Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ismerik talán a pénzügyi körökben divatos szólást: "Hosszú távú befektetés? Az az elrontott rövid távú!" Bolond akkor mindenki, aki szőlőt telepít, az eget lesve évente újabb és újabb összegeket öl bele, dolgozik rengeteget, öt évig vár az első termésre, és tisztában van vele, hogy ha bevételre onnantól kezdve számíthat is, megtérülésre jó esetben is csak évtizedek múltán? Még a bevétel is olyan sokszor, mint a kutya vacsorája. Biztonsággal csak az számolhat vele, aki a szőlészeti beruházás mellé képes súlyos építészeti és technológiai fejlesztést is összehozni, szóval, kisebb-nagyobb borászatot is felépít, majd nevet teremt. A jó hír számára, hogy innen nem kell nyugdíjba vonulnia. A rossz, hogy nem is lehet.
2004 januárjában az FVM honlapján valami olyasmivel kívántak kedvet csinálni a küszöbön álló EU-csatlakozáshoz, hogy ha valaki optimizmussal nézhet a jövőbe, akkor az a szőlő-bor ágazat. Jobb értékesítési lehetőségekre, magasabb árakra számíthatnak. Ha jól emlékszem, valami olyasmit is megkockáztattak, hogy a szőlőárak a csatlakozás utáni évben 40 százalékkal emelkednek. Eltelt az első két év, elmúlt az első két "uniós" szüret. Arról végképp nem az EU tehet, hogy a 2004-es vagy a 2005-ös évjárat a legtöbb borvidéken meg sem közelíti a 2003-as utolsó békeév minőségét. (Igaz, én Csopakon jobb szeretem e két utóbbit.) 2004-ben országosan sok volt a bor és vékony, 2005-ben kevés. (A szekszárdi Heimann Zoltán szerint: rossz, de hál istennek kevés.)
Az Uniótól sokat nem is vártunk. Már a csatlakozási tárgyalások után tudtuk, hogy kiváló tárgyalóink számunkra mintegy a harmadát alkudták ki annak a terület alapú támogatásnak, amit például burgenlandi sógoraink élveznek. (Egyszerűbb boroknál ez 30-40 százalékos árhátrány.) Hamar rá kellett jönnünk arra is, hogy a borászati melléktermékek kötelező lepárlására nagy hirtelen milliárdos állami pénzből létrehozott magánmonopólium uniós unikum, tehát koránt sem EU-elvárás volt. A velünk csatlakozott országok egyike sem vállalkozott a melléktermékek kötelező lepárlásának bevezetésére. Ehhez annyit kellett mondaniuk a csatlakozási tárgyalásokon, hogy gazdaságtalan. A régi tagországokban meg - ki ne tudná? - minden borospincénél megvehetjük a gazda saját törkölyéből főzött grappát, vagy hol minek hívják. Nekünk meg pénzt kellett mellé tennünk, hogy elvigyék az udvaron bűzlő törkölyt és borseprőt.
A 2004-es túltermelés félmillió hektós feleslegének lepárlásához már majdnem kapott az ország uniós támogatást. Mire azonban jóváhagyták volna, kiderült: annyira kicsi a 2005-ös termés, hogy nem lehet olyan vékony a 2004-es bor és nem lehet olyan sok belőle, hogy az öntudatra ébredt borhamisítók meg ne vegyék - valamivel a lepárló által ajánlott ár fölött.
A borhamisítás a hozzáértők szerint amúgy is megszűnt, mióta beléptünk. A százezer hektókat forgalmazó - most úgy mondják - nemzetközi borkereskedők számára olcsóbb a jobban támogatott dél-európai tömegborokkal kavarni, mint szalmatörekkel, műtrágyával, tablettákkal babrálni. A dolog nemcsak teljesen legális, de a termék is majdnem olyan jó, mint az eddigi. A fogyasztók legalábbis nem vettek észre különbséget. A magyar borászatot komoly mennyiségekkel elsősorban ez a főleg PET-palackban kiszerelt dolog képviseli az exportpiacokon is. Azok a borászatok, amelyek már igényesebb termékeikkel a nyugat-európai hiperek második-harmadik polcára is felférnek, nagy energiákkal próbálják elterelni a fogyasztó figyelmét arról, hogy nemzetközi hangzású márkáik magyar termelőt takarnak. Mi meg magyarázkodhatunk ide tévedő nyugati barátainknak, hogy Szepsyre, Gerére, Bockra, Lőrincz Györgyre gondoltunk, amikor bort mondtunk.
Vissza ehhez az uniós dologhoz: a Helsinkibe tartó kompon off-shore vodkától merevrészeg skandinávok, sörtől bamba britek és németek évente 1,3 milliárd euróval támogatják az európai szőlő- és borpiacot. Az összeg java arra ment, hogy spanyolok, franciák, olaszok olyan szőlőket telepítsenek, amelyekből - hogy ne nyomja a telített piacot - nem bor, hanem uniós támogatással lepárolt olcsó ipari szesz lett, majd arra kértek szubvenciót, hogy a fölösleges ültetvényeket kivághassák. Ügyes, szubvenciót termő ültetvények. Olaszul: combinazioni. Sajnos mire a mieink is használhatták volna az európai tapasztalatokat, a befizetők ráuntak. A holland főbiztos és a dán főigazgató utálja, ha hülyébbnek nézik, mint amilyen. 2007-től új rendszer jön. Kár, pedig a maga módján hatékony volt az eddigi is. A piacvezető európai borágazat működésének minden évében két százalékkal szorul kijjebb a világpiacról.
Most azt találták ki, hogy hektáronként 6-8 ezer euróval megszponzorálják az európai termőterület 10 százalékának, 400 000 hektár szőlőnek a kivágását. Ennyi pénzért a magyar szőlők 60 százalékát, 40-50 ezer hektárt lelkesen kiirtanak az elkeseredett szőlősgazdák. A helyén nőjön a sokkal piacosabb vadkender vagy parlagfű, a foglalkoztatásra meg épülhet még száz Hankook-gyár, egyenként tucat milliárd költségvetési forintból. Miután pedig Magyarország borban kábé 100 százalékban önellátó, a kieső kínálat helyére jöhet európai bor - vagy akármi.
Az utóbbi érdekében is tett már a WTO-illetékes főbiztos. Előnyös megállapodáson érte el, hogy az USA-ban ezentúl csak a burgundit lehessen burgundiként, a tokajit tokajiként árusítani. Csakhogy cserébe Európában borként forgalmazhatók azok az amerikai izék, amelyeket szaharinnal édesítenek, kis vízzel hígítanak, ha kell, elemeire bontanak, újra összeraknak, és amelyek bűnjelként Európában többéves börtönbüntetést alapoznának meg, ha errefelé termelnék őket. Mindenkinek jó lesz. Az összes marketingfelmérés szerint hazánkban leginkább kedvelt édes vörös borokat végre megbízható minőségben megkaphatja a fogyasztó. A televíziókban milliárdokat fognak költeni az új bormárkák reklámjaira. It is time for McWine!
Miért gondoljuk mi, szőlészek-borászok, hogy a borral nem lehet megcsinálni, amit a tejjel, hússal, szójával? A WTO és a Nemzetközi Vámtarifa Egyezmény nem tiltja, hogy Ausztráliában préselt mustot tankerrel hozzanak Bordeaux-ba, ott erjesszék és érleljék, gazdagítsák savval, cukorral és mindennel, aminek nincsen papírja arról, hogy ártalmas az egészségre, és ott is tegyék palackba. És akkor már miért ne nevezzük bordóinak?!
Vagyunk páran Magyarországon, akik elég maradi módon gondolkozunk ezekről a dolgokról. Úgy gondoljuk, a bor akkor a legjobb, ha szőlőből készül, ha kötődik a születési helyéhez, az emberekhez, akik készítették, és mindez még csak nem is megy a versenyképesség rovására. Az uniós bizottság és a nemzeti kormányok felelőssége, hogy megmaradjanak azok a termelési kultúrák, azok a kultúrtájak, amelyek önazonosságunk jelzői, amelyektől jól érezzük magunkat a bőrünkben, és érdekesek maradunk az idelátogatók számára is. Az Unió forrásait nem arra kell elsősorban fordítani, hogy a termelőknek segítsenek elhagyni egy eddig Európából irányított piacot, hanem sokkal inkább korszerűbb termelési szerkezet kialakítására, a piacra jutás segítésére. Európában is, Amerikában is sokan gondolják így. Az uniós termékpálya-politika reformjának kérdésében az FVM - úgy tűnik - a mi oldalunkra állt. Most éppen európai szövetségeseket keresünk. Csapataink harcban állnak - de az "oroszok" már a spájzban vannak.
A szerző bortermelő, a Magyar Független Bortermelők Szövetsége elnöke
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
