Máté, Mirella
14 °C
30 °C

Mindenről ő tehet

2008.09.22. 12:22

„A Zsidó Világösszeesküvés tehet mindenről” – suttogta szinte kéjesen, miközben képzeletben a helyére illesztette a Dávid-csillag árnyéka vetül a Földgolyóra című, hétezer darabos puzzle utolsó elemét. Arra gondolt, hogy most, ezután a dolgos szervezkedésben, intrikában és nemzetveszejtésben eltöltött hét után megérdemel egy jó szivart, de inkább mégis rágyújtott egy kövér dekkre, amit még szombaton talált a rendőrroham után könnygázban ázó Szabadság téren.

Élt, sőt uralkodott. Ő tehetett mindenről.

Lassan kifújta a füstöt, nézte, ahogy a lehelete sűrűn gomolyogva a lámpa felé száll, és közben azokra az időkre gondolt, amikor még nem ő volt a Zsidó Világösszeesküvés. Amikor még Gézának hívták, az anyja ritkán Gézukámnak, a haverok pár feles után egyszerűen csak Tökinek.

Aztán egyszer szájba vágta a Bélát, amiért azt merte mondani, hogy Keleti Györgyi egy olcsó kurva, és mert nem mellékesen mindehhez úgy nézett, mint aki kifejezetten vágyik rá, hogy jól szájba vágják. Béla persze kikérte magának, üvöltött, hogy ő, mármint Géza semmivel sem jobb a Zsidó Világösszeesküvésnél. Mivel Béla se ezelőtt, se ezután nem ejtett ki ilyen bonyolult szókapcsolatokat, az esetet még hónapokig mesélték a kocsmában, Gézát meg egyre többen és egyre gyakrabban hívták Zsidó Világösszeesküvésnek. Főleg, amikor pár fröccs után jól szájba vágott valakit.

Először persze zavarta a gúnynév, végül is első hallásra rosszabb, mint ha lecigányoznák az embert, de aztán mégis megszokta, sőt az új neve miatt titokban belenézett az Ószövetség tévéfilm változatába, egy idő után pénzt adott kölcsön uzsorakamatra, és szombatonként véletlenül sem dolgozott semmit. Egyszer még maceszgombócot is evett.

És közben kinyílt számára a világ. Régen azon kesergett, hogy a világ szövetkezett ellene, hogy a közértben nem csupán puszta gonoszságból, de egy ellene irányuló tervet követve vették meg pont az orra előtt az utolsó féldekást, hogy a Béla nem szerelemből, csakis azért vette el a Magdit, hogy vele kicsesszen, és egyébként is a művezető azért kap prémiumot meg túlóradíjat, mert nagy hatékonysággal és lankadatlan energiával baszogatja még a munkaidő legvégén is.

Az utcán mosolyogva kívánt nemzetvesztő méhsorvadást

De amióta ő a Zsidó Világösszeesküvés, már nem gondolt ilyesmikre, nem érezte úgy, hogy még a lábgombájáról is más tehet, inkább boldogan és önfeledten gyűlölte az embereket. Bélának azt mondta, Magdi megcsalja, Magdinak meg, hogy Béla elivott egy lottóhármast, majd örömmel figyelte a kibontakozó eseményeket. Az utcán mosolyogva kívánt nemzetvesztő méhsorvadást minden kismamának, a hírekben kéjjel nézte a pokolgépes merényletek után testrészeiket kábultan összeszedegető, vérző embereket, és örült, amikor pár száz hülye megint leamortizálta az Andrássy úti kukákat. Az pedig csak még jobban feldobta, hogy a nagy kukaborogatás közben mindenki provokátornak és beépített ügynöknek nevezte a másikat, mondván, túl nagyot vagy túl kicsit rúgott a szemetesekbe.

Még az amerikai pénzpiaci válságért is lelkesedett, pedig nem is igazán tudta mi az, az összeomlást például a legszívesebben úgy képzelte, hogy a legkritikusabb pillanatokban berohan a tőzsdére, és fejbe rúg néhány brókert.

Mosolygott, és a füstöt nézte, ahogy száll, érezte, ahogy a tüdeje egy szippantás után kitágul a gonosz leheletétől. Élt, sőt uralkodott. Ő tehetett mindenről.

„Baszod, húzz már arrébb, ez az én helyem” – üvöltött rá Béla, és nyomatékosítás kedvéért még bele is rúgott finoman.

„Hogy törjön ki a nyakad, de negyven íziglen” – mondta erre sértődötten, eldobta a cigit, kiitta a sör maradékát, majd a talponálló pultjában megkapaszkodva nagy lendületet vett, és egyetlen, határozott mozdulattal lefejelte a másikat.