Gyalog Gallup

2003.07.02. 10:46
"Az apai gének határozzák meg a születendő gyermek nemét, vagyis, hogy fiú lesz-e vagy lány." Igaz vagy hamis? A nemzetközi Gallup Közvéleménykutató Intézet az Európai Bizottság megbízásából, az EU tag-, és tagjelölt országaiban egyszerre végzett nagyszabású kérdőíves felmérése szerint az állítás hamis, ha tehát valaki a tudomány jelenlegi állása szerint ikszelt, bizony rontotta országa nemzetközi megítélését, Konrád Györgybe oltott Orbán Viktorként külföldön ítéltette el a magyart, legalábbis a felmérés most nyilvánosságra hozott eredményei szerint.

Konrád Györgybe oltott Orbán Viktorként külföldön ítéltette el a magyart
Hogy a közvéleménykutatók - pártállásra való tekintet nélkül, ami már önmagában is abszurd helyzet, tudnillik hogy Magyarországon még a közvéleménykutatóknak is pártállása van - nagyjából is képtelenek előrejelezni egy országgyűlési választás végeredményét, négyévente feketén-fehéren kiderül. De ha egy tizenhárom állításból álló, egész Európában egységesen használt természettudományos tesztsorozatba is ilyen szarvashiba csúszhat, el lehet felejteni a politikai manipulációról szóló összeesküvéselméleteket, mert az ehhez szükséges bonyolult matematikai műveletek nyilvánvalóan meghaladnák a közvéleménykutatók szellemi képességeit.

A Gallupnál például még azt sem vették észre, hogy az önfényező felmérés szóban forgó tételére adott jó válaszok száma országtól függetlenül szignifikánsan alacsonyabb, mint a többire adott jó válaszoké. Persze roppant jópofa dolog, hogy az EU polgárainak egyharmada szerint a Nap kering a Föld körül, de azért annak fel kellett volna tűnni a kutatóknak is, hogy a kérdőívet kitöltők több mint kétharmada úgy véli, valóban az apai gének határozzák meg a születendő gyermek nemét. Egyébként helyesen, mert ez általános iskolai tananyag: a spermiummal a petesejtbe kerülő ivari kromoszóma, tehát végső soron az apai oldalról érkező gének döntik el, fiú vagy lány lesz a kisbaba.

Európa lakossága előtt a Gallup munkatársainak természettudományos ismereteit kellett volna tesztelni
A Gallup persze vitatja álláspontomat, őszerintük ez egy beugratós kérdés volt, mert gének, és nem kromoszómák szerepelnek benne. Csakhogy a kromoszóma - az ivari kromoszóma is - nem más, mint egy nagy kupac gén jól összecsomagolva, tehát ha az apai kromoszóma határozza meg, akkor a logika szabályai szerint az apai gének határozzák meg a születendő utód nemét. Erre persze lehet még azt is mondani, hogy az X, illetve Y kromoszómát hordozó spermiumok versenye, vagyis a véletlen dönt a kérdésben, annyi azonban bizonyos, hogy helyes természettudományos ismeretekről az tett bizonyságot a teszt folyamán, aki igaznak fogadta el az inkriminált állítást, vagyis a válaszadók több mint kétharmada.

A Gallup ezen vizsgálata tehát természettudományos ismeretek vonatkozásában az európai országok lakosságánál többet árul el az Intézet "tapasztalt szakembereiről", akik ahelyett hogy visszavonnák a hibás felmérést, mentegetőzésként az egész módszer létjogosultságát megkérdőjelezik a weboldalukon: "...a pedagógiában komolyan vitatják például, hogy a tesztekkel történő vizsgáztatás egyáltalán megfelelő módszer-e." Szerintem megfelelő, de nem mindegy milyen sorrendben: Európa lakossága előtt a Gallup munkatársainak természettudományos ismereteit kellett volna tesztelni.