Nem lesz forradalom

2002.05.08. 05:34
Nem készültem arra, hogy bennragadok a virtuális térben. A Budavári Palota egyik múzeumába csak azért néztem be, mert volt időm az aktuális tömeggyűlésig, ahol Orbán Viktor a választási eredmények magyarázatát ígérte népének.

A képek ekkor - jól emlékszem - még a falakon lógtak: emberek álltak világos, tiszta, makettszerű tájon, és néztek bele mesterséges világukba, büszkén, mint aki ura giccsesre butított univerzumának. Kezükben, eszköz gyanánt, egyszerű szimbólumokat, betűket, ilyesmiket tartottak.

Hét óra tájban gondoltam visszalépni a való világba, de hiába ballagtam ki a szabadba, benn maradtam a szürreálban. - Itt kapható Bayer Zsolt legújabb könyve! - kántálja egy utcai könyvárus. - Mit tetszik? Egy Tőkés László lesz? - hallom. Odébb nagyméretű zászlót kínálnak kétezerért (áfás számláért előre szólni).

A Dísz tér közelében már működnek a hangszórók, búsulós népdalokra gyűlik a tömeg. Hétre beáll a tér, a színpadon még csak a jól ismert plexi-könyöklő, de lenn már mozdulni sem lehet. A Millenáris Parkbeli hangulat azonban már a múlt. A polgárok csöndben szuszakolódnak mind közelebb egymáshoz. Egy Galla Miklós-jellegű alak politikai elemzést tart néhány öregasszonynak.

"Sokan vagyunk"

A konferanszié feltűnését lanyha érdeklődés kísérné a Fidesz PR csapat alkalomra lízingelt technikái nélkül. A "mennyien eljöttetek" kijelentés nyomban kiváltja az adekvát választ: taps. A hatás a konferanszot is meglepi, rápróbál még egyszer: "Nem számolom meg, hányan vagyunk. Túl sokan!" Taps ismét, porondmester örül.

Toporgás, a tömeg feszült, türelmetlen, nyűgös. Többen érzik, hogy már épp elegen vagyunk, pedig folyamatosan érkeznek még. "Minek áll elénk?! Mások öt óta itt vannak, egyesek meg befurakodnak!" Egy kokárdás lánnyal összeér a karunk, közben a Galla-szerű kifejti, hogy nálunk most két világrendszer csap össze.

Végül elkezdődik a műsor, Nagy Gábor Tamás, az I. kerület képviselője mutatkozik be az est házigazdájaként, majd ő is elmondja, milyen sokan gyűltünk össze. Kötelező gyakorlat lehet. A taps után Versmondó-fiú következik, akinek melodramatikus hangsúlyozású szavalatát a szokott ovációval nyugtázza a tömeg.

A program a továbbiakban az egy szónoklat - egy közös éneklés rendszer szerint bonyolódik. Az emberek lassan elringatódnak, kezessé válnak, oldódnak a realitás görcsei. A fellépőket örömmel fogadják, tapsolnak, zászlók lengenek. Érezni azonban, hogy itt mindenki csak előzenekar lehet, a polgárok egyetlen okból jöttek. Időnként felhangzik a vezér neve: Viktor, Viktor.

Tudják ezt a fellépők is, Túri Kovács Béla a vidék képviseletében idéz Orbántól, később azonban váratlanul lehülyézi a Mestert: "Aki nem értette, mi történt április huszonegyedikén, azt nem értett meg semmit", jelenti ki, míg Orbán még a Millenáris Parkban akként nyilatkozott, hogy van értelme annak, ami történt, csak még nem érti, hogy mi is az. Az egybegyűlteknek nem tűnik fel semmi, egyetértés van, az a fontos, gondolkodni felesleges.

Ezt követően Harrach Péter mutatja be kötelező gyakorlatát, sikerrel, majd keresztény értékrendről, nemzeti gondolatról, családról, 1házról mantrázik. A dózis eléri a küszöbértéket, bódulunk, a szórvány taps átvált ütemesbe, az arcokon megjelenik az átszellemült mosoly.

Berecz András mesemondó, lévén szakterületén ezúttal mások tevékenykednek majd, exkluzíve, énekel. Sokkoló a produkció, de haver a Bandi, majd belejön, megtapsoljuk. A további szónoklatok már csak bélelik a virtuális teret: tizenötmillió magyar, család, keresztyén erkölcs, stb. Új infó nincs, nem kell figyelni, puha, meleg univerzumban vagyunk, minden átlátható, tiszta, mint egy tüchtig terepasztal, vezéreink bevilágítják ezt a csodás világot. De miért akarja bárki is lerombolni ezt? Érthetetlen.

A Miép nem

Feszes ütemre jár a szeánsz, a legfőbb urak színrelépésekor már üzemhőmérsékletű a hangulat. Pokorni megszokott, poroszos hajlékonyságával lát hozzánk. A múltból egyenes vonalat fektet a jelenre, és emígyen rögtön kijelöli nekünk a jövőt, ami szép lesz. Majd meghatározza a magyar polgárok halmazát, mégpedig a Fidesz szavazók+MDF szavazók+Kisgazda szavazók = magyar polgárok egyenlet segítségével.

A tömeg egy része itt eszmél. MIÉP, MIÉP, hangzik sokfelől, Pokorni hallja, pillanatra elhallgat, majd nem reagál. Inkább arról beszél, hogy mennyire fontos az a "festmény", amit a Fidesz az elmúlt négy évben megalkotott. És valóban, az egybegyűlteknek fontos a Fidesz festménye, mert azon mindennek helye van és szépen megállapított értéke. Nem zavar össze a rideg valóság átláthatatlan, zavaros, sosem nyugvó kavalkádja.

A vérprofi PR csapat egy lenyűgöző drámát is írt Zolinak. Elcsukló hangon apjáról mesél, akit elvittek a kommunisták, ám később ennek ellenére sem hagyta el országát. A tömeg letaglózva áll és senkinek nem szúr szemet, miként tűnik el hirtelen a szónok arcáról a gyász, hogy alattvalóit a csendes részvétből a vad szenvedélyek mezejére taszítsa.

Nem kellene nekem már semmit írnom, megfilmesítette ezt a Monthy Python huszonéve: "Ti mind szabadok vagytok." - kiáltja Brian, a tömeg kórusban tódítja, hogy "igen, mi mind szabadok vagyunk." Röhögnöm kellene, de nem tudok: "Kovács László azt állítja, ti acsarkodó csürhe vagytok, akit csak vezére éltet. Pedig ez nem így van." - mondja Pokorni, a tömeg pedig kórusban tódítja, hogy "fúj", "csalók" "hazaárulók" meg "pusztuljanak innét" - mi nem vagyunk acsarkodó csürhe!

Ne legyünk széjjel

Aztán nincs más hátra, mint Viktor nevének skandálása, és néhány kiszámított másodperc után népe előtt a vezér. Pulóvere jelzi, hogy vége a kényszerű merevségnek, az egyszerű, de nemes legkisebb fiú ő tulképpen, aki végre maga lehet. A vezér által sem megkerülhető "sokan vagyunk" intró után várjuk, hogy végre elmondja, miért is jöttünk ma össze. "A botcsinálta szónok szokta mondani, hogy azért jöttünk össze, hogy ne legyünk széjjel. Ez alkalommal én is ezt tudom csak mondani." Vastaps, engem zavar csak, hogy a szavaknak így együtt nincs értelmük, de ebben a világban a hangsúly a lényeg.

Orbán felvázolja a vereség okát: megfoghatatlan, végzetszerű természeti erő képe sejlik fel, aminek - mondja is - semmi köze ellenfeleikhez. Ez a választás, úgy tűnik, nem pártok, hanem a Fidesz és az ősi, rontó hatalom közt zajlott. A végső győzelemhez pedig még több hit kell, és persze szeretet.

A politikában eddig ismeretlen fogalmak bevezetése után már természetes a bejelentés: "győztünk!" Nem ebben a választásban persze, hanem "valójában". Kétkedő hangot nem hallani, mosoly ül az arcokon.

A visszafogott bevezető azonban csak a terep végső előkészítését szolgálja. Még egy dózis a fiataloknak, akik "szép számmal jöttek ma ide" (megunhatatlan poén, ováció harminchetedszer is. Valóban intelligensebbek lennének az egerek? Őket sajt nélkül nem lehet kondicionálni.) Fiatalok, itt az ideje, hogy Viktor bácsi felvilágosítson benneteket: "Készen állnak már, akik bélyeget akarnak rátok sütni." Pont.

Csak a fujjolást követően térünk végre a tárgyra. Nem az eredmények értékeléséről van szó, a felsőbb erők emlegetésével ezt már letudtuk. Most házi feladatot kapunk, hisz valójában ennek az előkészítése zajlott mostanáig: Ellenálló sejteket kell szervezni, polgári kör fedőnéven. Aztán a demokrácia vonalon be kell jelentkezni a Párthoz, hogy mindenki mozgósítható legyen, ha arról van szó. "Ha mozdulni kell, akkor egyszerre mozdulhassunk." - ismétli kétszer is Orbán.

Ne értsük félre. Nem lesz forradalom. A hangvétel csak a hevület miatt fontos. A dolog ingyen pártmunkások toborzásáról, címek és kapcsolatok gyűjtéséről szól. Hogy a jóra, biztonságra, élhető világra vágyók hátán újra hatalomra kerülhessen egy öncélú politikai csoport.

A demonstráció ezután értelemszerűen ér véget. A vezérek eltűnnek, a nép is hamar oszlik, őrült mobilozásba torkollik a gyűlés, nincs vonal, még sms-t sem lehet küldeni. Hirtelen kitöltöttük a virtuális tér minden sarkát. Ahogy az tervezve lett.