Kívánjuk a kiegyezést

Az ünnep természetesen 2006. március 15-ről szólt, és nem 1848-ról. Hozta a formáját mindenki. Meg kell védeni a köztársaságot, a nemzetet, a hazát, vagy ezeket egymástól, de ehhez ma már elég, ha arra szavazunk, aki épp a megvédésünkről beszél.

Gyurcsány nem kertel és nem is foglalkozik sokat a forradalommal: a köztársaságot Orbán Viktortól kell megvédeni, plusz a ribilliótól, amit készséggel illusztrál a füttyös csürhe. De ez az állami ünnep volna, és nem az MSZP-majális, úgyhogy ezzel a húzással ki is érdemelte a füttyöt; függetlenül attól, hogy a füttyös csürhe menetrend szerint, robotpilótával közlekedik, és a legkevésbé sem érdekli, miről beszél Gyurcsány. A pártdzsemborin nyugodtan lehet orbánozni, sőt az a lényege, de itt Gyurcsány épp mint a köztársaság miniszterelnöke lépett fel. Vagyis jól tenné, ha nem valami káefté, hanem az egész köz nevében kiabálna a nindzsák oltalmában. A köztársaságba beletartoznak a fideszesek is. Ha Gyurcsány arról prédikál, hogy nem, akkor ne csodálkozzon, hogy megutálják ezt a köztársaságot. Azok a szegény zsákruhás gyerekek ott körülötte, azok bezzeg tanultak illemet, egyik se túrta az orrát, hanem elviselték csöndben a furcsa bácsit, mert az volt a szerepük azon a színpadon. Gyurcsány nem bírta tíz percig sem a sajátját.

A miniszterelnök szerint a forradalom azt üzeni nekünk, hogy szavazzunk rá, különben visszajönnek a Habsburgok.

Sólyom László szerint a forradalom azt jelenti, hogy már megint mikrofonhoz jut.

A Fidesz a Dózsa-szobornál gyűlik, a színpad főalakja a kommunista ikonná nemesült parasztvezér, háttere pedig a királyi palota. Stimmel. Verset mond az az Oberfrank Pál, aki a Barátok köztben megölte Berényi Ákost csak azért, mert más. Ijesztő, főleg a köztársaságra nézve. Borókai Gábor már azt se tudja, hol van, de ha jól értem, pénz kéne neki. Még. Fülöp, az udvari bolond könnyedén hozzáfűzi a tizenkét ponthoz (Unió, Ertéel!) a tizenharmadikat: Orbán Viktor személyében új miniszterelnököt. Megáll bennem az ütő. Ha ez a tömeg itt tényleg konzervatív, most szétverik a színpadot a blaszfémia feletti nemes dühükben.

De nem verik szét.

Orbán nulla, unásig ismert szövegek, tessék-lássék megkevert variációk nemzetre és hazára. Értelme véletlenül sincs. És megint a köztársaság, ami nem a test, csak a fanszőr; nyilván eljutott már hozzá a hír, hogy mivel lepte meg reggel a miniszterelnök, de ő kitart. Mintha tényleg volna valami alapvető baja a rendszerrel. Jogállam helyett kultúrállam, aszongya. Érdekelne, hogy melyik jogszabályokról lenne szó, hogyan nyomulna a helyükbe a kultúra, és főleg hogy kinek a milyen kultúrája. Nem mintha véglegesnek hinném az államformát, csak szeretnék előre értesülni róla, ha változik.

Fülöp azt kéri a jelenlevőktől, tegyék magukat szabaddá a következő egy hónapban, mert lesz még néhány ilyen hakni. Gondolom azért, hogy meglegyen az Orbán ma már hétszázezer munkanélkülije ahhoz a négyszázhoz, ami a múlt heti plakátjukon szerepel. A végkicsengés természetesen az, hogy már csak a forradalom kedvéért is szavazzak Orbánra.

Az igazán menő drukkerek horgászbotra fűzik fel a magyar zászlót. Az is stimmel, erős szimbólum a nemzetiszín műcsali.

A tikkadt, kissé enerváltnak tűnő fideszes hallgatóság után felüdülés a miépes-jobbikos közönség a Hősök terén. Csurka magasan veri mindkét miniszterelnököt, ami a retorikát illeti. Áramvonalból ötös. Egy percig sem unalmas; a paranoid, de szépen, már-már elegánsan kódolt zsidózást magvas gondolatok tagolják. Megállapítja, hogy az érdemi vita teljesen lehetetlen a televízió korában, hiszen az dönt, hogy ki hogyan mondja a magáét, és hogyan van öltözve. Csurka észrevételeit globalizációkritikának neveznék, és akár komolyan is tárgyalnák, ha megállná, hogy a zsidókra kenje az egészet. Őt viszont nem az érdekli, hogy minek nevezik, hanem hogy örüljön az a bomberdzsekis fiatalember az árpádsávos zászlóval. Márpedig ezek akkor járják el a kanásztáncot (zászlót többször földhöz veri, hosszan vonít vagy kukorékol), amikor zsidózás van, úgyhogy ezen a piacon zsidózni muszáj. Sajnos az egyszerűsített kivitelű hallgatók nem értik a finomabbakat, mint amilyen a "mannazabáló mohóság", de azért jut nekik jutalomfalat. Kilincsorrúzás most nincs.

A tanulság természetesen az, hogy szavazzunk rá, mert csak akkor lesz itt rend.

Az SZDSZ-re meg ne is vesztegessünk sok szót, valaki Heisenberget említi a színpadon, egy viasz Petőfi mellett, tudniillik 1848 liberális forradalom volt, az meg ugye maga az SZDSZ és nem más. Legalább megpróbálhatták volna a plüss Petőfit, vagy a kötöttet, egy nemzeti Szezám utcát, ha már.

Szóval ezt üzente március 15. Ha lesz magyar iszlamista párt, akkor ők majd kisütik, hogy az valójában iszlám forradalom volt. Így megy ez az ünnepekkel, úgy látszik. Valahogy viszonyulni kéne hozzá, de csak annyira futja, hogy a reklámanyagukat becsempésszék a törikönyvbe. Mint a virágárusoknak a Valentin-nap.

Mi mást mondhatna egy párt március 15-én, kérdezheti joggal a betelefonáló. Lehet, hogy ez a törvényszerű, és örökre így marad. De például megpróbálhatnánk, hogy kísérletképpen a kiegyezést is megünnepeljük. Hátha arról eszünkbe jut egy s más.