Berlusconi, a magyarok barátja

Itt járt Silvio, Viktor és magyarok nagy barátja - kábé ez a hivatalos kampánykommunikációja az olasz miniszterelnök látogatásának; ez az, ami lejön a viccelődős sajtótájékoztatók, hivatalos programok után, egymás lapockáinak vehemens veregetése, fültől fülig érő szájak, futballtörténetek után.

Berlusconi a Fidesznek a drukkol, a Fidesz meg Berlusconinak, juhé, a homályos pénzügyeit országvezetőként tisztázgató (Simicska-effekt!) médiamágnás odáig van a magyarokért. Örüljünk nagyon. Csak hát másként volt ez még, mondjuk két hónappal ezelőtt.

Tehát álljunk meg egy pillanatra itten. És hagyjuk azt, hogy Berlusconitól - miként Haidertől, mondjuk - azért libabőrzik csöppöt az európai elit. Hagyjuk a politkus-mágnás arcpirító (eképpen teljesen Magyarország-kompítíbilis) machinációit a büntethetőség elkerülése érdekében, amelyek miatt még a testvér, konzervatív európai pártok sem mertek melléje állni. Hagyjuk, hogy Orbánon kívül nem nagyon látszott más, kvázi-európai politikus lelkesedni a Berlusconi vezette választási szövetség győzelméért.

Azt viszont ne hagyjuk már szó nélkül, tisztelettel, hogy Berlusconi eleddig rá se rántott a baráti magyarokra, sőt kétszer-háromszor úgy alázta be a magyar diplomáciát, hogy csak úgy nyekkent. Orbán Viktor csapata jópár kísérletet tett arra, hogy magyar és az olasz miniszterelnököt egymás mellett vigyorogtassa, de Berlusconi mindannyiszor kibújt. Sőt.

A legsúlyosabb fejlemény mégis csak az volt, amikor az új típusú, jellegzetesen közép-európai, Orbán-példáakép jobbvezér Romániába látogatott, az új típusúnak és jobbosnak legkevésbé sem nevezhető Iliescu elnökkel hamarabb lekezelt mint az ő nagy futballbarátjával, Viktorral. Sőt, oda is nyilatkozott Bukarestben, hogy Olaszország mindenképp azt támogatná, hogy Románia már az első körben kerüljön be az Európai Unióba. Ez ugyebár annyit jelent, hogy az olaszok, a drága Silvióval élükön nem támogatják a 2004-es magyar-cseh-lengyel csatlakozást, hanem kitolnák a bővítést 2010-ig legalább, addig talán Románia is bevehető lesz.

Ráadásul épp akkoriban érkezett tetőpontjára a kedvezménytörvény körüli magyar-román vita, és bár Berlusconi erről a kérdésről nem mondott semmit Bukarestben, a román diplomácia épp elég sikernek könyvelhette el, hogy az olasz miniszterelnök ilyen helyzetben tűnik föl Bukarestben, és láthatólag egyáltalán nem támogatja a fejsimításért lihegő Budapestet.

Egy ilyen, a magyar érdekeket (ollé!) súlyosan sértő alakítás után néhány héttel már az itteni kampány kellős közepén vigyorog Silviónk, és nincsen ember, nincs rádiós madár, aki neki szegezné a kérdés, hogy barátom, akkor mi is volt brekegve Bukarestben, hogy akkor most hogyan is áll ez a nagy drúzsba?, kolléga partizán?, egyáltalán, merre volna magyar érdek, ha nem arra?

De nem, ilyen kérdés nincsen, vannak viszont meleg mosolyok, végre itt dzsesszel Silviónk, pont a legjobbkor a kampány közepin, durvul. Magyar érdek ilyenkor már nincsen, fontosabb a pártté, de annak meg a néppel úgyis egy az útja, a jelszó munka és béke.