Az Ötcombú Asszonytól Kiss Péter édes mosolyáig

Én abba a KISZ-be most is belelépnék

Az első élményem a Műegyetemen a KISZ-ről az volt, amikor másodévben, 1986-ban kiderült, hogy a Villamosmérnöki kar kétezer hallgatójából csak kétszázan tagok (az építészeknél addigra már egyáltalán nem volt kari szervezet). Ennyi elég volt ahhoz, hogy azt gondoljam, akkor ott akár értelmes dolgokat is lehet csinálni.

A BME néhány évvel korábban még igen fontos hely volt ifjúkommunistáéknál. A KISZ akkor regnáló nagyfőnöke, Hámori Csaba is volt a BME KISZ-bizottságának elnöke, utódja Kiss Péter pedig az én időmben a budapesti KISZ-t vezette. Hámorinak egyetemi titkárként a pletykák szerint még fekete állami Volga járt, és délben a Gellértből hozták neki az ebédet. Kiss Péterék utódaiból már nem lett hivatásos politikus, ma is mérnökként dolgozik az én egyetemi és kari titkárom is.

Azokban az években a KISZ szellemi pezsgést jelentett, meg az újságírást. A KISZ adta ki ugyanis a kari diáklapokat, azaz a villanykari Impulzust is. A kész számot elvittük a KISZ-bizottságra, ott az egyik kijelölt vezető cenzúrázta. Néha felröhögött, ez kurva jó, nem jelenhet meg.

Meg bulik voltak, KISZ-táborok. Például Szarvason, ami annyira tuti hely volt, hogy komolyan mérlegeltem, mégis meliorizációs és öntözési mérnök leszek villamosmérnök helyett, hogy az ottani fősulira járhassak. Ha az ember a koleszból lekászálódott, és nem balra ment az előadásra, hanem jobbra, a Holt-Körös partjára lépett ki. Strand, csajok, kajak.

Hámori elvtárs megyehatáron váltott szirénázó rendőrautók kíséretében érkezett Szarvasra, és az ifjúsági pluralizmus szükségességéről beszélt előadásában. Utána egy kérdésre válaszolva gyorsan hozzátette, a Fideszt be kell tiltani.

De mi azért ezekben a táborokban meg kocsmákban a rendszerváltást beszéltük meg, a demokrácia bevezetését. A KISZ végül részt vett a hallgatói képviseleti rendszer fölépítésében, átadta neki jogait (a vagyon sorsáról minket nem értesítettek), majd fölszámolta magát.

A Műegyetemi KISZ talán 88-ban elkezdett egy programsorozatot reformpárti esték címmel. Előadók beszéltek, akikből hamarosan a tévéből ismert megmondóemberek, politológusok, közgazdászok, jogászok lettek. A pártcsírák is bemutatkoztak. Hatalmas volt az érdeklődés, az Aud. Max.-ban nem fértek el, az utolsó nagygyűlésen megtelt a Műegyetem rakpart.

A Budapesti KISZ az első reformpárti estét még rossz szemmel nézte, aztán tűrte, az utolsót már együtt rendeztük. Kiss Péter jött tárgyalni velünk valamilyen szervezési kérdésben. Az elején bemutatkoztunk, búcsúzáskor keresztnéven szólított mindenkit. Megjegyezte, ahogy a Tíz jó tanács ahhoz, hogyan legyünk könnyen gyorsan sikeres politikusok című könyv írta. Azt mondják, ma is ilyen.

Az rosszabbul esett, hogy a fővárostól a szervezést segíteni küldött ifjúgárdisták szétkúrták az általam szervezett szavazást. (Az Ifjú Gárda amolyan gyerekmunkásőrség volt, elsősorban nem az értelmiségi fiatalok léptek bele. Arra már nem emlékszem, hogy az Alföldi bakancs az egyenruhájuk része volt, vagy önszorgalomból hordták.) Merthogy a közönség kifejezhette véleményét a vita végén a programját ismertető szervezetekről. (A Münnich Ferenc Társaságtól és az MSZMP Reformköröktől kezdve ott volt mindenki az MDF-ig és a Szabad Kezdeményezések Hálózatáig.) A szimpátiaszavazás egyszercsak elkezdett iszonyatosan elhúzni az állampárt reformszárnya felé. Nem volt nehéz rájönni, hogy a gárdisták tucatszámra dobálták be a cédulákat az urnába.

Tevan Imre

Antikommunista rokizás az Ötcombú Asszonnyal

Zoli bácsi mokány, bajszos technikatanár volt, a maga nemében a párját ritkította a tantestületben, de nem azért, mert homoszexuális sorozatgyilkos lett volna, hanem mert a többiek mind nénik voltak. Ezért azt is megbocsátottuk neki, hogy a káptalanfüredi úttörőtáborban combizomra tapadó, a farpofáit szolidan kivillantó sortban, ugyanakkor konkrétan kidagadó nyaki erekkel bömbölte, hogy mi kommunista ifjak indulunk.

A kommunisták tehát bajszos, szederjes arcú ifjak jelentős alapterületű mellkutyával, gondoltam magamban, de ettől még nem szerettem őket jobban, hiszen akkor már rég tudtam, hogy más hobbijaik mellett ők irtották géppuskával a forradalmárokat, márpedig én egy házban laktam a József körúton Mécs Imrével, aki akkoriban még nem volt a kommunista parlamenti frakció büszke tagja, hanem a lokális Petőfi Sándor. (Ez a státusza még azután is fennállt, hogy a negyediken valaki elmesélte, hogy a lokális Petőfit az események idején ki sem engedte a házból az aggódó anyukája, csak később.)

Szóval a József körúton az ember tudta, hogy kik az Ők és kik a Mi.

A legközelebbi élményem a KISZ-ről az volt hogy egy fekete csuhás piarista szerzetes - akinek, társaihoz hasonlóan, tépőzárral működött a míves álcsomóval megkötött öve - csippentett a szemével, és megkérdezte, hogy ki akar belépni a KISZ-be. Bruhaha, nevettünk mintegy gombnyomásra, aztán reformkörök, egyetemi kékcédulázások és trükkös vagyonlopkodás helyett inkább vallásos rock and roll bulikba jártunk, mert a rendszerváltás felé közelítő római katolikus egyház ismeretlen okból nem egyszerűen megtűrte, de egyenesen támogatta a kilépős-figurás-hátonpörgetős rokizást. (A Szigeten és bármely nagyobb koncerten megfigyelhető "mindenre rokizuk DJ Shadowtól a Beastie Boysig" típusú kockás inges fazonok nyilván mind piarista diákok voltak.)

Aztán amikor negyedikben háttérbe szorult a kar alatt pörgetős figura és a fejen átlépős trükk, inkább a rendszerváltással foglalkozott mindenki: az osztályfőnök az arca elé tartotta a kézfejét, és a mutatóujjából görbe orrot formált, majd elmagyarázta, hogy eljött az Ő idejük, az osztálytársaim azon része, aki nem szexszimbólumnak, hanem zsidónak nevezte Szelényi Zsuzsát, Ifjúsági Demokrata Fórumos lett, aki meg szexszimbólumnak, az a Fidesz különböző székhelyein próbált nyüzsögni. Én akkor még csak három-öt órás lelki rákészülés után mertem szexújságot vásárolni, úgyhogy csak szakállas szociológusokkal mertem bratyizni, így maradt a recskázás és a négyigenes SZDSZ-plakátok ragasztgatása. De akkor azért még világos volt, hogy inkább büntessen ezerszer az Ötcombú Asszony, minthogy az ember egyszer is megérintsen egy kiszest.

Szily László