Alfréd
-2 °C
2 °C

A haza bölcse és a politikai vircsaft

2010.01.26. 11:52

Kinőttem én az utánam következő generációk által teremtett politikai vircsaftból, ezt már nem kívánom folytatni – egyebek közt ezzel magyarázza Boross Péter, miért nem óhajt benne maradni az MDF-ben. A 90-es évek elejének legendás belügyminisztere és miniszterelnöke, a híres Hóbagoly ezzel annyit minimum elért, hogy ezentúl már nem csak balról fogják a haza bölcseként emlegetni – mármint azok, akik érdekei az adott pillanatban éppen ezt kívánják.

Boross néhány éve Ferenc államférfi szemében a felelős, mindenkor az ország érdekeit szem előtt tartó ellenzéki etalonjává nőtte ki magát, friss lépésével pedig minden esélye megvan arra, hogy a jobb felől mindenkinél – talán Ferencnél és kis csapatánál is – jobban utált Dávid Ibolya különös akcióinak elutasítójaként emeljék az egekbe.

és nem akkor, amikor a rendszerváltók koalíciót kötöttek a rendszerváltottakkal

Szép múlt, szép pálya, szép kilátások, még ha utóbbiak a szerepébe az elmúlt évtizedben ügyesen beletanult vén politikust már nem is érdeklik annyira. Miért is érdekelnék, megteheti, hogy nem emlékszik rá, neki magának mekkora volt a szerepe a méla undorral emlegetett politikai vircsaft megteremtésében.

Most, hogy eljött a búcsú ideje – nem először, és nem feltétlen utoljára, hiszen egy figyelő öregúr is megszólalhat, ha kérdezik, és muszáj –, érdemes felidézni: a magyar belpolitika nem akkor vadult el, amikor megjelent a színen Ferenc államférfi, nem akkor, amikor köteles beszédet mondott (vagy nem mondott) a bajszos László, nem akkor, amikor kiderült, D209 volt Péter miniszterelnök kódszáma, nem akkor, amikor választásokat nyert Viktor spirituális vezető, és nem akkor, amikor a rendszerváltók koalíciót kötöttek a rendszerváltottakkal. Korábban. Az 1990-es országgyűlési választások előtt, közben és után.

Az a politikában is hülyeség, hogy régebben minden jobb volt. Francokat. Mindig minden ugyanolyan.

Úgyhogy vegyünk mély lélegzetet, és szögezzük le: nagyobb vircsaft sosem volt, mint 1990 és 1994 között, az MDF–FKGP–KDNP-kormány idején, amelynek Boross Péter előbb tagja, utóbb elnöke volt. Hogy a vircsaft kialakulásában az akkori koalíció fafejűsége vagy az ellenzék hisztérikussága játszott fontosabb szerepet, az ma már mindegy.

Ibolya, az integrátor nem a haza bölcse miatt bukik majd meg

Vircsaft miatt nyavalyogni ősi értelmiségi szokás, sokat nem ér, jelentősége nincs. Boross Péter nyugdíjba vonulása nem használ az MDF-nek, de nem is árt. Ibolya, az integrátor nem a haza bölcse miatt bukik majd meg, amikor megbukik. Egy karámban összegyűjteni boldogot, boldogtalant – Bokros Lajosokat, Retkes Attilákat, Kapolyi Lászlókat és Bánk Attilákat, Gyenesei Istvánokat, csak maga a jóasszony tudja, kiket még –, mindenkit, aki nem fér a Fideszbe, az MSZP-be és a Jobbikba, elsőre jó ötletnek tűnhet, másodjára inkább kontraproduktív. Kizárt, hogy olyan sokan legyenek a választók, akiknek ezek mind egyszerre tetszenek.

Áprilisban kiderül, hányan vannak. Vagy később, amikor a nyáj szétszéled, és nem marad az asztalnál más, csak az elnök és a kampányfőnök. Vagy csodásan sikerül mégis, és azt látjuk most éppen – anélkül, hogy képesek lennénk észrevenni –, ahogy szárba szökken az új baloldali gyűjtőpárt. Amikor néhány hete ezt írtam Ibolya álmairól, azt hittem, viccelek. Persze még mindig azt hiszem, de vannak kételyeim.

Előbb-utóbb muszáj lesz megkérdezni erről Boross Pétert.