Az Ernst-emlék

2003.02.18. 10:05
Az AHN szerkesztőségénél kevés alkalmasabb hely van a földön annak a problémacsokornak a mélyreható vizsgálatához, mi is érdekelheti Nemo kapitányt első riporteri bevetésem történéseiből. De Acetyl, miután reggel kíméletlenül eltávolított kényelmes főszerkesztői foteléből, javaslatomra ezúttal is határozottan azt mondta: a hírügynökség jövője szempontjából nem lenne bölcs eljárás, ha az egész szerkesztőség már ilyen korai időpontban átállna efféle kérdések vizsgálatára.

Az izgalmasnak ígérkező gondolatkísérletezgetés helyett írtam hát gyorsan egy hírt a politikatechnológiai rovatnak "Mire megy a metaszekta a tudatszerver nélkül?" munkacímmel, majd pedig beütöttem a telefonba Irina Lem számát.

diahaluropiA központos vette fel. Az idős Freud arcvonásait viselő jelenség közölte, hogy tudattesztelő ismerősöm nem tudja fogadni hívásomat. És megtudakolta, nem kívánok-e vele beszélgetni, mert mostanában asztrofizikai témákban tájékozódott, és megvitathatnák bizonyos kérdéseket, ha gondolom. Arra hivatkoztam, hogy alternatív adatgyűjtési technikákkal foglalkozom, és inkább üzenetet hagytam, Acetyl ugyanis egyre hangosabb káromkodások közepette próbálta tudtomra adni, hogy valahol sajtótörténeti jelentőségű események vannak készülőben, és nekem személyesen is sürgősen részt kell vennem bennük.

Amikor megérkeztem a tehertaxival az Acetyl által megjelölt peremvárosi parkolóba, Korallfalvy éppen egy kétköbméteres akváriumban térdepelt. A kíváncsiskodók távoltartása érdekében egy meggyőző méretű joint füstölgött a szájában, és átszellemült arckifejezéssel ápolgatott valamit, ami valami egy kisebb, húszliteres edényben tartózkodott.

- Prehorizont - mondta felpillatva, majd hozzátette. - Vagyis majdnem ő. A holoröntgen-felvétel sajnos nem lett tökéletes, ezért a másolat a bemenő adatokat nem összegzi, hanem ismeretlen logika alapján összekeveri. De, gondoltam, biztos tudnátok vele mit kezdeni a szerkesztőségben.

Miközben vidáman tehertaxiztunk Korallfalvyval, a beszerzésen fellelkesedett Acetyl egy kisebb köteg metaforát értékesített a feketepiacon, és szerzett egy családi tudatsisak-szettet meg pár zsák adalékozott polipeledelt.

Prehorizont beüzemelésén rajtam kívül szinte az egész szerkesztőség részt vett. Nekem sajnos az oknyomozás területén kellett tovább jeleskednem, Irina Lem ugyanis jelentkezett.

Szokásos reggeli önvizsgálata során egy érthetetlen kvázi-emlékképet talált tudatában. Állt a szobájában, az Absurd Hungarian News egyik munkatársával beszélgetett telefonon, és azt mondta: alig féléve, hogy az Index internetes újság hírül adta, 2011. szeptember 17-én egy használaton kívüli kísérleti pszichológiai laboratóriumban holtan találták az intézmény gondnokát, Dr. Ernst Dezsőt, A szürrealizmus lehetséges felhasználása a mesterséges intelligenciák konstrukciójában című tanulmány Jung-díjas szerzőjét.

Közöltem Irinával, hogy számomra is egzisztenciális kérdés, hogy az ügy végére járjak; és találkozót kértem tőle. Azzal utasított vissza, hogy jelenleg a Politikai Marketing metaszekta teljes stábja őt keresi drága tudatszerverük eltűnése miatt. Nem tudtam mit tenni, elárultam Irinának, hogy Prehorizontot illetően rendkívül izgalmas információkkal tudok szolgálni, amennyiben hajlandó felkeresni hírügynökségünket. - Nem bánom, holnap délután - válaszolta némi habozás után.

Időközben megérkezett a monitorra Prehorizont első munkája. Acetyl és Korallfalvy elhúzódó vitába kezdett arról, hogy melyiküknek jutott eszébe a négy salakmotoros. Így mielőtt belevetettem volna magam hermeneutikai csoportunk munkájába, felhívtam az Index újságíróját. A kolléga annyi új információval tudott szolgálni, hogy a labort, mely egyébként a NATO tulajdonában van, már három éve bezárták. A lecsúszott Ernst doktort, aki tudományos érdemeire tekintettel gondnokként tengethette napjait, senki nem vette komolyan. A bölcsészkörökben aratott hangos siker ellenére egyetlen magára valamit is adó intézet sem volt hajlandó kutatási programokba kezdeni elgondolásai alapján.

Ennyi tényfeltárás után Acetyl, az újságíró-gyakornokok motiválásának nagymestere, végre engedélyezte, hogy Nemo kapitánynak készülő riportom kidolgozása céljából igénybe vegyem legújabb technikai fejlesztésünket, és megvizsgáljam, mit tudna Prehorizont kihozni a történetből, ha szigorú módszertani alapossággal még egy halvány jointtal segítek is neki.