Emberarcú Ferenc

Médiakritika legyen, vagy belpolitikai jegyzet? Hova tartozik az, amikor a miniszterelnök talkshowban mondja el, hogyan randevúzott a feleségével az Orbán téren, és erre a műsorvezető úgy felel: lesz egyszer Gyurcsány tér is? (Jó, erről is beszélhetünk, feleli a miniszterelnök.) Szédítő konvergenciaörvény. De rajta volt a térképünkön. Batiz András kormányszóvivő, ugye emlékezünk?

Letaglózó élmény. Egy miniszterelnök ül a rikító díszletek közt, Szulák Andreával szemben, és kedélyesen cseveg arról, hogy ő egyetlen dologtól fél a világon: a békáktól. Békától félni persze elég komikus dolog, megmondom, miért: mert a béka egy gyámoltalan kis lény, és manapság leginkább arra használják, hogy légpuskával lövöldözzenek rá, mert szépen pukkan. (Állítólag.) De ha odatesszük mellé, hogy a miniszterelnök e veszélytelen és békés állatokon kívül semmitől se fél, akkor már egész más az ábra. Óh, Achilles.

A miniszterelnök legyőzte magát a halált is korábban, két alkalommal, illetve ahogy a Blikk fogalmazott a szupershowt promózó cikkében: szembenézett a halállal. Szembenézett, leköpte, megtaposta, adott neki derekasan, a halál azóta szűkölve menekül, ha meglátja. Olyan vezetőnk van, aki magát a halált is elküldte az anyjába, nemhogy a pápát. Esküszöm, ezzel még a Pokémonba is bekerül egyszer, kis miniszterelnökarcok esnek majd ki a csipszeszacskókból, gyűjtsd össze mind. A történetet kívülről fújja minden kisdobos: a Miniszterelnök összecsapott Anyajeggyel, és a poklok mélyére vetette őt, ám felmerült a gyanú, hogy Anyajegy mégis megfertőzte őt egy Áttétes Rák varázslattal. De aztán mégse.

(Megúsztad, baszkikám. Ne csináljunk már abból hőstettet, hogy valaki nem lett rákos, mert esetleg rosszul érzik majd magukat azok, akik már látták győzni a rákot. Mert eszerint akit mégis elvisz, az nem akarta eléggé az életet, ő baja, magának kereste a halált.)

Politikáról a miniszterelnök most nem beszél, civilben van. Civilben, de nem a barátai körében, hanem a talkshowban. Most nem azt bizonygatja, hogy a politikája helyes, hogy az ország jó irányba tart, padlógáz és lendület, hanem azt, hogy ő maga rendes ember. Szigorú, de igazságos, a gyerekeinek száz forint zsebpénzt ad, mélyen szerelmes, ragaszkodik a rendhez, és ráadásul ahonnan jön. Micsoda férfi. Hát csinálhat egy ilyen nagyszerű teremtés bármi rosszat? Hát kell nekünk érteni, mit csinál, ha egyszer ilyen szeretetreméltó és kedves ember?

Miniszterelnök végül felkéri Szulák Andreát egy táncra, mert egyben ilyen fickós legény is. Vagy udvarias. Szegény Szulák Andit egyébként részemről felmentem, nem az ő ötlete volt ez, de neki, mint öregecskedő feleségnek, nincs sok játéktere. Megcselekedte, amit. Nem kell ide imázsközpont, ugrásra kész volt eddig is.

A miniszterelnök nevét direkt nem írom le, mert szeretném, ha az olvasó sokszor látná a miniszterelnök szót, ha felfogná, hogy ahol középhatótávolságú médiasztárok – mindjárt utána Vujity Tvrtko meg valami helyiérdekű énekesnő – népszerűsítik műsorukat és cédéjüket, ott most egy miniszterelnök üldögél vidám nyakkendőben, a reklám után folytatja, hogyan is ijedt meg a békától, meg hogyan lépett a halál arcába. Azért ez csinos parajelenség, igaz?

A bizonyítottan létező parajelenségeknek az a sorsuk, hogy végül mégis megragadja őket a tudomány, és onnantól már csak annyira titokzatos, mint a gömbvillám, de már nem annyira, mint az Isten. Ez sem bonyolult vagy kirívóan ravasz húzás, mármint a miniszterelnök a talkshowban. Mit állítunk? Hatalmon akarok maradni, ha másért nem, a kudarcélmény elkerülése végett. Mi kell ehhez? Minél több választópolgár szimpátiája. És hol találom a választópolgárokat? Arra tessék, a stúdióba. De aztán nem ám nemzetstratégiáról lefetyelni, meg sorskérdésről! Valami sztenderd csajozós szöveget inkább. Így megy ez.

Egyetlen probléma van csak: a showban most előadott adomák többsége már megjelent a Story magazinban (álmodjon sztárokkal!) és hasonló közéleti lapokban. Úgy rémlik, a miniszterelnök úrnak nincs elég emberarcú élménye. Személyes élmények kellenek, mégpedig nagy tételben, mert ez az év sűrű lesz, sok emberarcra lesz szükség, hogy száraz lábbal átkeljünk rajta. Semmi gond, vannak szakemberarcok, akik például szappanoperákhoz írnak történetet, ők biztosan kitalálnak napi egy-két emberi kalandot, ahol a miniszterelnök támadó sakálfalkát rettent meg anyajegyének puszta látványával, vagy személyesen fogja el az együttműködő Tasnádi Pétert, nikkelezett Sig-Sauerével figyelmeztető lövést ad le, életét kockáztatva, kormos arccal. Oké, legyen az ország első embere újra hős. Bújjon álruhába, ajándékozzon meg idős néniket, akik vándorként is szívesen látják, és levágják neki egyetlen tyúkukat. Legyen az ország első embere egyszerűen jó fej, a többi le van szarva. Király kell ide.

Mert mit csinál a jó király? Alkalmazkodik az éppen uralkodó hatalomhoz. Felveszi a kereszténységet, csatlakozik a tengelyhez, a KGST-hez, és ha a hatalma éppen nem (csak) külső erőktől függ, akkor alkalmazkodik a leghatalmasabb belföldi erőhöz: az emberi irracionalitáshoz. Még ostobaságnak hívni se volna helyes, mert hiszen annyi mindenről – mindenről, my friend, mindenről ezen a f***ing világon, ami egyáltalán fontos lehet – úgy döntünk, hogy jól csak a szívünkkel látunk. Miért kéne pont a politikában végiggondolni, hova szavazunk? Miért ne legyen ez egy szerelmi játszma, csajozós szövegekkel, mély hallgatásokkal, viszonzásra számot sem tartó szeretettel? Hát mi más lehetne? Közgazdasági egyenlet? Kinek?

Nem, a modern politika csajozós szövegeket jelent. Ácsorog a nép, az ily tömegben feminin magyarság, és várja, hogy a srácok kitalálják, mit is akar hallani. Óh, Achilles, a politika rém szexi dolog lesz mostantól, csak a békákat tartsuk távol. Mutasd meg, mennyire szeretsz, mutasd meg Diszkó-Magyarországnak, hogy szereted. Szánts ma éjjel lopott ekével szívet a házunk elé. Aztán a haverokkal, kamerán kívül majd megbeszéled, milyen numera volt.