A mutáns kommunista zombik lázadása 2.

Akárcsak kedves honfitársaim jelentős, épeszű hányada, réges-rég nem gondoltam Kádár Jánosra. Felőlem akár meg is halhatott, amióta utoljára vele foglalkoztam. És tessék, erre kiderült, hogy nem csak meghalt, hanem már a sírját is kirabolták. Nem én vagyok az egyetlen, aki ennyire el van tévedve kádárilag, az Index sírgyalázással foglalkozó cikkének végére például odakerült egy bekezdés, amely tapintatosan elmagyarázta a teljesen hülyéknek, hogy kinek a csontváza került most elő a szekrényből.

"Kádár János 1956 novemberétől több mint harminc éven át volt Magyarország első számú pártállami vezetője. Az MSZMP volt főtitkára 1989. július 6-án halt meg, azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróság hatálytalanította a Nagy Imre és társai perében hozott ítéleteket." Őszintén örülök, hogy van, aki ezt már nem tudja, én például évek óta direkt nem vagyok hajlandó rendesen megtanulni, hogy mi is volt pontosan a Hazafias Népfront, és kinek állt az érdekében (a kommereknek, nyilván).

Kádár csontjainak elrablásával kapcsolatban két igazán meglepő mozzanat van. Először is aki harminc évig egy ország "első számú pártállami vezetője", annak a maradványaival két dolog történhet: vagy mauzóleumban végzik, vagy jelöletlen sírban elkaparva. Ez az egyszerű, vörös gránitból készült sírkő, rajta Kádár nevével bármelyik vidéki temetőben állhatna, hirdetve, hogy gazdája még annyira sem volt fontos ember a faluban, hogy kellően ízléstelen és giccses síremlékre fussa. Kádár puritánsága közismert, égtünk is miatta eleget a despota Ceaucescuval vagy a szolis playboy Titóval büszkélkedő románok és jugoszlávok előtt, de egy ennyire semmilyen sír mégis meglepő.

A sírkő dizájnjánál pedig még meglepőbb volt a szemforgatás, ami a május elsejének estéjén történt sírrablást követte. Az egyébként is Kádárral kelő és fekvő, karizmatikusan jobboldali szervezeteken kívül minden hivatalos szerv kétségbeesett a hír hallatán. Gyurcsány Ferenc szerint például ami történt, az "szörnyű, embertelen, gyáva tett", míg a problémát (és az életet) a másik térfél felől megközelítő KDNP szerint "egy ember életében elkövetett cselekedetei halála után csak istenre és őrá tartoznak".

Először is a sírrablás nem gyáva tett, megnézném én Gyurcsány Ferencet, ahogy eltölt egy estét valami temetőben baglyokkal és a lápi lidérccel. Kádár hullájával játszadozni pedig nem szörnyű meg embertelen, hanem vicces. Őszintén el nem tudom képzelni, hogy néhány idősödő kommeren és a hivatásos megijedőkön kívül (nem kitalált közlemény május másodikáról: "Meddig kell még várni, hogy a hatalom a fasiszta háborús bűnösök rehabilitálása, az ordas eszmék terjesztőivel szemben tanúsított bátorító elnézés helyett végre határozottan fellépjen és megfékezze a sötét erőket?") valaki is őszintén a nemzetbe taposásnak vagy egy ember hullájának meggyalázásaként fogta fel ezt a szörnyű bűntényt. Héló, Kádár Jánosról beszélünk, ő azért egy rossz ember volt, és nem csak úgy rossz, mint Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor, hanem egy konkrét gyilkos, Magyarország legszomorúbb évei közül egy csomónak teljhatalmú ura.

 

És bizony van a rosszaságnak egy olyan foka, amin túl nem jár a végső tisztesség sem. Az ismeretlen katonának jár, akárhány ellenséget is szúr szíven szuronyával, Eichmannak meg nem járt, bele is szórták a hamvait a Földközi-tengerbe. Kádár nem volt Eichmann, csak egy szánalmas korszak szánalmasan kispályás bűnözője, akit ha már életében nem lehetett rendesen, most már azért illik kiröhögni. Vannak a humornak finomabb formái is, nem kell feltétlenül koponyával célozni lábszárcsontokkal kijelölt kapura, de ha valaki mégis ezt teszi, még mindig jobb kicsit pironkodva mosolyogni, mint valamilyen homályos erkölcsi normához igazodva sápítozni.

A tény, hogy a tettes a hátrahagyott feliratok alapján valószínűleg valami tudathasadásos csikósnindzsa volt, nem pedig olyasvalaki, akivel tényleg kicseszett Kádár, levon a poén értékéből, ám teljesen nem nullázza le. Legfeljebb azért lehet rájuk haragudni, mert teljesen feleslegesen előrángattak egy csontvázat a szekrényből. Kádár maradványainak sorsa viszont remélhetőleg mostantól kalandosabb utat járnak be mint a Szent Korona és a Szent Grál együttvéve. Lehessen gyártani összeesküvés-elméleteket, készüljön horrorfilm, mondja meg a Blikkben valami halottlátó, hogy János szelleme nem nyugodhat, amíg a csontokat újra nem temetik.

Kádár János volt, az isten szerelmére, már lehet röhögni.