A kis bumm

WTC, Atocha, London, és újra London. Megint és még mindig címlapon a terroristák, avagy gerillák, avagy szabadságharcosok, mifenék. Bólogassunk jelentőségteljesen, lám, a terrorizmust nem győzhetik le a tankok, annak az okait kell felszámolni, satöbbi.

De azért ha nem csak siránkozunk a fenti merényleteken, hanem sorba rendezzük őket, egy percre félretesszük együttérzésünket, és a számokra meg a térképre figyelünk, akkor kénytelenek vagyunk észrevenni, hogy már az első londoni merénylet is elég erőtlen kis ribillió volt a WTC-hez képest. A madridi robbantás bár elérte vélt célját - Spanyolország kiszállt az iraki háborúból -, de maga a cselekmény nélkülözte azt a kreativitást, azt a nagyszabású eleganciát, amit az al-Kaida 2001-ben, New Yorkban bemutatott. Repülőgépeket vezetni a WTC tornyaiba és a Pentagonba, az nemcsak terror, hanem performance is, ami megsokszorozza a terror erejét, szó szerint romba dönt egy szimbólumot, és kreál egy másikat. Ehhez képest hátizsákot robbantani a metróban, pláne ha még azt se sikerül - blamázs, kispálya, hiszti. Ha így folytatják, Rómában már legfeljebb kiszúrják néhány autó kerekét éjszaka zsebkéssel. Pedig pont most volna okuk a nagyszabású ellencsapásra, két Nyugat-ellenes rezsim szétverése után. Csak hát az ok és az ürügy magában még nem robban.

Naná, minden egyes terroristát nem lehet összefogdosni és bezsuppolni Guantanamóra. Terrorista mindig lesz. De annak a terroristának szüksége van egy jókora bombára vagy egy repülőgépre, automata fegyverekre, és mindehhez rengeteg pénzre. Ezek pedig ellenőrizhetők, még ha tökéletesen nem is. A terrorizmusnak nem lesz úgy vége, mint a II. világháborúnak, hogy valakik aláírnak valamit, és slussz; de a londoni események arra utalnak, hogy az al-Kaida megroppant, eszközei és lehetőségei most jóval szerényebbek, mint a WTC előtt. Azt elérte a radikális iszlám, hogy a nyugati világ szabadságát valamivel szűkebbre szabta a mozgósítás, de érik nagyon a következő lépés, hogy a következő szabadságszűkítés közvetlenül az európai és amerikai muszlimokat érintse, ami al-Kaida szemszögből bizony öngól.

Közhely, hogy Afganisztán és Irak megszállása nem növeli a terrorizmus veszélyét. Az meg egy régebbi közhely a hadviselésben, hogy mindig az a fél szenved el súlyosabb károkat, akinek a területén a hadműveletek folynak. Márpedig a terrorizmus éppenséggel pont Irakban a legaktívabb. Az iszlám fundamentalisták erőforrásainak nagy részét leköti az iraki hadszíntér, ahol aztán vagy katonákat robbantanak fel, akik erre szerződtek, vagy iraki civileket, amivel kivívják a nyugati civilek érdektelenségét és a saját lakosságuk ellenszenvét. Amit viszont emellett művelnek Londonban, az a globális stratégák szemében nem fenyegetés. Nem erőt mutatnak, hanem gyengeséget.