Bohócdoktor

"Mikola Istvánt, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltjét az egészségügyi privatizációban és a gyógyítás fizetőssé tételében érdekelt politikai erők próbálják támadni és lejáratni."

személyében a hülyeség szorgalommal párosult, a tájékozódást agresszivitással helyettesíti
Ennyi volt Szíjjártó Péter válasza arra a hosszú kérdéssorra, amely Kula bácsi legújabb ámokfutását követte, és amely úgy foglalható össze: ez normális? A nemzet boncnoka többek közt a parttalan egyéni szabadságvágy természetes és kötelező korlátozásáról, nyakukban fülbevalót hordó fiatalokról, továbbá a technozenéről beszélt. A "technozenéről" amúgy nyilvánvalóan fingja sincsen neki, azalatt úgy általában az elektronikus zenét érti, de ebben nincs semmi különös, ennek az emberfajtának pont az a motorja - spirituális energiája -, hogy belepofázik mindenbe, és büszke is rá, hogy nem ért hozzá. Épp azt akarja mondani, hogy ehhez ő nem ért, tehát ez hülyeség. Egyvalamihez ért, a nemzetlélek turbófeltöltéséhez, de szerencsére az meg olyan dolog, ami helyettesít minden más ismeretet. És olyan fontos, hogy még a parttalan szabadságvágyat is érdemes miatta egy kicsit, hát mi tagadás, korlátozni, bizony. Majd megtanulnak viselkedni, ha muszáj lesz nekik. Róma is akkor veszett el, amikor megszűnt az inkvizíció.

Mivel ez a korlátozósdi egy agresszív zsémbelődés keretében zajlott le, és feltételezve, hogy a nemzet orvosa nem totál részegen ordítozott összefüggéstelen dolgokat, nos, Mikola alighanem készül valamire az elektronikus zene, a szingliség és a lufik ellen. Hogy pontosan mit is akar - betiltani, Beatles-lemezt a határon elkobozni, lufikat kipukkasztani -, az még nem világos. Ebből csak az következik biztosan, hogy személyében a hülyeség szorgalommal párosult, a tájékozódást pedig - beleértve azt, hogy hányat írunk, és mi folyik a világban az utóbbi húsz évben - agresszivitással helyettesíti. Markáns karaktert generált neki a gondviselés, na. A legendás téeszelnök-tempó.

Nem volt elég Semjén és Kövér a tálib rétegek megszólításához?
Szíjjártó Péter, ez a Révész Máriusznál is talpraesettebb, tiszta tekintetű ifjú, mondott egy megfejtést: Mikola nem mániákus elmebeteg, csak le akarják őt járatni, mégpedig a privatizátorok, akik az egészségügyben anyagilag érdekeltek. De ez magában még nem magyarázat, merthogy Mikola szövegei az egészségügytől függetlenül is otromba, védhetetlen butaságok. Akár le akarja járatni valaki, akár nem, beteg ez magától is. Doktor úr, a maga szíve sose fáj?

Hacsak nem kettő van belőle, egy szerény, intelligens, árnyalt gondolkodású igazi, meg egy felfújható, amivel maga Gyurcsány bábozik. Belenyúl hátulról, mintegy a nemzet urológusaként - újabb felháborító kézmozdulat -, és ezoterikus hülyeségeket tátog vele. Vagy esetleg az van, hogy mivel a nemzet orvosa maga is vastagon érdekelt az egészségügyben, ő akarja lejáratni saját magát.

Bele lehet őrülni ebbe a dilemmába. Hát annyira vak nem lehet a Vezénylő Tábornok Úr, hogy ezzel a figurával kockára tegye a magyar nemzeti emberek szolidáris kultúrállamát. Miért, miért, miért? Jobban jártak volna egy díszbuzival. Azok legalább nem akarnak mindenkit a maguk képére formálni. Nem volt elég Semjén és Kövér a tálib rétegek megszólításához? Mindjárt helyettesi szinten kell képviselni a radikalizmusnak nevezett romantikus fantasyt? Lehet, hogy hoz egy-két plusz bolondot, de például "technorajongók" százezreit mobilizálja, olyanokat, akik esetleg nem is akartak szavazni. Plusz a szinglik és a lufiárusok. Meg bárki, aki nem akar az állatorvosi lóból nemzetorvost csinálni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája