Tisztelt Nagytestvéri Hivatal!

2002.01.25. 09:00
Megkeresésükre közöljük, hogy Zappe Gábor, GIE-051 forgalmi rendszámú, mélykék Alfa Romeo 145-ös típusú személygépkocsijával szokásához híven ma reggel is áthaladt az M3-as autópálya gödöllői ellenőrzőpontján. Csütörtök reggel lévén, akárcsak minden hétfőn, ma is még nyolc óra előtt haladt át kameráink alatt.

Ám felhívnánk a mélyen Tisztelt Hivatal figyelmét arra, hogy a mai napon, 2002. január 24-én a fent nevezett a szokott 07 óra 24 perc helyett 07 óra 39 perckor haladt át az ellenőrzőponton. Nem mellékes az a körülmény sem, hogy az eddigi átlagos 127 kilométeres óránkénti sebességgel szemben ezen a napon 139 kilométeres sebességgel haladt át kameráink kereszttüzében, és a felvételeken jól látható, hogy akkor már fékezett. Megjegyezzük, hogy a sebességtúllépés ügyében intézkedtünk, a szabálysértés tényéről a rendőrhatóságot értesítettük.

Mindezekből - bár távol álljon tőlünk a sugalmazás - alapos okkal feltételezhetjük, hogy nevezett a mai napon késésben volt, és a forgalmi viszonyokat ismerve el is késett, hiszen negyed órás elmaradást képtelenség behozni a reggeli forgalomban, ráadásul az M3-as bevezető szakasza ezen a napon egy koccanás miatt 07 óra 43 perckor bedugult. A késében levés tényét támasztja alá, hogy nevezett - bár a felvétel ezen része kissé homályos - a mai napon nem borotválkozott, és fésületlennek tűnt.

Tisztelt Hivatal! Egy dolgot azonban a felvételek rendszeres és alapos elemzése után sem tudtunk megfejteni. Ma miért egy spániel utazott a jobb első első ülésen? Tegnap miért volt üres a jobb első ülés? Tegnapelőtt pedig miért egy rottweiler utazott az autóban? Javaslom, hogy a rejtély megfejtése érdekében további kamerákat helyezzenek el, mert ez az állapot tarthatatlan, az sem kizárt, hogy az illető tiltott kutyakereskedelemmel foglalkozik.

Végezetül kérdésükre válaszolva közöljük: Zappe Gábor, GIE-051 forgalmi rendszámú, mélykék Alfa Romeo 145-ös típusú személygépkocsija rendelkezik érvényes autópálya matricával.

Üdvözlettel: Autópálya-matrica-ellenőrzési-tájékoztató alhivatal Kht.