Aki hazudik, az lop

Aki a kasszába nyúl, annak levágjuk a kezét, így mondta Pokorni Zoltán valaha. De aki gépen száll fölébe, annak a kezét úgyse éri el, hiába is ugrálna. Igaz, nem is hallani az ugrálását manapság. Ott lehet a hiba, hogy Pokorni Zoltán nem utalt át idejében pár milliárdot a saját cégének. Abból vehetett volna vadászrepülőt, és akkor most le tudná vágni a kezeket.

Ötmilliárdért fotózzák le Magyarországot a levegőből, hogy megtudja a kormány, mi merre van. Pontosan ugyanezt megcsinálták már 160 millióból is, de akkor még nem a méltóságos miniszter úr cége dolgozott rajta. A Fidesz működési költsége még a magánnyugdíjpénztárakhoz képest is gigantikus. Ötmilliárdból műholdat lehetne bérelni. Csak az hülyeség volna, a műhold nem finom, a homár meg igen.

Amúgy bizonyára nincs is miért vagdalkozni. Igaz, hogy már körbe lett fotózva az ország, az is igaz, hogy sokkal kevesebbért. Sőt ha már akkora az ínség, hogy a nyugdíjakat is be kell kebelezni, talán még a tök ingyenes Google-térkép is megtenné egyelőre. De jogilag nyilván rendben van, hogy a miniszter úr meg az államtitkár úr a saját cégeibe lapátolja azt a pár rongyos milliárdot. Úgyis a gazdagok meg a multik fizetik, nem megszorításból van, azt meg kevesen gondolják végig, hogy ki is hordja a Tescóba a pénzt. És jó kezekbe kerül, magyar kezekbe, munkahelyeket teremt, abból fizeti majd a méltóságos úr a tányérhordót.

Jogilag eddig is sima volt majdnem minden. Az ordítva meghirdetett elszámoltatás sehol sem tart. Papcsák Feri bátyánk még nem talált nagyobb ügyet, mint a sajátja. Mégis úgy múlt el a szocialista éra, hogy azt minden magyar, még a saját szavazóik is korruptnak tartották, bizonyíthatóságtól függetlenül. A saját cégekre szabott, orbitálisan túlárazott pályázat jól ismert technika, pont mint az U-lakat levágásának módszerei. Meg lehet magyarázni – de a legegyszerűbb persze kushadni és nem válaszolni, nincs már, aki élő adásban rákérdezzen –, Tasnádi Pétert is ki lehetett hozni a börtönből elmegyengeségre hivatkozva, csak ezeket a magyarázatokat nem kötelező elhinni. Meg nem is könnyű.

Figyeljük meg: a nemzeti együttműködés rezsije óriási. Aki szabad kezet kap, az oda nyúl, ahova nem szégyell. És nem szégyell semmit. Aki hazudik, az lophat, és meg is teszi.

Alapvetően kétféle szerepben lehet kormányozni. Az egyik szerint a választott vezető is ember, a munkatársai meg szintén. Mint ilyenek, megengedik a feltételezést, hogy hibázni és botlani fognak. A másik szerepben a kormány azt hirdeti, hogy nem egy maréknyi kontraszelektált ember, hanem egyben a nemzet eszenciája és apukája, a jóisten különmegbízottja, valamint bokréta az ő kalapján. Ez arra nagyon jó, hogy a síkhülyének nézett választókat, és a valóban síkhülye drukkereket öngyújtólengetős andalgásra bírja, és az állandó kétkedés terhétől megszabadítsa. Aztán annál brutálisabb a koppanás, amikor kiderül, hogy ezek bizony ugyanúgy saját zsebre dolgoznak, és komplett válságadókat talicskáznak haza. És hogy nincs következmény, nincs elszámoltatás és vezetőszíj. Pokorni Zoltán a zsebkésével nem ér fel a méltóságos urakhoz.

Amit ellopnak, az a kisebb tétel. Ennél sokkal súlyosabb teher lesz Magyarországnak, hogy rehabilitálja és a társadalomba visszavezesse azt a szerencsétlen másfél-kétmilliót, akik foggal-körömmel védték őket, akik arconfingva is sírva bizonygatták, hogy ezek mások, hogy ezek jobbak, hogy ezek tényleg miértünk vállalták az emberfeletti munkát, a támadásokat, a vádakat, és végül, amikor az elszámoltatás egyszer tényleg megtörténik, a börtönt és az örök kárhozatot. Omlásában súlyos a légvár. Jobb lett volna bevallani az elején: tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, mi is büdöset szarunk. És megetetjük veletek.