Atomfegyverbe!

2004.07.28. 18:00
Irány Irán. Irakban csak nem lettek meg azok a fegyverek, meg a bin Laden se, valamit félreolvashattak anno, vagy talán a telefonban értették rosszul, de most már kijavították az elgépelést, és megvan az igazi imposztor: Irán. Tartozik hozzá jó hosszú frontszakasz is, mert hát Irakot azért nem lehet már visszacsinálni. Mint a góbé, aki a gyerek helyett az asszonyt kapja szájon véletlen, de helybenhagyja: ott is jó helyütt van az a pofon. Sunyi arabok ezek mind, ugyebár. A terrorizmus ellen tényleg nem lehet mást tenni, mint szép sorban lerombolni az államokat, aztán sajnálkozni, hogy anarchia van, meg hogy állam híján szekták és sejkek irányítanak.

Amerika Hirosima romjaira mutogat az írásvetítő-fólián: ezért nem szabad.
De nem is ez most a téma. Gyűlnek a vádak Irán ellen, ahogy Szaddám Huszein ellen tavaly, éppenséggel ugyanazok: terrorista-kapcsolatok és atomfegyver-program. Most épp az atom a sláger: Irán atombombát akar, márpedig világos, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni az atomfegyver elterjedését, amit késő esti műsorokban proliferációnak is neveznek.

Hát igen, az atombomba nem gyerekjáték; Amerika Hirosima romjaira mutogat az írásvetítő-fólián: ezért nem szabad, kedves gyerekek, atombombával játszani. Csúnya vége lesz annak. De meg lehet-e akadályozni, hogy az ehhez hasonló eszközök elterjedjenek?

A sugárhajtású repülőgép például igen bonyolult berendezés, a világháború végéig csak a németeknek sikerült rendszerbe állítani, és csak annyit, hogy dicsekedhessen vele doktor Goebbels. Ők azonban - a Volkswagen nyomán - azonnal megtervezték a Volksjägert, a népvadászt. A végsőkig lebutított, fapados vadászgépet, amelyet deszkából ragasztottak össze, és a lehető legolcsóbban lehetett gyártani, akár asztalosműhelyekben is. Szerencsére vége lett a háborúnak, mielőtt a Volksjägerek ezres nagyságrendben kapdosták volna le az égről a szövetséges bombázókat. Viszont huszonöt évvel később már minden nyamvadt karibi diktatúrának voltak sugárhajtású repülőgépei, és a németek után sorra rákapott a gyártására mindenki szerteszét a világban. Az atombomba is csak egy gép. 1945-ben high-tech volt. Ma a high-techet már nem is kínai, hanem maláj sufnikban állítják elő sebtében átképzett parasztokkal. A tömegpusztító fegyverek elterjedését legfeljebb késleltetni lehet, megakadályozni biztosan nem. A negyvenes évek technológiáját nem lehet örökké zárolni - és most nagyvonalúan hagyjuk figyelmen kívül, hogy mi lesz, ha valaki feltalálja a sólisztgyurmával működő atombombát. A hasadóanyag mozgását is csak elvileg lehet korlátozni, de Afrika tele van uránnal, és Afrika olyan, amilyen, még az elefántcsontra se tudnak vigyázni.

Ha békét akarsz, készülj a háborúra. Az atomfegyver: békegalamb.
Észak-Korea már valószínűleg összehegesztette a saját bombáját, India és Pakisztán is megoldotta a problémát. Ráadásul Amerika most, mint a részeg seriff, az élő fába is beleköt, és ilyenkor természetes, hogy az emberek hazasietnek, és magukhoz veszik a stukkert. Különösen, hogy Korea példája azt mutatja: aki megcsinálja a bombát, az nyert. Sőt akiről elhiszik, hogy megcsinálta, az is nyert. Atomfegyver nélkül ebben a világban nem lehet megmaradni - rájött erre időben Izrael is, mert közel volt az ellenség, és erős volt. Iránhoz is igen közel van az ellenség, és erős - erősebb, mint Szaddám Irakja volt. Hülyék lennének bomba nélkül maradni. Irak leverése pont arra tanít, hogy nagyon tud hiányozni az a jóféle atom- és egyéb fegyver, amikor épp azért rohannak le egy országot, mert azt állítják, hogy van neki olyanja, de nincs. Észak-Korea érinthetetlensége viszont ismét arra, amire a hidegháború: ha békét akarsz, készülj a háborúra. Az atomfegyver békegalamb.

A precíziós bombák, lopakodó repülőgépek, műholdvezérelt rakéták a szuperhatalmak monopóliumai, mert ezek a ma technológiái, és a szuperhatalomtól évtizedekkel elmaradott országok ezekről nem álmodhatnak. Az atomfegyver világháborús lelemény, és az egyetlen eszköz, ami oltalmat nyújthat a fentiek ellen. Az atomprojektek nem a feneketlen iszlám gonoszság, hanem a ráció gyermekei. Világ proletárjai - atomfegyverbe! Bring 'em on!