Buzera

Érdekes, de mégis ismerős ötletet pendít, penget mostanában Gyurcsány Ferenc. Azt mondja, érdemes volna vagyonosodást vizsgálgatni, megnézni egy-két úriembert, hogy vajon a bevallott bevétel arányban van-e a gyarapodással. Kimehetne az ellenőr egy-két hirtelen nőtt birtokra, meg gyárbirodalomba, vagy akár csak a hétvégi palotába: nicsak, uram, megkereste maga ennek az árát, vagy netán valahonnan lopta azt a pénzt?

Merthogy voltak itten gyanús vagyonosodások az elmúlt öt-hat-hét évben, mondja Gyurcsány.

Na mostan ez így kissé baljósan hat, mert ugye ki is jut az ember eszébe, ha egy gyanús vagyonosodást kell mondania az elmúlt maximum hét évből? Hát bizony egy olyan oligarcha, aki épp az imént is majdnem miniszterelnök lett. Putyin kolléga például tudja, hogyan kell az ilyennel bánni.

De még ha nem is egyenesen Orbán Viktornak címezte az üzenetet, az akkor is olyasminek a baljós árnya, amit Orbán idejében terrorszervezetként emlegetett az ellenzék: a politikai célú, szelektív adórendőrségről, amely akárhol talál bűnt, ahogy az ávó is mindig talált, mert vitt magával dollárt, amit aztán elrejtett és megtalált.

Mert például, kezicsókolom, miért pont öt-hat-hét év? Miért nem nézegetjük inkább a tíz-tizenöt éves vagyonosodásokat?

A Gyurcsány ötletéből felsejlő megoldásnak van egy olyan előnye, hogy az emberáldozat bemutatása mindig eltereli a figyelmet az általános helyzetről, ami ilyenkor többnyire szar. Egy szép, hosszú, bonyolult, de minden irányból magyarázható kirakatper, az izgalmas sztori. Viszont nagyot téved Gyurcsány Ferenc, ha azt hiszi, a választási győzelem eltörölte a múltat. Nagyon is ismert, és előtüremkedő természetű bizony a múlt, főleg ha vakargatja a buta gyerek. Én Gyurcsány Ferenc helyében ki nem mondanám a "vagyonosodás" szót.

A paradoxon az, hogy a korrupció valóban teljesen nyíltan jelen volt úgy hét, mint három éve. Emberek gyalogoltak be a színpadra, és minden szégyenlősséget nélkülözve összecsomagolták és hazavitték a díszletet. Az arcátlanabbja aztán visszalízingelte a színháznak. Ennek számonkérése rendre elmarad, pedig igény, az van rá. A magam részéről szívesebben venném, ha a korrupció szimbóluma nem tévéműsorban idétlenkedne, vagy ha muszáj, akkor a Farm című valóságshow-ban, ahol dolgoznia kell. Ha ebben az értelemben megbuzerálnák végre a tízmilliókat elsikkasztó bohócokat, az bizonyára lendítene az ország igazságérzékén. De ahhoz még nem mosakodott eleget maga Gyurcsány se, hogy ez neki jó legyen. Sem pedig az MSZP.

Viszont a korrupció megállításának más módja alig van, mint számon kérni a korábbi lopásokat. Talán csak egy: megpróbálni a lopás mellőzését. Hogy mostantól bizony levágjuk a tolvajok és törvényszegők kezét. Például elvihetné valaki, minden egyes parlamenti pártból legalább egyvalaki a balhét azért, ami kampányköltés témában történt. Hogy ugye azt állítja minden egyes párt, hogy 386 milliónál többet ők ugyan nem költöttek kampányra, miközben köztudott, hogy alsó hangon is tizenöt milliárdba fájt ez a cirkusz. Fogjuk ezt a pártsemleges problémát, amiben a teljes rendszer sáros, és bogozzuk ki. Keressük meg a tolvajokat, akik összelopták azt a tizenöt milliárdot, vagy minimum egyet közülük. Lesz sírás-rívás, de jót tesz minden szervezetnek az egyelés. Legalább azt az egy leghülyébbet szavazzák ki. És ha majd ezeken túl vagyunk, ha majd elibém járul, ide a képernyőmre zarándokol az egész bűnbánó társaság, és esedezve kérnek, ugyan bocsássam meg a csalásaikat, lopásaikat, hűtlenségüket, pofátlan hazugságaikat, üres ígéreteiket és kampánycélra felkarolt, de azonnal elfelejtett ügyeket - na majd akkor lehet megkérni a mélyen tisztelt lakosságot, hogy partner legyen azokban a reformokban, amelyeknek az volna a lényegük, hogy mindannyian ünnepélyesen megígérjük: nem hazudunk ennyit se másnak, se magunknak.