Szürke européer playboy
1998-ban, amikor a pártelnökséget átvette a vereség után vissza- vagy legalábbis háttérbe vonuló Hornttól, az ország egyik legnépszerűbb politikusa volt. Mégis, sokan tartottak attól, hogy a belpolitikában járatlan Kovács képtelen lesz ellavírozni az MSZP érdekcsoportjai között, képtelen lesz összefogni, vezetni a pártot. Úgy tartották róla, nem érdekli a belpolitika, csak a diplomácia, a drága nyakkendők és a szép nők. (Kovács állítólag több mint egy tucat nyakkendőkötési technikát ismer.)A kicsikét prolis fizimiskájú, múltja miatt is sokat támadott Horn után jól öltözött, européer playboynak tűnt, a szocialisták korszerű-szakszerű, tiszta figurája volt, aki talán az 1998-as választásokat is képes lett volna megnyerni, ha Hornnak nem kellett volna egy vereség ahhoz, hogy megértse, az ideje lejárt.
Horn ravasz, minden hatalmi technikában jártas, a belső játszmákat élvező és nagyszerűen irányító politikus - Kovács hozzá képest naiv, ártatlan idegen.
Ifjabb Horn Gyula
Annak ellenére, hogy Horn nem engedte időben a párt élére, karrierjét mégis csak neki köszönhette. A szocialistákat a szinte elkerülhetetlennek tűnt pusztulástól megmentő, az 1990-es alig tízszázalékos eredmény után, a félig agyonvert, megalázott pártot 1994-ben óriási győzelemre vezető Horn befolyása, ereje, kultusza akkora volt a párton belül, hogy lemondása után csakis egy "következő Horn" jöhetett. Horn külügyes volt; legjobb tanítványa, és kvázi utóda Kovács. A pártelnöki poszt szinte dinasztikusan öröklődött. (Ha Horn fia nem bankár lesz, hanem diplomata, akkor ő lett volna a pártelnök. De így Kovács lett Horn fia.)
Botrányok és ötletek nélkül
A '96 és '98 között a Horn-kormányt megrengető nagy botrányok elkerülték őt is, a tárcáját is. Kovács szürke hivatalnoknak tűnt, de talán épp amiatt lett népszerű, hogy távol maradt a belpolitikai harcoktól, visszafogottsága valamiféle hűvös, elegáns szakszerűséget sugallt.
1998 után teljesen új szakmát kellett megtanulnia, új kommunikációs, hatalmi technikákra volt szüksége. Világ életében külügyes volt: óvatosan beszélő, udvarias, visszafogott, szürke, konfliktuskerülő diplomata. Pártelnökként a frontvonalba került: élesen, határozottan kellett fogalmaznia, konfliktusokat kellett vállalnia és gerjesztenie.
Így vagy úgy, de végül beletanult, még annak árán is, hogy elveszítette a higgadt, elegáns szakember imidzsét. Hatéves pártelnöksége annak ellenére sem nevezhető sikertörténetnek, hogy az MSZP (az SZDSZ-szel) teljesen váratlanul megnyerte a 2002-es választásokat.
Új, önálló politikai gondolatot, arculatot nem hozott/nem adott a pártnak/pártba. Ismerjük ezt az edzőtípust, akit így-úgy elfogad a csapat, aki jól ismeri az előző szakvezetés által kidolgozott taktikát, le tudja vezetni az edzéseket, de saját elképzelése, ötlete nincsen.
Politikai catenaccio
A gondolatlanság/víziótlanság a sajátos magyar belpolitikai viszonyok között egyáltalán nem biztos, hogy sikertelenségre vezet. Az eleinte alig észrevehető, Kovács sikerrel alkalmazta a már kipróbált politikai catenacciót: néhány jól érthető, feltűnő, határozottan demagóg üzenetet bedobva várni az ellenfél hibáira, és végül besöpörni a regnáló kormányra amúgy is dühös emberek büntetőszavazatait.
Két legemlékezetesebb akciója a kampányban: a román vendégmunkások özönével fenyegető nyilatkozat, és a választások éjszakáján bedobott, ál-MSZP-s röplapokkal megrakott kamionokról szóló mese.
Ezek a kétes minőségű kampányszlogenek ugyan hozzájárulhattak néhány Fidesz-paranoid szavazó meggyőzéséhez, de korántsem befolyásolták annyira a végeredményt, mint amennyire a választási vereségért igazából felelős Fidesz-vezetők sugalmazta jobboldali legendák állítják. (Vö.: az MSZP azért győzött, mert brutális negatív kampánnyal demonizálta ellenfelét - vö. még: Werber, a gyűlölet karmestere -, megtévesztette a tömegeket, stb.)
Nem kellett miniszterelnöknek
Nem Kovács zseniális stratégiája vezette győzelemre az MSZP-t 2002-ben. Emlékezzünk: a pártelnök éppen csak víz fölött tudta tartani a fejét: a szocialisták szinte már hagyományosan anarchikus miniszterelnök-kereső belzavargásai majdnem megrendítették, és végül ki kellett egyeznie a félig külsős Medgyessy jelölésével. Nagy pofon a párttársaktól: nem tartották alkalmas jelöltnek Kovácsot.
Az újra kormányba kerülő pártelnök aztán már sosem tudott kikeveredni a kampányból. Eleve megalázott pozíciójában - saját beosztottja, a pártja által miniszterelnökké tett Medgyessy volt a főnöke - látványosan kényelmetlenül érezte magát, teljesen váratlan egyéni kommunikációs akcióival próbálta bizonygatni, hogy ő az igazi megmondóember. Kétségbeesetten próbálta előhúzni ugyanazokat a trükköket, amelyeket oly nagy sikerrel alkalmazott politikai pályafutásának legjobb időszakában, a 2002-es kampányban. Csakhogy egy kormányzó párt elnöke már nem élhetett meg az ellenfél szidalmazásából. (Jellegzetesen kovácsi szerepzavar: pártelnökként, kéretlenül vállalta a verbális verőember szerepét, amelyet működő pártokban ifjú reménységekre, Rogánokra, Szíjjártókra, Zuschlagokra szoktak osztani.)
Az összeomlás
Az osztogatható pénz és a Medgyessy-kormány népszerűsége fogytán, az egyre zavarosabb kormányzati és pártviszonyok közt végleg elveszítette a lába alól a talajt. Fidesz-irányú elfogultsággal kevéssé vádolható brüsszeli tudósítók emlegetik EU-ügyi turnéin celebrált neodadaista sajtószeánszait, amikor a teljesen értetlen külföldi újságírók előtt szinte bármilyen kérdésre a politikai ellenfél gyalázásával válaszolt.
Kommunikációs bukdácsolásával, bizonytalanságaival, csúsztatásaival könnyű célpontot kínált az ellenzéknek. A Fidesz frontemberei gyorsan megtalálták a fogást rajta, és először a jobboldal ökleként szolgáló sajtóorgánumokban, aztán a polgári körök zsargonjában, majd a hivatalos nyilatkozatokban is a "hazug" állandó jelzőt illesztették a pártelnök neve elé. (Áder János egy június eleji parlamenti csörtében épp e sorok írójának egy 2002-es cikkét idézve hazugozta le Kovácsot.)
Virsli, torma, álszakáll
Nem volt nehéz dolog diszkreditálni az olykor valóban szörnyű hülyeségeket beszélő pártelnököt. Sűrű kommunikációs ügyetlenségei közül is kirítt a söjtöri munkauzsonna kimagyarázására tett elképesztően buta kísérlet (virsli, torma, barna kenyér), illetve épp az Index egyik tudósítására reagáló nyilatkozata, amelyben először hazugsággal, majd csak etikátlansággal vádolta az Indexet, végignyilatkozott néhány baráti lapot, így ő maga kreált országos, hetekig tartó sajtóbotrányt a Ron Werber-féle kampánytréningről tudósító cikkből. (Azóta gondolkozunk, hogy köszönőlevelet írunk az elnöknek; ekkora reklámkampányt még senki sem szervezett nekünk.) Kovács még nyár közepén, az EU-választási saller után jelentette be, hogy októberben nem indul a pártelnökségért.
A szocialista párt stratégái már egy éve tudják, mondják, terjesztik: ha az MSZP 2006-ban győzni akar, új pártelnökkel és új miniszterelnök-jelölttel kell versenybe szállnia. A magyarok megrögzött protesztszavazók: ugyanarra az emberre nem ikszelnek kétszer. Elzavarták a sikeres Hornt, elzavarták a sikeres Orbánt.
Tehát a szocialisták meghatározó pártemberei már régen azon törték a fejüket, hogyan lehetne a pártelnököt és a miniszterelnököt félreállítani úgy, hogy elég csöndes, sima, elegáns legyen, hogy lehetőleg önkéntes visszavonulásnak tessék. Medgyessy tűnt meggyőzhetőbbnek. Bankár, üzletember - simán visszavonulhat, dolgozgathat a cégeiben, talán nem is annyira érdekli a hatalom. Kovácstól tartottak jobban, hiszen ő világ életében csak a politikában dolgozott.
Végül mégis Kovács állt félre előbb.
Visszavonulás és kavarás
Az EU-választási kudarc megadta az utolsó lökést: belátta, hogy mennie kell. Lett volna biztos nyugdíjasállás Brüsszelben. De az egyszerű, határozott visszavonulás helyett megint a szoci körökben oly' jellemző sumákolás, taktikázás, taknyolás lett a dologból. A pártelnök előbb még szerepet vállalt Medgyessy megbuktatásában. Pontos motivációit nem látjuk, de aligha tévedünk, hogy a személyes bosszú is ott lehetett az okok között. Majd, miután visszavonulásával és a kormányfő eltávolításával utat nyitott pártbeli politikai ellenfeleinek, megpróbált Kiss Péter bőrébe bújva mégis bennmaradni.
Valószínűleg ekkor már nem volt képes arra, hogy felmérje a párt belső helyzetét. Súlyos hibát követett el, az utolsó utáni pillanatban rúgatott még egyet magába. Az általa lelkesen támogatott Kiss jelöltségét izomból utasította el a párt. A miniszterelnök-jelöltet állító választmányi ülés döntése egyet jelentett: az MSZP-tagságnak elege van a Kovács fémjelezte garnitúrából.
A 2002-es választások hőse el lett zavarva jól.
Ezután már csak levezető önmegalázás következik: az EU-biztosi szívás, hidrogénügyi feleltetés és bukás a kádertemetőben, satöbbi, aztán kegyelemvasstaps a szombati kongresszus végén, Hiller megköszöni, szevasz, Laci.
Végül még egy dolog Kovácsról, ami normális országban biztosan nem kerülne be egy politikus portréjába, de ebben a geopolitikai realitásban fontos megemlíteni: olyan politikusról van szó, akiről legádázabb ellenfelei sem állították - nem tudták állítani - hogy lopott volna. Senki nem látta állami gazdasággal / bányával / pártüdülővel / szőlőbirtokkal / hengermalommal / SZOT-ingatlannal / autópályapénzzel / vadászházzal / terepjáróval / nyaralóval / satöbbivel a hóna alatt settenkedni.
De ez még kevés politikusi életműnek.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
