Donald Trump elefánt a porcelánboltban

Hetek óta Donald Trump milliárdos ingatlanmágnás-vállalkozó áll a közvélemény-kutatások élén a 2016-os amerikai elnökválasztáson a republikánus jelöltségért folyó versenyben. Bár még majdnem fél évet kell várni az USA első előválasztására Iowa államban, a helyezkedés már javában folyik, kiváltképp a republikánus oldalon, ahol eddig nem kevesebb, mint 35 (!) jelölt jelentette be indulását (igaz, közülük 17-en vehetők igazából komolyan).

Az első szórás a magyar idő szerint péntek hajnalban megkezdődött TV-vitasorozat mentén várható, amelyeken a republikánus párt csak a felmérésekben legnépszerűbb 10 jelöltet engedi szerepelni. (További hét jelölt főidőn kívül vitázott.) Tét tehát már most is van, hisz a többiek kellő nyilvánosság híján valószínűleg gyorsan lemorzsolódnak.

Trump enyhén szólva is ellentmondásos figura. Emlékezetes, hogy ő volt az, aki egyszer már bolondot csinált magából azzal, hogy élére állt annak a mozgalomnak, amely megkérdőjelezte Barack Obama amerikai születését. Trump volt az, aki már több korábbi elnökválasztáson is lebegtette részvételét, és bár eddig még sosem indult, az így nyert ingyenreklámot sikeresen használta fel saját céljaira, legutóbb például valóságshow-jának népszerűsítésére.

Trump nyers stílusával sorra inzultál mindenkit, akit csak ér. A latinó bevándorlókat bűnözőknek titulálta, a feketéket lustának tartja, a nőket előítélettel kezeli. Szerinte John McCain, korábbi republikánus elnökjelölt és a vietnami háborúban fogságba esett katona nem háborús hős, mert „a hős az, akit nem kapnak el.” Gusztustalannak nevezett egy nőt, amiért az egy meeting során szünetet kért, hogy anyatejet fejhessen újszülött gyerekének. Szerinte Mitt Romney, a 2012-es republikánus elnökjelölt egy lúzer, Hillary Clinton börtönbe való, Arianna Huffington (a neves Huffington Post blog alapítója) kívül-belül undorító. A vitában Trump egyetlen kijelentését sem vonta vissza, sőt, még oda is döfött egyet az antifeminista kirohanásait felidéző női moderátornak.

A józan ész azt diktálná, hogy Trump valahol a 30-35. helyen kullogjon és az esti talk-show-k viccgyárosain kivül senkinek se kelljen. Két dolog azonban mégis érdekessé teszi az ő jelöltségét.

Egyrészt Trump nem politikus, kommunikációs stílusa nélkülöz mindenfajta eufemizmust és politikai korrektséget. Az első TV-vitában Trump nem hazudtolta meg magát és tovább folytatta a rá jellemző nyers, részletekkel nem bajlódó, dühös kirohanásokkal tarkított vitázást, bár ígéretéhez híven a vetélytársakkal szembeni személyeskedéstől jobbára tartózkodott. A kontraszt a vetélytársakkal óriási.

A szinte minden szótagot megstilizáló, óvatoskodó politikusok mellett itt van egy masszívan sikeres üzletember, aki kioszt mindenkit, otthon és külföldön, és azt ígéri, hogy újra naggyá teszi Amerikát. Ez az egyszerű üzenet népszerű a 2008-as gazdasági válság, az iraki és afganisztáni háborúk véres döntetlenjei, az oroszokkal szemben elszenvedett presztízsveszteségek (Szíria, Ukrajna) és a Közel-Kelet látszólag kontrollálhatatlan pokla miatt megrendült önbizalommal a fejüket vakaró amerikai szavazók körében. Ez különösen igaz a republikánus előválasztásokon részvevő konzervatív, többnyire fehér szavazóbázisra.

Trump jelöltségének másik nagy előnye, hogy saját maga pénzeli a kampányát. Amerikában mindig is központi kérdés volt a kampányfinanszírozás, de mostanában a Super PAC-ek, lobbisták és megadonorok korszakában mélyponton van a politikusokkal és a politikai intézményekkel szembeni bizalom.

Általános – és nem megalapozatlan – az a félelem, hogy a politikusok már nem az átlagembert, hanem az őket finanszírozó szűk és befolyásos elitet, az úgynevezett felső egy százalékot képviselik. Trump üzenete, hogy – ellentétben az összes többi vetélytársával – ő semmilyen érdekcsoportnak nincs lekötelezve, ezért ténylegesen a kisemberek érdekeit tarthatja szem előtt.

Nehéz megmondani, hogy az első vita hogyan fogja, fogja-e egyáltalán lényegesen befolyásolni a verseny dinamikáját. A majd kétórás vitában egy jelöltre tíz perc is alig jutott, a celeb-ingatlanmágnás pedig a maga 11 percében gyakorlatilag se stílusban, se tartalomban nem nyújtott újat.

Sokat tennék rá, hogy a kezdeti sikerek ellenére a végső elszámoláskor Donald Trump valószínűleg az elnökség közelébe sem fog kerülni. Üzenetei a nagy többség számára megosztóak, stílusa nem szalonképes. A politikusok egy idő után be fogják darálni, és ha véletlenül független jelöltként is indulna (mint a 90-es években a szintén milliárdos üzletember Ross Perot) nem valószínű, hogy igazán labdába rúghat. Az elefánt a porcelánboltban azonban az amerikai lélek két olyan idegszálára tapintott rá (megrendült önértékelés és a politikusokba fektetett bizalom), amelyet a hivatásos politikusok is jobban tennék, ha figyelembe vennének.