Valér
2 °C
8 °C

Igazságtalan ország?

2009.11.14. 10:04 Módosítva: 2009-11-14 10:04:23

Kérem az olvasókat, egészítsék ki ezt az áttekintést, hogy a társadalmi segítségnyújtás minél több lehetőségéről és szereplőjéről tudomást szerezzünk.

Egy társadalmi berendezkedés igazságossága, illetve igazságtalansága három tényezőn múlik.

  1. Azon, hogy a különböző társadalmi rétegek, csoportok milyen mértékben részesülnek a megtermelt javakból (jövedelem, vagyon, közszolgáltatások és privilégiumok formájában).
  2. Azon, hogy az elosztásrend igazságtalanságait milyen eszközökkel és milyen mértékben korrigálja az „állam”.
  3. És azon, hogy milyen mértékben korrigálja ugyanezt maga a társadalom.

Lássuk sorban ezeket a tényezőket.

1. A javak elosztásrendje

Ha hihetünk a statisztikáknak és a nemzetközi összehasonlításoknak, ebből a szempontból Magyarország az európai mezőnyben a közepesnél alig szerepel gyengébben: vannak európai társadalmak, amelyek elosztásrendje igazságosabb, másoké igazságtalanabb, mint a miénk. Vagyis amelyekben a társadalom felső, középső és alsó rétegeinek jövedelme között kisebb vagy nagyobb a különbség, mint nálunk. Ebben akár meg is nyugodhatnánk, ha a társadalmi igazságosság kérdése nem volna ennél sokkal bonyolultabb. [1]

Bonyolultabb, mert már abban sincs egyetértés a szakértők között, hogy mi értendő társadalmi „igazságosságon”. Az életfeltételek általános egyenlősége? A szükségletek méltányos kielégítése? Az esélyegyenlőség? A teljesítmények méltányos és arányos jutalmazása?

Mindegyik igazságosság elv kérdések sokaságát veti fel. Hogy csak a sorrendben utolsóról szóljak: mondjuk, egy kiváló orvos teljesítménye mennyivel ér társadalmilag többet vagy kevesebbet, mint, mondjuk, egy kiváló szakmunkás, mérnök, művész, politikus, állattenyésztő vagy bankár teljesítménye?

A szabad piacgazdálkodás hívei szerint a jövedelmi (és vagyoni) arányokat a piac szabad játéka alakítja ki. Csakhogy: az európai országok többségében a piaci erők által kialakított elosztásrendet a társadalom nem fogadta volt el: évszázados küzdelmek (éhséglázadások, forradalmak, érdekérvényesítő küzdelmek, sztrájkok, egyeztetések, tárgyalások, szerződéskötések) során módosították, és folyamatosan korrigálták, korrigálják, addig-addig, amíg a társadalom számára többé-kevésbé elfogadható elosztásrend nem alakult, alakul ki.

Nálunk azonban a piaci erők összjátékát történetileg szélsőségesen eltorzította a második világháború előtti magyar társadalom későfeudális szerkezete; később, negyven év államszocialista politikája; a kilencvenes évek anarchikus, spontán privatizációja; a globalizálódó világban egy kis és szegény ország védtelen és periférikus helyzete; és nem utolsó sorban a társadalmi szereplők gyengesége, az említett korrekciós mechanizmusok jelentős hányadának hiánya.

Következésképpen nálunk a mai napig nem alakult ki egy, a társadalom többsége számára elfogadható, méltányos elosztásrend. És nem köttetett meg egy erre alapozódó írott vagy íratlan „társadalmi szerződés”. Nem csoda hát, hogy – vizsgálataink szerint – ma nálunk az emberek hatvanöt–hetven százaléka igazságtalannak tartja a javak elosztásának rendjét, és úgy érzi, hogy ő maga kevesebbet vagy jóval kevesebbet kap a társadalomtól, mint amennyit ő ad a társadalomnak.

Húsz éven át az emberek csak zsörtölődtek, dohogtak, káromkodtak, tűrtek. Most viszont berobbant a dolog. Társadalmi rendünk vagy rendetlenségünk égbekiáltó igazságtalanságai a felszínre törtek. Felháborodástól hangos az ország. Elkótyavetyéltek, elloptak, fillérekért átjátszottak egymásnak gyárakat, földeket, utcasorokat, mindent! Milliárdos vagyonokat raboltak, csaltak és csalnak össze! Felháborító, hogy vállalatukat csődbe futtató, semmirekellő főnökök beosztottjaiknál ötvenszer többet keresnek, és egyik zsíros állásból a másikba buknak. Vérlázító arcátlanság és cinizmus, hogy különböző állami és önkormányzati kis és nagy főnökök annyi végkielégítést kaptak és kapnak, amennyiért egy kétkezi munkásnak harminc, ötven, nyolcvan évig kellene napi nyolc órát dolgoznia...

Bonyolítja a kérdést az is, hogy a primer jövedelmek elosztásának torzulása nem az egyetlen forrása a társadalmi egyenlőtlenségeknek.

Nagymértékben növelik az egyenlőtlenségeket az alapvető közszolgáltatásokhoz (egészségügy, közoktatás, jogorvoslat) való hozzáférésben, az öröklött családi és szociális helyzetben meglévő különbségek, vagyoni különbségek és nem utolsó sorban a területi egyenlőtlenségek.

Torzítja az elosztásrendet a társadalmat mérgező, elképesztő méretű korrupció is. Ha hihetünk különböző szakértői becsléseknek – bár ez egy európai országban szinte hihetetlen –, évente két-háromszázmilliárd forint tűnik el korrupciós csatornákon. És, mint tudvalevő, – a fizika törvényeit meghazudtolva – a korrupciós pénzek nem lefelé, hanem felfelé, a már eleve jobb anyagi helyzetben és jobb pozícióban lévő rétegek felé áramlanak.

A jelenlegi gazdasági válságban tovább szélesíti a szakadékot az infláció, a gáz, az áram, a víz árának és az áfa kulcsának emelése, mert mindez az alsó és alsó-közép rétegeket terheli relatíve nagyobb mértékben, akik jövedelmének nagyobb hányadát kötik le ezek a tételek. Az egyenlőtlenségeket növelik az elbocsátások, a növekvő munkanélküliség, a beomló hitelek, a kilakoltatások, a rákosan terjedő uzsorakölcsönök. És így tovább.

2. Az egyenlőtlenségek mérséklése

A társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésének egyik fontos eszköze (lehet) az adórendszer, bár világszerte állandó vita folyik arról, hogy például a progresszivitás milyen mértéke volna optimális. Illetve hogy egyáltalában milyen hatékony ez a rendszer, tekintettel arra, hogy a világ csaknem valamennyi országában (talán a skandináv országok kivételével) az igazán nagy jövedelműeknek és nagy vagyonnal rendelkezőknek lehetőségek s eszközök sokasága áll a rendelkezésükre, hogy adójukat mérsékeljék, az adófizetést elkerüljék. [2]

Az egyenlőtlenségek csökkentésének fontosabb és – minden hibája ellenére – hatékonyabb eszköze (lehet) az úgynevezett szociális háló. Nálunk ez a háló meglehetősen sűrűn szőtt – valamelyest erősebb, mint például Szlovákiában, Romániában vagy Bulgáriában –, de erősen szakadozott, és félre húz: a jómódúakat például több ponton ugyanúgy segíti, fölöslegesen és pazarlóan, mint az igazán rászorulókat.

A társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésére hivatott az egészségügyi ellátás is. A szakértők többsége szerint ennek az intézményrendszernek a hatékonysága romlott az elmúlt években. Budapest és a nagyvárosok előnye még ma is kimagasló, de ennél is erősebb torzító tényező az, hogy a tehetősebb polgári rétegek könnyebben hozzáférnek a jobb minőségű ellátáshoz, mint a szerényebb jövedelműek. (Igaz, a különbségek azért nem olyan nagyok, mint például Amerikában a biztosítottak és a biztosítással nem rendelkező szegények negyven-ötvenmilliós tömege között.) – De azért az például döbbenetes adat, hogy 2003-ban a nyolc általánost végzett, illetve a felsőfokú végzettségű felnőtt férfiak várható élettartama között tizenhét év (!) volt a különbség. [3]

Évszázadok óta a közoktatás is fontos eszköze a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésének. Nálunk is jól működött például az 1960-as, 70-es években, létrehozva egy új, első generációs értelmiségi réteget. Ez a mozgás azonban az utóbbi két évtizedben csaknem teljesen leállt. Drámaian csökkent a rossz anyagi körülmények között, illetve a kis településen élő gyerekek esélye arra, hogy jó iskolába járjanak, leérettségizzenek, egyetemre kerüljenek. A jómódú polgárság elit iskolákba járatja, külföldre szalasztja gyerekeit. Az „új arisztokrácia” egyre inkább újratermeli önmagát. A dinasztikus hálók egyre inkább átszövik az élet jól jövedelmező területeit. Ámbár az utóbbi években megindult tehetséggondozó programok talán kezdik majd javítani a mérleget. [4]

Speciális programok is csökkentik, csökkenthetik az egyenlőtlenségeket. Például a kommunális-szociális lakásépítő programok (Ausztria, Anglia, Svédország), a lakbérek állami szabályozása (Franciaország) vagy mondjuk – több európai országban – a romaprogramok, a bevándorlók beilleszkedését segítő programok és így tovább (Németország, Anglia. Spanyolország, Franciaország). – Magyarországon elsősorban az EU-pénzek elosztásával foglalkozó állami intézmények, így például az NFÜ szervez olyan programokat, amelyek többek között épp a társadalmi egyenlőtlenségeket vannak hivatva csökkenteni. [5]

A területi egyenlőtlenségek csökkentése is elsőrendű feladat az európai jóléti államokban. Nálunk is megvan ez a szándék, van sok rendelet, az EU is erőteljesen szorgalmazza ennek az elvnek az érvényesítését. De mindezek ellenére az elmúlt két évtizedben még erőteljesen érvényesült a főváros és a központi régió szívóhatása, jobb érdekérvényesítő képessége.

Mindez azonban együttvéve sem elegendő. A társadalomnak magának is meg kell mozdulnia.

3. Társadalmi szolidaritás

A társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésének nélkülözhetetlen eszköze az emberek és embercsoportok egymást segítő tevékenysége. A második világháború előtt a helyi közösségekben viszonylag erős volt ez az öngondoskodó, egymásról gondoskodó szellem és gyakorlat. De a kölcsönös segítségnyújtásnak ezeket a hálóit széttépte a világháború, mesterségesen szétszaggatta, megsemmisítette az erőltetett urbanizáció és a minden – az állam által nem kontrolált – közösségi cselekvést üldöző államszocialista rendszer; majd tovább zilálta a rendszerváltás után meginduló eszeveszett versengés a pozíciókért, a hatalomért, a munkahelyekért, a túlélésért. Ma egymástól többnyire elvadult emberek szedett-vedett gyülekezete a magyar társadalom.

De itt már túlzok. Mert a szolidaritásnak is vannak remek példái, és az utóbbi években ezek a példák gyorsan szaporodtak, szaporodnak. Nehéz áttekinteni e kezdeményezések sokaságát és sokféleségét. Az alábbiakban mindössze arra vállalkozom, hogy bemutatok közülük néhányat, úgy válogatva őket, hogy minél többféle tevékenységre kerüljön példa. [6]

Az elmúlt években nálunk is kezdett meghonosodni az a tevékenység, amelyet legtalálóbban az angol „trickling down” kifejezéssel jelölhetnénk. Azokról a tevékenységi formákról van itt szó, amelyek lehetővé teszik azt, hogy ami feleslegessé válik a társadalom jobb módú, felsőbb rétegeiben, „lecsurogjon” a szerényebb körülmények között élőkhöz. Itt természetesen különösen gondosan kell eljárni, mert egyfelől ez a lefelé „áramoltatás” könnyen megsértheti a rászorulók érzékenységét, és mert másfelől nem könnyű megtalálni azokat a befogadó közösségeket, amelyek valóban jól gazdálkodnak ezekkel a lehetőségekkel.

A nagy szeretetszolgálatok például (Máltai Szereteszolgálat, Ökuménikus Szeretetszolgálat, Baptista Szeretetszolgálat, Katolikus Karitász) sok olyan élelmiszert eljuttatnak a rászorulókhoz, amelyek szavatossága még nem járt le, de a nagy élelmiszer áruházak már nem teszik ki őket a polcaikra. [7]

Működik már az első magyarországi Élelmiszerbank is (Magyar Élelmiszerbank Egyesület [8]), amely néhány nagy élelmiszeráruház-lánc és gyártócég (Tesco, Danone, Rauch, Gyermely, Cora, Metro, Unilever, Syngenta és mások [9]) adományait juttatja el mintegy négyszázötven szeretetotthonba, árvaházba, önkormányzathoz, szigorúan ellenőrizve, hogy az élelmiszereket a valóban rászorulók kapják meg. Ez egy nagyszerű magánkezdeményezés, még akkor is, ha tudjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államokban kétszáznál több, Franciaországban nyolcvanegynéhány és még Lengyelországban is már húszegynéhány élelmiszerbank működik.

Hasonló feladatot látnak el több európai országban az úgynevezett Charity shopok. Ezek adományokból, hagyatékokból, olcsón beszerzett cikkekből összeálló árukészletüket értékesítik olcsón, és a befolyó hasznot jótékonysági célokra költik. Amerikában, Nyugat-Európában, Ausztráliában kiterjedt hálózatokkal rendelkeznek, és jelentős szerepet játszanak a társadalmi segítségnyújtásban. Egyedül csak az angol Oxfam alapítványnak hétszáz ilyen boltja van világszerte. [10] A hozzánk legközelebbi példa: sokat tanulhatnánk az osztrákoktól, az ottani szociális bolthálózat és az úgynevezett CARLA áruházak gyakorlatából. [11]

Nálunk még nem szerveződött meg a társadalmi segítségnyújtásnak ez a formája. A fölöslegessé váló élelmiszerek és más javak többsége (kivéve talán a használt ruhákat) a szeméttelepekre, égetőkbe, zúzdákba kerül. Rengeteg itt még a pazarlás, a lehetőség, a teendő. [12]]

Más jellegű a MAGOSZ kiépülőben lévő szociálisbolt-hálózata. Ennek az a célja, hogy a kereskedőláncok kikapcsolásával közvetlenül a vásárlókhoz juttassa el a gazdák terményeit. (Vagyis ez inkább „trickling up” tevékenység.) Ha jól számolom, ez év augusztusában Budapesten már tizenkilenc, vidéken tizenhét ilyen bolt működött. A tervek szerint a hálózatot végül kétszáz bolt alkotja majd. [13] A közelmúltban a Védegylet szakértői is megfogalmaztak egy jogszabály-módosítást, amely a vidéki gazdaságok élénkítését, a kistermelői élelmiszer-feldolgozást és -forgalmazást segítené elő. [14] – A self-help és a trickling up egyik fontos eszközei lehetnek azok a modern, dán típusú szövetkezetek, amelyek már Magyarországon is megjelentek. Az egyik legfontosabb ilyen szerveződés a Hangya szövetkezeti együttműködés. [15]

Tulajdonképpen „trickling down” tevékenység az is, amit „falvak örökbefogadásaként” már sokszor leírtunk. [16] A kölcsönös haszonnal járó társadalmi segítségnyújtásnak ez a Magyarországon kidolgozott formája már kezd terjedni az országban. Egy lehetséges következő lépésként ez év októberében „örökbefogadó börzét” rendezünk, ahol összejöhetnek majd az ebben a programban érdekelt falvak és az érdeklődő intézmények, vállalatok, egyesületek, klubok, magánszemélyek. Kiterjeszthető az örökbefogadás gondolata többek között például iskolákra és kórházi osztályokra is. Örökbe fogadhatnak például jobb módú és jobb színvonalú iskolák rosszabb körülmények között dolgozó (falusi és nem falusi) iskolákat. Tankönyvvel, bútorral, tanácsadással bemutató órákkal, tantervekkel, cserediákokkal, korrepetálással, közös táborozással segíthetik őket, és erősíthetik önmaguk közösségi szellemét.

Kórházi osztályok örökbefogadásánál nemcsak nagyvállalatok adományai kerülhetnének szóba (technikai felszerelések, gyógyszerek, stb.), hanem az is, hogy például egy-egy iskola vagy iskolai osztály vállalja azt, hogy rendszeresen látogatja egy-egy kórház krónikus osztályának vagy gyerekosztályának betegeit, beszélgetve, játszva velük, felolvasva nekik, elintézve ügyes-bajos dolgaikat, felkeresve rokonaikat. Szerencsére vannak már Magyarországon ilyen kezdeményezések. Lásd például a Csodalámpa Alapítvány munkásságát. [17]

Számos más formája is működik a társadalmi segítségnyújtásnak. Ilyen például a már említett Máltai Szeretetszolgálat Befogadó faluprogramja (Tarnabod), Tabán integrációs programja, Jelenlét programja (Pécs), Idősbarát lakásprogramja, a Magyar Ökuménikus Szeretet Szolgálat család- és gyereksegítő programja, hajléktalanprogramja, romaprogramja, szenvedélybetegségeket segítő programja, a Katolikus Karitász és a Babtista Szeretszolgálat Eu-támogatással működő élelmiszersegély-programja, és így tovább.

Civilszervezetként aktív érdekvédő tevékenységet folyat – sok más mellett – a Nagycsaládosok Egyesülete, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Szövetség az élő Tiszáért, a Menhely Alapítvány, működik a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat [18], és ezzel csak néhányat említettem a fontos és sokféle munkát végző civil szervezetek közül.

Különös figyelmet érdemelnek a hospice szolgálatok. Munkájuk áttekintéséhez és regionális-városi központjaik megtalálásához jó kalauz a Magyar Hospice-Palliative Egyesület honlapja. [19]

A fogyatékosság is komoly forrása a társadalmi egyenlőtlenségeknek. Ezen a téren is sok szervezet és alapítvány működik. [20]

Igen fontosak a közvetlenül a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésén, a kisebbségek esélyeinek növelésén dolgozó szervezetek, alapítványok, például az Autonómia Alapítvány, a Polgár Alapítvány az Esélyekért, a Védegylet, az Élőlánc Magyarországért és mások. [21]

Fontos szerepet játszik ezen a téren néhány nagy magánalapítvány is. Például Demján Sándor, Csányi Sándor alapítványa, amelyek elsősorban a nehéz körülmények között élő tehetséges gyerekek iskolai pályafutását támogatják. [22]

„Komoly CSR tevékenység is folyik az országban. [23] E tevékenység hatékonyságát erőteljesen növelni lehetne, ha szorosabb együttműködés alakulna ki a vállalatok, az állami és helyhatósági szervek, a civil szervezetek és az egyházak között” – írja a kérdés egyik kiváló szakértője, C. K. Prahalad. [24]

Vannak fontos új kezdeményezések is. A főváros egyik kerületében például már sikeresen működik a „Senior Mentor Program” [25], amelynek keretében nyugdíjasok vállalják diákok korrepetálását. Mindenki jól jár: a nyugdíjasok újra fontos és szép munkát végezhetnek, a gyerekek élvezik az odafigyelést, a segítséget, a személyes törődést.

Szerveződnek az országban az önfenntartó közösségek is (helyi élelmiszerellátás, vízellátás, közlekedés, munkahely, stb.), és alakulóban van az élőfalu hálózat is. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa 2009-ben A fenntarthatóság előőrsei címmel indított el az ökofalvakkal kapcsolatos önálló programot. [26]

Nagy jelentősége lehet és már van is a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésében a Nyírő András által 2008-ban indított WIFI Falu programnak, amelynek keretén belül már az első félévbe több mint száz nagyon szegény faluban szereltek fel routert és körsugárzó wifiantennát templomtornyokra, hidroglóbuszokra és máshova több ezer családnak téve ezzel lehetővé, hogy bekapcsolódjon az internet hálózatba. [27]

Amerikai mintára nálunk is terjed az ügyvédek körében a „pro bono” tevékenység, vagyis az, hogy az ügyvédek és ügyvédi irodák munkaidejük bizonyos százalékában (Amerikában ez az öt százalékot is elérheti) térítés nélkül végzik rászorulók jogi képviseletét. De folytatnak pro bono tevékenységet más szakmák képviselői is (például az orvosok). Egyébként 2007-ben Budapesten rendezték meg az első Európai Pro Bono Fórumot. [28]

Vannak még bőven további, és nálunk még (részben) kihasználatlan lehetőségek is.

Az úgynevezett „önsegítő csoportoknak” óriási jelentőségük van az emberi szenvedések enyhítésében (gyász, magány, betegség, drog-függőség stb.). Amerikában és Nyugat-Európában széles körű, könnyen elérhető hálózatuk van. Az 1970-es, 80-as években Buda Bélának és kollégáinak kezdeményezésére nálunk is dinamikusan terjedtek ezek a csoportok. Az elmúlt egy-két évtizedben azonban megtört ez a lendület.

Újra kellene kezdeni, vagy fel kellene gyorsítani szerveződésüket.

Meg lehetne és kellene újra vizsgálni a szociális földosztás lehetőségét mint a vidéki szegénység fokozatos felszámolásának és ezen belül többek között a romakérdés megoldásának egyik eszközét. Annak idején miért állt le vagy lassult le ez az elsősorban Bíró András nevéhez fűződő kezdeményezés? Hogyan lehetne feleleveníteni? Vagy nem kellene-e az olyan sikeres – bár a közelmúltban nehézségekbe ütköző – kezdeményezéseket felmutatni, és példájukból tanulni, mint mondjuk a Nógrád megyei Igriciben élő roma közösség uborkaültetvénye. [29]

Érdemes lenne utánanézni néhány EU-támogatás hazai felhasználásának is. Úgy tudom, például, hogy az EU a parasztgazdaságokban termelt almát feldolgozásának költségeit kilencvenszázalékos hozzájárulással támogatja. Portugália például szinte teljes egészében kihasználja ezt a lehetőséget. Az iskolatej- és iskolaalma-ellátást is támogatja az Unió. Magyarországon mi a helyzet ezekkel a programokkal?

Felmerül annak a kérdése is, hogy nem kellene-e újra megvizsgálnia a mikrohitel-hálózat megszervezésének lehetőségét. Tudom, hogy mások itt a körülmények, mint Indiában vagy Bangladesben, de talán kidolgozhatók az adaptálás módszerei. Van a mikrohitelezésnek egy internetes formája is. Működik például egy nemzetközi honlap, a Kiva.org, [30] ahol százával jelentkeznek a fejlődő országokból olyanok, akik mikrohitellel elkezdhetnének egy kis vállalkozást, és a hitelt nyújtók kiválaszthatják, hogy a sok száz vagy ezer jelentkező közül kinek, kiknek adnának húsz, ötven, száz dollárt. A KIVA csoport gyűjti a pénzeket, majd mikor összejön egy-egy projektre a szükséges pár száz dollár, átutalja a kérelmezőnek, és szigorú szerződések alapján behajtja a kamatokat – miközben rendszeresen informálja a kölcsönadókat (szöveges, fényképes beszámolókkal) arról, hogy a vállalkozás hogyan alakul. Végül a kölcsönadott tőkét visszajuttatja a kölcsönzőknek. [31]

Magyarországon 2005 és 2007 között az Autonómia Alapítvány és a Mikrohitel Rt. kezdeményezett egy mikrohitelprogramot, ez azonban nem volt igazán sikeres. Most Felcsuti Péter, Polgár András és Ujlaky András készít elő egy új programot, amelynek több esélye lehet a sikerre. [32] A Raiffeisen Bank is indít egy hasonló kísérletet. [33] Az egyik akadálya a gyorsabb indulásnak az, hogy az amerikai gyakorlattól eltérően a magyarországi szabályozás tiltja, hogy magánszemélyek kamatelvárással adjanak kölcsön, függetlenül a kölcsön vagy a kamat mértékétől.

Különösen fontos volna alaposan körülnézni a világban, mert az új típusú „charity”-nek, a kölcsönös segítés hálózatainak, a "társadalmi felelősségvállalásnak" sok tanulságos és sikeres formája van. Elsősorban az e-charity, vagyis az internetes segítőrendszerekre gondolok. [34] Ezek bevezetése, a hazai viszonyokhoz illesztése új lendületet adhatna az ilyen típusú tevékenységeknek. Két-három példát említek.

Adaptálni kellene, lehetne például az amerikai Donors hoose [35] rendszert. Ez úgy működik, hogy egy interaktív honlapon szegényebb iskolák jelezhetik, hogy mire volna szükségük (tankönyvek, tanszerek, ceruzák, tollak, elektronikus táblák, laptopok, lámpák, tornafelszerelések), és az adakozni kívánók pénzben ajánlják fel segítségüket. Majd a honlapon ellenőrizhetik, láthatják, hogy adományuk eljutott-e a címzettekhez. (E rendszer magyarországi bevezetésének előkészítése folyamatban van. [36])

SEL – Systemes d Échanges Locaux. [37] Remek francia kezdeményezés. Ezek egy-egy városban vagy térségben működő internetes rendszerek, amelyeken bárki felajánlhat szolgáltatásokat (baby sitting, vízvezeték-szerelés, pályázatírás, születésnapi tortasütés, korrepetálás, segítés gyümölcsszedésnél, betegápolás stb.). A szolgáltatásokért nem pénzt kap, hanem az elvégzett munka időtartamának megfelelő „SEL-egységet”, amit ő maga más szolgáltatásokra válthat be. Hasonló jelleggel működik az angliai Local Exchange Trade System. [38]

Ilyen hazai kezdeményezés a Szívesség.net [39] is: ezen a honlapon kérni lehet és fel lehet ajánlani a legkülönfélébb tárgyakat, szolgáltatásokat, segítségeket. [40] Tudomásom szerint a NIOK is kísérletezik egy ilyen interaktív felület létrehozásával, Kőleves címmel. [41] Az eBaynek ez a társadalmi változata sokat segíthetne a régvolt, de megszakadt kölcsönös segítség társadalmi hálóinak újraszövődésén. (Azt hallom egyébkény, hogy már politikai körökben is felmerült a hajdani kaláka jellegű tevékenységek valamiféle támogatása.)

Angliai kezdeményezés a TheFundingNetwork [42], amely országszerte hasonló gondolkodású emberek csoportjait hozza létre, akik bizonyos rendszerességgel (negyedévente, félévente ) jól előkészített prezentációk alapján közösen döntenek arról, hogy milyen jótékonysági kezdeményezést támogatnak. Az az előnye ennek a rendszernek, hogy az emberek egyenként nehezebben tájékozódnak és döntenek ilyen ügyekben: közösen, alaposan megvizsgált jótékonysági projekteket szívesebben támogatnak.

Social Enterprise London [43] non-profit ügynökség, amely az úgynevezett „társadalmi vállalkozásokat” köti össze a felmerülő társadalmi igényekkel, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, intézményekkel. A társadalmi vállalkozások olyan cégek, amelyek a legkülönfélébb közösségi igényeket elégítik ki úgy, hogy profitjuk jelentős részét vagy egészét további közösségi munkákba fektetik be.

Óriási szerepet játszhatnának a médiumok is a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésében. Egyrészt, természetesen, tényfeltáró, a szolidaritást erősítő, a társadalom segítőkészségét serkentő műsorokkal. De követhetnék a BBC vagy a német ZDF példáját. Utóbbi például szinte napi rendszereséggel sugároz olyan műsorokat, amelyek arra tanítják az embereket, családokat, hogy hol, min takarékoskodhatnak anélkül, hogy életminőségük szükségszerűen csökkenne. Vagy sugározhatnak olyan a társadalmi tudatot és a felelősségteljes polgári magatartást erősítő műsorokat, mint például megint csak a ZDF-nek az a valóságshow-ja, amelyben egy-egy magas rangú politikus, üzletember vagy üzletasszony öt napra helyet cserél például egy nehéz munkát végző gyári munkással vagy egy szerény körülmények között élő, többgyerekes háziasszonnyal. Óriási sikere és minden bizonnyal szemléletformáló hatása is van ennek a középkori „bolondok ünnepére” emlékeztető műsornak (akkoriban a nagyurak és szolgáik cseréltek évente egy-két napra helyet).

Folytathatnám a már meglévő és a lehetséges társadalmi kezdeményezések felsorolását. De talán fontosabb arra felhívnom a figyelmet, hogy Magyarországon manapság még segíteni is nehéz.

4. Nehéz segíteni

Egy most elkészült vizsgálat eredményei arról tanúskodnak, hogy a magyar társadalom tagjaiban az általában feltételezettnél nagyobb készség van az adakozásra, jótékonyságra, fontos társadalmi célok támogatására. 2008-ban például a felnőtt lakosság „negyede adományozott pénzt, hetede adott természetbeni adományt, s tizede végzett önkéntes munkát”, derül ki a TÁRKI kutatásából. [44] Ez még akkor sem rossz adat, ha a tanulmányból kiderül, hogy például a lengyeleknél csaknem kétszer ennyien hajlandók segíteni másokon.

A hazai számok is nagyobbak volnának, ha nem volna sok (bosszantó és ostoba) akadálya a meglévő segítőkészség érvényesülésének és általában a jótékonyságnak. Rengeteg a bürokratikus akadály és nemtörődömség [45], a hiányos vagy rossz a törvényi szabályozás és így tovább. Ha fel lehetne számolni őket, a társadalmi szolidaritás és a jótékonyság – úgy vélem – ugrásszerűen megnövekedhetne. De itt most mindössze két más jellegű akadályt említek.

A tájékozatlanság. Az emberek nem, tudják, hogy kinek mit, hol és hogyan kellene és lehetne adniuk. A néhány nagy szeretetszolgálaton és egy-két közismert kórházon kívül nem könnyű megtalálni azokat a szervezeteket, címeket, intézményeket, akik befogadnák az adományokat. Ha valaki felesleges élelmiszerét, még kitűnően működő jégszekrényét, televízióját vagy akár használt autóját adná oda szívesen rászoruló embereknek, családoknak vagy intézményeknek, még Budapesten is főhet a feje, hogy megtalálja a befogadó helyet. Vidéken, faluban pedig szinte lehetetlen feladatra kellene vállalkoznia. Miért nincs sokszor jobban kiépítve az információszolgálat, amely megkönnyítené az adományok megfelelő helyre való eljuttatását? – És ez felveti a bizalmatlanság még komolyabb problémáját.

Bizalmatlanság. Nehezen szánják rá magukat az emberek és vállalatok arra, hogy adakozzanak, mert nem tudják, hogy melyik civil szervezetbe, magát jótékonysági szervezetként vagy alapítványként hirdető szervezetbe bízhatnak meg. Olyan nagy a visszaélés lehetősége, annyi riasztó hír kering, hogy az emberek elbizonytalanodtak, és inkább nem is szánják rá magukat arra, hogy segítsenek. (Épp olvasom a HVG-ben, hogy Oroszországban még nagyobb ez a probléma: szakértők szerint a jótékonysági adományok mintegy fele kerül csalók kezébe.) [46]

A megoldás pedig, ha nem is egyszerű, de adva van. Több országban „akkreditáló”, hitelesítő, értékelő intézményeket hoztak létre, amelyek igazolást adnak ki olyan jótékonysági szervezeteknek és alapítványoknak, amelyek hatékonyságához és feddhetetlenségéhez nem fér kétség. [47] Amerikában például van több olyan könnyen elérhető és széles körben ismert honlap, a legismertebb talán a Charity Navigator (vagyis jótékonysági navigátor), amely felsorolja, ismerteti, folyamatosan ellenőrzi, rangsorolja a jótékonysági szervezeteket. [48]

Tudomásom szerint Magyarországon, sajnos, nincs ilyen értékelő és tájékoztató rendszer. A NIOK tervezi, hogy nyugati mintára kidolgoz egy ilyen rendszert, amely állami és társadalmi civil szervezeti listákra és további kutatásokra alapozva építene fel egy olyan adatbázist, amely már megbízható tájékoztatást adna mindenkinek az országban működő civil szervezetek tevékenységéről, hatékonyságáról és megbízhatóságáról. [49] Egyelőre azonban csak egyszerű, felsorolásszerű jegyzékek vannak. A legteljesebb a www.adhat.hu honlapon található. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szociális információs portálján [50] a „Szociális” címszó alatt 796 szervezet adatai, a „Jótékonyság” címszó alatt harmincegy szervezet adatai jelennek meg. Külön figyelmet érdemel a Magyar Élelmiszerbank Egyesület honlapján található lista, mert ez már sokszorosan ellenőrzött, valóban komoly munkát folytató szervezeteket és önkormányzatokat sorol fel. [51] Van jegyzéke a külügyminisztériumnak is több tucat olyan civil szervezetről, amelynek külföldi kapcsolatai vannak. [52]

De egyelőre még mindezeknek a gyengesége az, hogy nem minősítik a felsorolt szervezeteket, nem adnak információt arról, hogy a jegyzékben szereplő szervezetek mennyiben megbízhatóak, mennyire hű és hatékony sáfárai a rájuk bízott adományoknak.

5. Méltányos társadalom

Mindezek után: Van-e remény arra, hogy az ország, jelenlegi rossz állapotában, képes lesz elindulni egy méltányosabb társadalmi rend kialakításának az útján? Sok elkedvetlenítő tény és baljós jel ellenére látok erre lehetőséget. Mindössze néhány mozzanat megemlítésével indokolom ezt az óvatos bizakodást.

Ha a gazdasági fejlődés újra beindul, akkor elvben lehetőség nyílik majd az elosztásrend korrigálására. Arra, hogy a nemzeti jövedelem növekményéből relatíve nagyobb mértékben részesüljenek a társadalom alsóbb rétegei, illetve a fejletlenebb régiók.

A közelmúlt gazdasági és politikai sokkja, az elmúlt évek katasztrofális gazdasági-társadalmi politikája végül már mintha fejbe kólintotta volna a politikusokat is. Talán végre rádöbbennek arra, hogy így nem mehet tovább. Több rombolást, tévedést, vak önzést, korrupciót már nem tud elviselni az ország. Haladéktalanul hozzá kell látni dolgok rendbetételéhez, egy jól átgondolt gazdasági-társadalmi stratégia megfogalmazásához és megvalósításához, a demokratikus intézményrendszer restaurálásához, a hozzá nem értés és a rossz döntések áradatának megfékezéséhez, a személyes és pártérdekek visszaszorításához.

Ez így persze csak reménykedés és álmodozás. Mert a tények önmagukban nem változtatnak meg semmit. A társadalmi fejlődés többszereplős játék: a politikai, gazdasági és társadalmi szereplők küzdelme alakítja. És itt nálunk komoly bajok vannak. Egyet, talán a legfontosabbat emelem ki közülük. Az erőviszonyok eltorzulását.

A politika rosszul működik, de érdekérvényesítő képessége rendkívül erős. Erős az üzleti világ érdekérvényesítő képessége is. A harmadik szereplő azonban, a társadalom az elmúlt két évtizedben erőtlenül vergődött. Fel kell nőnie, meg kell erősödnie ahhoz, hogy a közéleti küzdelmekben betölthesse szerepét, és ellensúlyozhassa a másik két szereplő hatását.

És: itt van a lehetőség és a remény. Mert ma még gyenge a társadalom, de az elmúlt néhány évben mintha már kezdett volna aktivizálódni, két lábra állni. Mintha kezdene rájönni arra, hogy nem elég négyévente szavaznia (vagy nem szavaznia), hanem az élet minden területén felelősségteljes polgárrá kell válnia. És többek között a maga területén mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy lassan nálunk is kibontakozzék egy méltányosabb társadalmi rend.

Az ebben az összefoglalóban leírt társadalmi-közösségi tevékenységek erősödése egyik jele lehet annak, hogy ez a folyamat – minden baj és konfliktus ellenére – már megindult ebben a botladozó országban.

(Huszti Levente, Kőszeghy Lea, Kullmann Ádám és Hankiss Ádám közreműködésével.)

Jegyzetek

[1] A különböző országok társadalmi rendjének igazságosságfokát igen nehéz meghatározni és összehasonlítani. Lásd ezzel kapcsolatban egy a TÁRKI által kiadott kiváló könyvet: Ward, Terry, Lelkes Orsolya, Sutherland, Holly and Tóth István György (eds.) (2009). European Inequalities: Social Inclusion and Income Distribution in the European Union. Budapest: TÁRKI. – Lásd még: TÁRKI Európai Társadalmi Jelentés 2009. Budapest: TÁRKI, 1-32. l. – Förster, Michael (2009): Egyenlőtlen növekedés? Új tények a jövedelem eloszlás és a szegénység elmúlt húsz évben bekövetkezett változásáról

[2] Más adózási rendszerekről, például az egyéni, illetve családi adózás gazdasági és társadalmi hatásairól is folyik a vita. – Az, hogy a magyar állampolgár adójának egy százalékával támogathat civilszervezeteket, köztük szociális munkával és jótékonysággal foglalkozó szervezeteket is, valamelyest csökkentheti a társadalmi egyenlőtlenségeket.

[3] Ferge Zsuzsa közlése.

[4] Lásd elsősorban a Csermely Péter vezette Nemzeti Tehetségsegítő Tanács munkáját: www.tehetségpont.huCsermely Péter:Tehetségek nyomában.

[5] De természetesen van ilyen szerepe a szociális és munkaügyi, a fölművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumnak, és más minisztériumoknak is.

[6] A fontos munkát végző szervezeteknek, alapítványoknak, csoportoknak természetesen csak elenyésző töredékét tudom itt megemlíteni.

[7] maltai.hu; www.hia.hu; baptistasegely.hu; caritas.org.hu

[8] Tevékenységük leírását lásd az elelmiszerbank.hu honlapon. – Lásd még: Kőszeghy Lea: Az Élelmiszerbankról. Új Reformkor.

[9] A támogatók teljes listája

[10] Wikipedia: Popularity of charity shops. – Lásd még például a Charity shopok angliai szövetségének honlapját.

[11] Leírásukat lásd az ujreformkor.hu honlap Szolidaritás rovatában, Szászi Júlia cikkében. Ugyanő ír arról, hogy Ausztriában megszervezték a fölöslegessé váló mobiltelefonok „zacskós” begyűjtését; a készülékek, illetve alkatrészeik árát azután jótékonysági célokra fordítják.

[12] http://www.korhazionkentes.hu/index.php?news&id=18&PHPSESSID=48947240537b0f0f91677e6c27cb2d01 – http://www.vatera.hu/listings/index.php?us=charityshop.

[13] http://www.gazdakorok.hu/index2.html. Lásd még: Budai Gyula: A szociális bolthálózat kialakulása és továbbfejlődésének lehetősége (videóval). Új Reformkor.

[14] http://www.vedegylet.hu/modules.php/modules.php?name=AvantGo&op=ReadStory&sid=1062.

[15] hangyaszov – Csak megjegyzem, hogy „1940-re már a Hangya Szövetkezeti Központ több mint 2000 tagszövetkezete 700 000 taggal és 400 Hangya-bolttal működött Magyarországon! A hatalmas szervezetnek 30 saját konzervgyára és 20 ipari üzeme volt”. (Primozics Krisztián: A Hangya Szövetkezet)

[16] Pankucsi Márta kezdeményezésére a Miskolci Egyetem egyik intézete fogadta örökbe Sajópálfalát. Lásd az ujreformkor.hu-n Pankucsi Márta cikkét a Kincsestár rovatban. „Az »örökbefogadott falu«, avagy egyetem Sajópálfalán.”

[17] Csodalámpa Alapítvány –- Fontos külföldi példák: wünschdirwas; Herzenswüensche

[18] Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány

[19] Magyar Hospice Palliatív Egyesület

[20] Csak egyet említek itt, most, a különlegesnek számító Ability Parkot, amely megfelelő támogatás híján épp most került veszélybe.

[21] Autonómia alapítvány; Polgár Alapitvany; Védegylet; Élőlánc

[22] Demján-alapítvány; Csányi-alapítvány

[23] A CSR a „Corporate Social Responsibility” rövídítése, és a vállalatok társadalmi felelősségére utal. Lásd csrhungary – Lásd továbbá a vállalatok charity tevékenységét elősegítő és koordináló nemzetközi és hazai szervezeteket. European Foundation Centre, – Magyar Adományozói Fórum

[24] C. K. Prahalad 2006. Esélyek a piramis alján: társadalmi felelősségvállalás és profit. Budapest: HVG.

[25] Civil Vállalkozások

[26] Ökofalvak Magyarországon – És lásd például Kajner Péter cikkét az ujreformkor.hu Polgárosodás rovatában.

[27] Száz wififalut, ezeret! Index, 2009 szeptember 3.

[28] Jogi Fórum: Budapesten rendezik az első Európai Pro Bono Fórumot

[29]Lásd például: Szabad föld: Uborka lett a munkavédjegyükVideó

[30] Kiva: Loans

[31] A IWIW alapítói, Petrovics Péter vezetésével elindítottak egy KIVA típusú internetes mikrohitel rendszert Magyarországon is. Lásd: Noba Közösségi kölcsön

[32] Lásd például a Bankvilágban 2009. május 15-én megjelent cikket: Szegények Bankja.

[33] Reménypénztár

[34] Érdemes odafigyelni az olyan új fogalmakra is mint a „méltányos kereskedelem”, „fair trade”, „felelős turizmus” és hasonlók.

[35] donorschoose.org

[36] A vizsgálat tárgya egyfelől az, hogy iskolákon kívül be lehetne-e kapcsolni ebbe a rendszerbe más intézményeket is, például kórházi osztályokat, hátrányos helyzetben lévő falvakat; másfelől megvizsgálandó az, hogy természetbeni adományok is elkerülhetnének-e a címzettekhez.

[37] SEL’idaire; – Systèmes d’échanges locaux

[38] http://www.letslinkuk.net/.

[39] szivesség.net – Lásd még: A Helyi Cserekereskedelmi Rendszer

[40] Munkahely, tárgy, örökbe ajánlás, állat, gyerekholmi, segítség kérés, egyéb gyermekholmi, munka, munkahely, lelki élet, szállás, fuvar, utaztatás, társaság, mentálhigiénia, otthoni munka, bútorok, információ, tárgy kölcsön, anyagi segítség, emberi közösség, szállás, társ, lakhatás, nyaralás, iroda, stb.) Ruha, cipő, fordítás, tanács, egyéb.

[41] adhat.hu szervezetek

[42] The Funding Network

[43] Social enterprise London

[44] TÁRKI: Adakozunk

[45] Nehéz segíteni azért is, mert például az élelmiszeradományok után, amelyeket ingyen kapnak és osztanak szét a szeretetszolgálatok áfát kell fizetniük az adományozóknak. (Igaz, még így is jól járnak, mert a maradék élelmiszer megsemmisítése többe kerülhet, mint a jótékonyságot terhelő áfa.

[46] Adományvadászok, HVG 2009 augusztus 15, 36. l.

[47] Lásd ezzel kapcsolatban az ICFO International Committee on Fundraising Organizations tevékenyséségét.

[48] Charity Navigator

[49] Nonprofit Információs és Oktató Központ

[50] Civil Információs Portál

[51] Élelmiszerbank

[52] Külügyminisztérium: civilszervezetek – Sok értékes információ található a Google-on a „Jótékonysági szervezetek” keresőszóval.