Hazudtak eleget

Veres János pirosra állította az imaginárius szemafort. Nem most, hanem még április 9. előtt. Akkor kellett. A főpénzügyér (siccc) perpillanatnyilag azt mondja - nem szó szerint, de lényegében -, minisztériumában a választások előtt nem készülhettek anyagok a költségvetési hiány tényleges helyzetéről. Erről sajátlag gondoskodott tiltón ő, mivel ha készültek volna ilyenek, azok kiszivárognak, és ezt a gonosz ellenzék felhasználta volna a választási kampányban. Ez egy ilyen ország. Az ellenzék is nyerni akar. Hahh. És piha: mindenki megtudhatta volna, mi van.

Mindazonáltal mióta balról diadalmaskodtak, és ennek eredményeként megalakulhatott a második Gyurcsány-kormány, egyébbel sem törődik az apparátus, csak méricskél és összegez, éjt nappallá, látást pikulássá téve. (Erről Veres János gondoskodott saját szájúlag.) És csodálkozik. Az apparátus és a többi. Azon, hogy a fele ekkorára tervezett államháztartási hiány nyolc - nyugdíjkorrekció nélkül számítva 9,4 - százalékos lesz 2006-ban. Döbbenet. Veres már-már megsértődött, amikor ezeket a számokat kimondta, és az úri közönség nem táncolt, viszont kérdéseket tett fel. Eddig azt kérték rajtunk számon, hogy nem az igazat mondjuk - tette szóvá. A miniszter. Eddig tehát hazudtak - ismerte el így.

Nem teljesen stimmel. A motívumokat szét kell szálazni. Noha a kormány hallgatott, mint szar a fűben, az országgyűlési méredzkedés két fordulója előtt is sokan tisztában voltak vele, hogy a hiány el fog szaladni. El is szaladt már, csak éppen a legtöbben nem hangsúlyozták ezt. Különböző okokból. Kormányoldalon azért, mert nyerni akartak. Az ellenzék részéről azért, mert nyerni akartak. A többé-kevésbé tisztán látó - úgynevezett - közgazdász-társadalom jelentős része azért, mert azt akarta, hogy az egyik vagy a másik oldal nyerjen.

Abszurdnak tűnhet, pedig igaz: az elmúlt kampányban senki sem érezte úgy, hogy őszintén is viheti valamire. Se balról, se jobbról. Ebben nemcsak a politikusok sárosak. A politikusok nem mondanak igazat - ez a világ minden szegletében általános. Az ellenben, hogy nem nagyon van, aki ezt a széles közönség számára is érthető módon bemutassa, valószínűleg kevésbé jellemző.

A gazdaság állapotával szakmailag foglalkozó elemzők - csekély számban - réges-rég megfogták a lényeget. Fel is tették az indokolt kérdéseket Gyurcsány Ferencnek és a többinek, tél végén, tavasz elején. Nemritkán még azt is megpróbálták ábrázolni, miért nem stimmel "a költségvetés köszöni szépen, jól van" válasz tartalmilag. Csakhogy ezek a megközelítések a bulvárcentrikus magyar hírközegben nem jutottak el a szavazóképes lakosság többségéhez. A választók aztán döntöttek, úgy, ahogy, és most ámulhatnak, bámulhatnak. Úgy is okoskodhatnánk, megérdemlik - ha nem lenne evidens: akárki kerül hatalomra, nem spórolhatta volna meg a szorítást. Esetleg máshová rakja a hangsúlyokat, oszt annyi.

Hazugságverseny van. Amikor Gyurcsány Ferenc a választások előtt azt mondta, minden rendben, nem mondott igazat. Amikor ma Orbán Viktor azt mondja, Gyurcsány Ferenc eltitkolta, milyen a gazdaság helyzete valójában, nem mond igazat. Legalább részben. Mert bár Gyurcsány Ferenc ezen dolgozott, és elérte, hogy az emberek jó része vaksüket maradjon, Orbán Viktort nem verhette át. A Fidesz elnöke tudta, hogy gáz van, de nem tisztavizelni, inkább ígérni akart.

Innen nézvést hazugság az igazmondás is. Persze lehet, hogy Veres János Pénzügyminisztériuma valóban nem számolta ki, fillérre pontosan mennyivel lesz több az a nyomorult hiány. Azt viszont, hogy több lesz - sokkal több -, tudták.

Mostantól az a fő kérdés, mi jön. A közgazdák és a politikai elemzők hajlamosnak tűnnek feltételezni, hogy ütött az igazság órája. A bús fenét. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a politika természetéből fakadóan a támogatók gyűjtésére és megtartására koncentrál, minden más másodlagos. Ez nem globális tragédia, hanem körülmény. Amikor Gyurcsány Ferenc azt mondja, az ellenzék támogatására van szüksége a reformok megvalósításához, nem együttműködni szeretne, hanem meg akarja osztani a felelősséget. Ám a felelősség a mindenkori kormányé. A miniszterelnököt és a kormánytagokat delegáló pártok nyerték a választásokat. Az ellenzéknek nincs felelőssége.

Vagy ha mégis, jelentéktelen. Tudunk kétharmados törvényekről, amelyek egyes területeken akadályozzák az előrelépést. De sokkal több terület van, ahol az oppozíció nélkül is juthatnak valamire. Sőt: a lehetséges megszorítások, korrekciók, reformok egy része parlamenti jóváhagyást sem igényel, kormányzati hatáskörben rendezhető. És nem az számít, hogy egy háttérintézmény munkáját az eddigi 26 helyett hét munkatárs is elvégezheti. Ez semmi. A komoly számok nagyobbak. Sokkal.

Az összeborulós szöveg demagógia. Retorikai fordulat. Igaz, nem kizárt, hogy eljött az idő, amikor meg kéne haladni a retorikát. De ha el is jött, ezt a politikusok közül még senki nem vette észre.