- De akkor is! - gyötörte tovább magát a kommunikatív megfontolásokra érzékeny társadalommérnök. - Mától elég lesz rám mutatni, hogy íme a homo politicus, aki féktelen igazhitében képes lenne akár országa uniós csatlakozását is megakadályozni? Csak nem tettem máris, első kampányfellépésemen óriási szívességet a dadogó rózsaszín rémnek? De elég ebből az önostorozásból! Mégsem mondhatom a szellemi táplálékra éhező híveknek a hűség városában, hogy dehogy tennék ilyet, csak a kampány és az "ugyanabból még többet" logika hevében a szokásosnál is vadabb kijelentésre ragadtattam magam. Hiszen a felém áradó feltétlen szeretet tökéletesen zárt nyilvánosságában akár azt is mondhatnám, hogy engedjétek, sőt, küldjétek hozzám a gyerekeket, hadd mondjam nekik is, hogy ti vagytok a föld cukra:
"Higgyék el, ha volt sikere az elmúlt négy esztendőnek, akkor az az Önök személyes sikerre is volt. Nagyon nehéz eldönteni, hogy egy-egy siker valójában kinek is tulajdonítható. Talán Önök közül valaki ismeri azt a régi történetet, amikor a tanítványok megkérdezik a mesterüket, hogy mitől édes a kávé: a cukortól, vagy a kevergetéstől? Mire a mester azt mondja nekik, ez nyilvánvaló, Kedves Barátaim, persze, hogy a keveréstől. A tanítványok erre azt kérdik, hogy jó, de minek akkor bele a cukor? Mire a mester: Szamarak! Hát hogy tudjuk, meddig kell keverni. Mi most négy évig keverhettük, és ha édesre sikerült, az elsősorban Önöknek köszönhető." (Részlet Orbán Viktor soproni beszédéből)