Egy vezér felnőttkora

Hát megtörtént, ami még sohasem. A mitikus újrázás. Ami soha még senkinek sem sikerült. Nem jött össze Antallnak (igazolt hiányzás), Hornnak, Orbánnak, sőt Medgyessynek még egy fél ciklus sem. Gyurcsány Ferenc az első, aki igen, belehúzott, jött bátran, megcsinálta.

Na nézzük akkor, ki is ez a csodálatos mandarin.

Miniszterelnökké válása, vagy ahogy szakaszolni szokták, útja a hatalomba, nos, már az is igen izgalmas, csak még nem kellően dokumentált; azt lehet csak biztosan tudni, hogy voltak érdekes tagmozgások, amerre járt, és akkoriban is sokat emlegettek egy bizonyos Leisztinger nevű politikai vállalkozót. Mindegy ez már, inter faeces et urinam, ugyebár, a lényeg, hogy a recept működött. Gyurcsány üstökösként huss, előbújt gombamód, az SZDSZ segítségével fürgén megpuccsolta a lomha Medgyessy Pétert – csaó, Darwin! –, és azzal meg is miniszterelnökösödött menten.

Miniszterelnökként azt csinálta, hogy nemigen csinált semmit, de nagyon sokszor mondta viszont, hogy csinál, illetve csinálni fog. Cselekvő miniszterelnöknek akart látszani, ám ő maga vallotta be, hogy direkt hozzá se kezdett egy csomó mindenhez, mert akkor elbukja a választást. Azt pedig nagyon is meg akarta nyerni, bizony olyannyira, hogy inkább addig nem bolygatta a dolgokat, nem törekedett másra, mint hogy egyenesben tartsa az országot, ha kell, hitelből. Ahelyett, hogy elkezdte volna az annyit emlegetett nagy reformokat, arra fordította ezt a két évet, hogy meggyőzze a választókat: el fogja kezdeni, ha megválasztják.

Már ez sem olyan fontos; ami volt, elmúlt, a többség megvette ezt a halasztott programot, legalábbis inkább, mint Orbán tejjel-mézzel-mannával folyó népmeséjét.

A kormányváltás nem vált sürgőssé, hiszen az MSZP elintézte házon belül. Igen, a Medgyessy egy tehetetlen tökfej volt, de leváltottuk, most éppen gyürkőzünk nekifelé, és mindjárt majd kormányozni fogunk. A négyévenkénti váltáshoz szokott választó ebbe kellőképp bele is zavarodott.

A lényeg, hogy mostantól újabb négy, vagy ha sikerül a brüsszeli milliárdokat leszívni, nyolc-tizenkét évig Gyurcsány Ferenc kormányozza Magyarországot. A párton belül már végképp jól fekszik, ő a szocialisták Viktora, aki legyőzte az igazi Viktort is. Biztos a háttere, és maga is szemérmetlen elégtétellel csodálkozik rá, hogy ha elpöttyinti a blogjában, hogy „húzzunk bele”, akkor egyes emberek ezt pólóra kasíroztatják és viselik büszkén.

Jó érzés, aszongya.

A következő évek legizgalmasabb kérdése – Orbán bukásával – immár az, vajon megőrül-e Gyurcsány Ferenc, és mikor.

Be-e csavarodik.

Mert ne legyenek illúzióink, választást nyerni – a lehető legnehezebb feltételekkel, kormányról, gátlástalanul ígérgető ellenféllel szemben – eszméletlen nagy fíling. Hiszen már egy megnyert sakk-, Capitaly- vagy Quake-partiból is úgy áll fel az ember, a levegőbe öklözve, hogy jessz, mekkora király vagyok. Így repes most Gyurcsány is, a kicsi szívét majd szétveti az öröm, a sikerélmény. A választást, tudja jól, ő nyerte meg elsősorban. Medgyessy nem nyerte volna meg. Orbán meg elvesztette. Ő a legjobb. A krém krémje, minden idők legnagyobb szociáldemokratája. Nem volna meglepő, ha fejébe szállna a dicsőség, furcsa dolgokat építtetne városszerte, elkezdene mindenhez érteni, és azonosítani magát Magyarországgal. A köztársasággal. Akivel nincs vita.

Most még messze nem ilyen. Gyurcsány kétségtelenül vezéralakja a „baloldalnak”, már az SZDSZ-nek is sokkal inkább, mint bárki más – de még nem vezénylő tábornok, még nem próféta. Már élvezi a tömegek imádatát, már fürdőzik a rajongók testnedveiben, de még kilát a gőzből. Még inkább arra tart igényt, hogy megértsék, mint hogy megértés nélkül, puszta tiszteletből elfogadják, amit mond. De itt van neki ez a rettentő teher, a siker rémületes terhe. Mint amikor a lottóötös rázuhan a kisnyugdíjasra, és belebolondul a bőségbe: Feri és az édes élet. A fogadókészség, a csápolási vágy megvan a baloldalon is, és a tömeg ölelése bizony olyan, mint amikor a nyolcadik utas, ugye, fuj, hát elég undorító, de arcon ragadja és beköpi az áldozatát. A végjátéka épp folyik egy ilyen eseménysornak, az a jelenet, ahol szétpukkasztja a gazdatestet a benne tenyésző romlottság, és félrebillent fejű hulla lesz belőle. Üres kitinpáncél, amit csak a szél zörget. Na ott az elrettentő példa, úgyhogy tessék bizalommal igénybe venni egy jó pszichológus segítségét. Nem kell azt gondolni, hogy egyedül is menni fog. Pont ez az első lépés.