A leggyengébb vili

A magyar futball újabb sorsdöntő vereséget szenvedett Grúziában, és ezzel az álmoknak megint vége, újabb négy évet kell várni arra, hogy esetleg a magyar válogatott kijusson a világbajnokságra. Ezek után leváltották a kapitányt, az elnök és az alelnök megaláztatásnak ítélte a tbiliszi történteket.

Nehéz ilyenkor bármi okosat közhely nélkül mondani-írni, ám annyi kétségkívül szent: a váltás időszerű volt. Mondom ezt amiatt, mert a kapitány egy kicsit naiv. "Fogalmam sincs róla" - válaszolta arra a kérdésre, hogy mi várható az MLSZ rendkívüli ülésén. Lehet, hogy pontosan tudta, mi vár rá, ám nem mondta el, de nem a szerencsés megoldást választotta. Így hülyének, nem pedig a földön járónak lehetett nézni.

Emberként értem, hogy nem mondott le, szüksége lehet a pénzre, esetleg lakás kell a gyerekének, aki, ugye, ugyancsak kapus. A végkielégítésből pedig telik rá. De miután kézzel fogható magyarázatot nem talál arra, hogy a csapata miért esett vissza (Bicskei elmondta: az első és a harmadik év jó volt, a második és a negyedik rossz), akkor talán mégsem odavaló. (Elmondom én Önnek, miért volt rossz a a második és a negyedik év: mert akkor játszottunk igazán téttel bíró meccseket, igazán jó - szlovák, román, portugál - ellenfelekkel. Azokon pedig - rendre leégtünk.)

Egy kapitány, aki egy győztes meccs után kijelenti, hogy megvan a csapata, és szerinte Pető Zoltán, valamint Preisinger lesz a megoldás égető gondjaikra, az - megintcsak ezt kell mondjam - nem odavaló. A kapitány saját maga rakott saját szemére hályogot a világranglistás helyezés, a 15 hónapos veretlenség állandó - időszerűtlen - hangsúlyozásával. Nem is elegáns egy bukott emberbe rúgni, de ezek a tények.

Mindennek fényében az olaszok elleni döntetlen is megkérdőjeleződik.

A válogatott elemeire hullott, a vak is láthatta. Bicskei kezéből kicsúszott az irányítás. És mivel a litvánok is ikszeltek az olaszokkal, a mi 2-2-nk értéke is megkérdőjeleződik. (Az olaszok ellenünk akkor játszottak, amikor még nem indult el náluk a bajnokság, most egy forduló telt el.)

Felülmúltak bennünket egyéni képességekben - nyilatkozta a térner a meccs után. Ezt a találkozó előtt is tudtuk, kivált tudhatták a Németországban játszó "profijaink", csak az első meccsen szerencsénk volt, hogy nekik nem úgy jött ki a lépés, nekünk pedig... Plusz: a csapat ereje akkor megmutatkozott. Hiba volt azonban arra gondolni, hogy Istenek lettek. (Pedig megtették, mi több, világgá is kürtölték az öltözőben.)

Az akkori diadal után leghangosabb Sebők volt ezúttal a legrosszabb vili. (A leggyengébb láncszem.) Iasvili, Kobiasvili, Ckitisvili, valamennyien könnyedén felülmúlták. Vili pedig a kapitány meghosszabbított keze.

Mindemellett borzasztó volt hallani Mátyust, hogy nem tudtak mit kezdeni a csereként beállt Demetradze ellen. Játékosaink nem néznek magukba, nem gondolkodnak el azon, hogy miért ennyire gyengék. Úgy érzik: ők jók, és nekik nem kell - önszorgalomból - fejlődni. És ez borzasztó. De az is az, hogy Demetradzéra nem emlékeznek a Dinamo Kijevből. Pedig a jobb nevét illene megtanulni.

Elkeserítő, hogy egy reményteljes korosztály, amelyiknek azért volt néhány jó meccse fiatalon - kijutottak az olimpiára -, most szenved, haldoklik, lehet, hogy ki is múlik. Mi lesz ezek után? Kik jönnek majd? Noha a példa előttünk van: a lengyelek első európaiként kijutottak a vb-re, Szlovénia még most is harcban van egy sokkal erősebb csoportban. A fű pedig ott sem jobb.

Az az érzésem, hogy a villámgyors leváltásban a politika keze is benne volt. A választások előtt ugyanis nem jó rendre csúfosan veszíteni. No meg, a felépítendő stadionokban játszani kell valakinek. Mondjuk, az ötvenezres fehérvári, elég furcsa látvány lehetne háromezer nézővel. De ki fog benne játszani? Ha a stadionokra kell a pénz, nem a gyerekekre, akkor - végérvényesen - becsukhatjuk a boltot. És akkor majd elmondjuk, hogy modern stadionjaink vannak "elavult", kopott, kiégett, szórakoztatásra alkalmatlan játékosokkal.

Ha meg is köveznek a véleményért, szerintem a jelenlegi játékosok nem rosszabbak, mint az öt-hat évvel ezelőttiek. Papíron legalábbis nem azok. A világ viszont a valóságban rohant el mellettünk.