Az utolsó haladék

A húsvét előtti héten végre pont került a stabilitási paktum körüli, régóta húzódó polémia végére: az EU pénzügyminisztereinek megesett a szívük tékozló kollégáikon, és úgy döntöttek, felhígítják a költségvetési deficiteket kordában tartani hivatott szabályokat. Úgy tűnik, hogy az első olyan kritikus pontnál, ahol ki kellett volna kényszeríteni a tagországok egy részéből a korábban meghozott szabályok betartatását, és szankcionálni kellett volna a vétkezőket (lásd magyarok, franciák, németek, portugálok, görögök), a döntéshozók meghátráltak. Ahelyett ugyanis, hogy a szabályok értelmében automatikusan megbírságolták volna a túl nagy deficitet felmutató tagországokat, olyan "testre szabott" könnyítéseket vezettek be, amelyek segítségével a vétkesek haladékot kaptak a fiskus rendbetételére. Jól jártak ezzel a németek és a franciák is, és - szerencséjükre - a még náluk is nagyobb slamasztikában vergődő kelet-európai társaik.

A folyamatos túlköltekezési mániában szenvedő keletiek (eklatáns példa a magyar és a lengyel költségvetés helyzete) így újabb esélyt kaptak ügyeik rendezésére, és még a - közülük egyedüliként - túlzottdeficit-eljárás alatt álló Magyarországnak is lényegesen kézzelfoghatóbbá vált a mihamarabbi euróövezeti csatlakozás lehetősége. Az euró gyors átvétele pedig nyilvánvalóan cél, hiszen előnyökkel jár. Ennek belátásához elég a forint és a kamatok elmúlt kétéves hullámvasutazására utalni: a közös pénzzel ezt elkerülhettük volna.

Régóta dédelgetett és a héten beérett vágyunk volt, hogy az unió ismerje el a nyugdíjrendszer reformja miatt keletkező többletköltségeinket. Most ezt megtették nekünk a pénzügyminiszterek (nyilván nem volt mellékes az érdekazonosság a két nagy taggal), így 2009-ig élhetünk azzal a lehetőséggel, hogy a költségvetésből a magánnyugdíjpénztárba átlépők miatt hiányzó nyugdíjjárulék (egyre csökkenő részét) levonhassuk a hivatalos hiányból - így könnyítve az euró átvételéhez kapcsolt feltételek (maastrichti kritériumok) teljesítését.

2010-es csatlakozással számolva 2008-ban kell megfelelnünk a kritériumoknak, a jelenlegi szabályozás szerint így a GDP négytized százalékával leszünk könnyebb helyzetben, mint az egy héttel ezelőtti előírások alapján. Vagyis mai árakon számolva mintegy százmilliárd forintos segítséget kaptunk. Ha hozzávesszük ehhez a franciák által kiharcolt könnyítést, amely a kutatás-fejlesztéshez kapcsolható ráfordításokat is a deficitet csökkentő tényezők közé sorolja, akkor már százötvenmilliárdnyi kényszerű intézkedéstől mentesülhet a büdzsé.

Az eurócsatlakozás feltételeinek teljesítése azonban még így sem lesz sétagalopp. Ha nem nézzük a régóta ígért adóreform hatását (ami, ugye, akkor ér valamit, ha az egyszerűsítés mellett az elvonást is mérsékli), akkor is további négyszázmilliárd forint költségvetési kiadás lefaragásáról kell gondoskodni. Adóreformmal ez az összeg további százmilliárdokkal ugrik. Tekintve az eddigi hozzáállást, közepesen erős mérget vehetünk arra, hogy a kívánatos kiadáslefaragás nem 2006-ban, a választások évében kezdődik el, így a munka dandárját két év költségvetésében, 2007-ben és 2008-ban kell véghezvinni. Hogy érzékeltessük, ez nagyjából annyit tesz, mintha 2007-ben beszüntetnénk mondjuk a teljes középfokú oktatást tanárostul, tornatermestül, plusz az alapkutatások költségvetési támogatását, egy év múlva meg felszámolnánk még a hadsereget is, katonástul, laktanyástul, fegyverestül, mindenestül.

A feladat tehát nem lekicsinylendő: bár mindig lehet számítani a statisztika kifinomult kezelésére (amint azt az elmúlt két év deficitcsökkentései során is láthattuk), a feladat mértéke nem engedi meg, hogy pusztán erre épüljön a várt konszolidáció. Ráadásul a reformnak olyannak kell lennie, amely tartósan képes a hiányt keretek közé szorítani, azt ugyanis nem egy évre kell lecsökkenteni, a korlátok az euró átvétele utám is kötnek, nem beszélve a társadalom elöregedése folytán a következő évtizedre datálható költségvetési tehernövekedésről, amelynek kezeléséről szintén mihamarabb gondoskodni kell. Sokkal inkább szükség van tehát arra, hogy egy közmegegyezésen alapuló államháztartási reform (olyan, amelyet mindkét politikai oldal elfogad, elkerülendő a négyévenkénti visszacsinálást) képezze a deficitcsökkentés alapját, amely végérvényesen kigyomlálja a legkevésbé fontos feladatokat, racionalizálja az állami juttatások mértékét.

Az EU a szabályok könnyítésével most hozzájárult, hogy a szükséges kiigazítást kisebb áldozatokkal lehessen meghozni. A kedvezmények átmeneti jellege pedig a mihamarabbi intézkedésekre ösztönöz. Így a politika kapott egy esélyt, amit nem illik eljátszani. Ha elmarad a szükséges kiigazítás, akkor következő alkalommal már valószínűleg nem kapunk könnyítést, a korrekció még fájdalmasabb lesz, az euró várt bevezetése pedig évekkel kitolódna.

A szerző a Concorde Értékpapír Rt. elemzője