzőtermekben felemelik a súlyokat. Akinek hatalma van, bendzsózik. Az autókból kidübörög a zene. Nagypapa szerelmes nagymamába. A macska leveri a muskátlit. Katica száll Dionüszosz mellbimbójára.

Majdnem elfelejtettem a szuggesztív záró felhívást: Ön nem kritikátlan ember, még az elég jó Indexszel szemben sem, ezért kérem, a héten írjon kedvenc vagy nem kedvenc szerzőjének elektronikus levelet, amelyben pár kedves hízelgő szó után beszúr valami gonosz kis megjegyzést. Ez hatni fog.

Éljen a szabadság! Minden hatalmat Veszely Gyulának!

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25