Sose lesz vége?

Ugye mennyit röhögtünk annak idején, amikor az Erdős Péterrel folytatott egyenlőtlen küzdelembe beleőszült szupergrupjaink már a tizennyolcadik búcsúkoncertet adták, mert másra nem telt tőlük? A gerontorock kísértete járta be az országot egy-egy dobszerkótól farnehéz mikrobusszal, és csak remélni lehetett, hogy nagy öregjeink egyszer valóban elbúcsúznak. Remélni, hogy soha többé egy árva hangot ki nem adnak, kivéve a fűnyíró megnyugtató berregését a popszakszervezeti nyaraló pázsitján, valahol Akarattya és Kenese között.

Erre itt az Európa Kiadó. Bebizonyítja, hogy a folyamatos búcsúzásnál is van kínosabb: a folyamatos újrakezdés, tudniillik. Az emlékezetes májusi A38-as koncert után Menyhárt Jenőék nyakukba vették az országot, Dunaújvárostól Zalaegerszegig igyekezvén megerősíteni több évtizedes szilenciumra (vagy polimerkazetta-hallgatásra) kárhoztatott rajongóikat abban a hitükben, hogy amit csinálnak, az valóban nem egy tánc, hanem csak gyilkos tréfa. Tényleg az. Főleg a Szigeten, a Nagyszínpadon. Félházas küszködés a hatalmas térben, irgalmatlanul rossz technika az obligát fényekkel karácsonyfásítva, és egy Jenő.

Szarból nem lehet aranyat keverni

Jenő megöregedett. Szépen öregedett meg, valahogy úgy, ahogy Neil Tennant a Pet Shop Boysból, de sajnos hamar fárad a hangja, és megesik, hogy egy terccel is alatta marad a kívánatos magasságnak. Egy kis szekunddal mindenképpen. Van ilyen: Freddie Mercury is belebakizott néha egy-egy magas cébe, pedig ő operaénekesnek készült, és Monserrat Caballéval duettezgetett.. De Jenő nem magaslatokkal, hanem lankákkal küzd, és ilyenkor az ember kínjában arra gondol, hogy hangnemet kellene váltani, vagy lehangolni egy oktávval a gitárokat; ehelyett Jenő hosszú és semmitmondó szólókkal, vagy inkább csak riffekkel pihenteti magát és untatja a közönséget. Mindehhez már az elejefelé beszól a keverőcsávónak, mondván, hogy amit hallunk, azt neki köszönhetjük, ami azért rosszfejség, mert itt az általános iskolai énektanárnak valószínűleg sokkal több sara van, mint a keverőcsávónak. Szarból nem lehet aranyat keverni.

Arról már nem is beszélve, hogy megesik: az együttes tagjai közül valaki egyszerűen nem lép be, mert elfelejt belépni, nincs kedve belépni, vagy tudatosan nem lép be, mint fideszes a KISZ-be, mert már előre sejt valamit. Akkor a szám felénél kezdődik a szám, ami a közgázpincében elmegy, de a Nagyszínpadon, a szintén nem mai gyerek David Bowie lába nyomában ez egyszerűen gáz. Mindehhez Menyhárt blazírt és pökhendi, a közönséggel folytatott interakciója pedig abban merül ki, hogy megkérdi: Mit akartok hallani, majd amikor mondják neki, hogy az igazi hőst akarják hallani, akkor direkt kibaszik velük, és elénekel egy számot a Mr Con and the Bioneers Brave New World Orchestrától. Amit szintén ő jegyez, de akkor is kibaszás.

A koncert kellős közepén a ritkás sorokból kiválik valaki, és elindul egy oldalösvényen. Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi: hajkoronája alá bújtatott mobillal maga a nagy Sziámi sunnyog a saját múltja elől. A végén jobbra kanyarodik, a Durex sátor felé. Talán még elcsíp egy szerdai Balázs Klári-foszlányt a szarszagban.

Hajkoronája alá bújtatott mobillal maga a nagy Sziámi sunnyog a saját múltja elől

Pedig a buli, úgy is, mint gyilkos tréfa, még javában tart. Elöl csápolnak pár százan, hátul uralkodik a rezignáció. Schleisse, meózza az előadást egy kandiszandál lengyel akcentussal, és a sörébe fordul. A többiek a kivetítőt nézik. Nézd már a kivetítőt, milyen ciki, ahogy riszál az az ötvenéves fasz, mondja egy ötvenéves fasz egy ötvenéves fasznak. Pont előttük három holland punk figyeli érdeklődve, ahogy a saját nagymamája éppen igazi hőst ad elő: megtudják, hogy az igazi hős jó karban lévő negyvenes, akinek akkora a segge, mint a fél Nagyszínpad, ehhez dundi natúr marhabőr retikült visel, ami pogózás közben ütemesen a seggéhez csapódik - külön hősi életet él.

Apró szervezési bakin csúszott el az egész. Az Európa Kiadónak igenis volt helye a Szigeten. A Durex táncdalfesztivál-sátorban lett volna a helye, a Korda-Csepregi-Komár triumvirátus vérprofizmusát egy kis kamaszos bájjal fellazítandó. Pléjbekről dübörgött volna a nyomorult állat, és biztos, hogy hálából szétszedik a sátrat. Mint ahogy szedték szét Kordának, Csepreginek és Komárnak is. A Nagyszínpad előtt csak csikket lehet szedni, meg visszaválthatós poharat. "Hölgyeim és uraim", fejezi be a koncertet Jenő, "kezdjük újra".

Nem mondhatja komolyan. A jövő itt van? Dehogy. A múlt kísért, és amilyen balszerencsénk van, lehet, hogy tényleg sose lesz vége.