Nincs bocsánat

Az MSZP sem teszt különbséget a könnyű és kemény drogok között, olvashattuk még a nyár elején. Az arcunkra akkor kiült döbbenet nem múlt el az igazságügy-miniszter mostani online interjújától sem. Bárándy szerint a magyar társadalom "a drogokkal szemben nem megbocsátó", mert "az itt élők inkább az alkoholfogyasztásra vannak kondícionálva". Igaza van, hiszen melyikünk látta már a nagyapját csendes vasárnap délután hasispipáját szortyogtatni? Ehhez az igazsághoz még társadalomtudományi kutatásokra sem kell pénzt pazarolni. Bárándy Péter szerint tehát a törvényhozás nem mehet a népakarat ellenében. Kár, hogy eszünkbe jut a Halálbüntetést Ellenzők Ligájának régi harcosa, a halálbüntetést eltörlő AB-határozattal lelkesen egyetértő miniszter. A Bárándy Péter nevű. Pedig kutatásokkal bizonyított tény: a magyar társadalom a gyilkosokkal szemben nem megbocsátó. Akasztásra van kondícionálva. Bámulunk, ahogy a féléves csoportterápiát - hol józanul hol nem - végigrajzolgató "eltérített" szmóker bámult - mellesleg éppen betépve - a terapeutára, ahogy az a zárójelentésre írta: "Gyógyult".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19