Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Hálatelt szívünket emeljük a miniszterelnök úr irányába minden idők legszervilisebb sajtója nevében. Fel-feldobott szív. Sokat köszönhetünk neki, és a köszönettel jól is lakik a jószág.
A sajtó sztárokból él, a sikeres címlaphoz egy ideje nem ötéves terv kell, hanem egy ismerős tulajdonnév, majd néhány tetszőleges mondatrész, és készen is vagyunk. A neveknek sajátos tőzsdéjük van; gyakorlott szerkesztő fejből tudja, hány példányt lehet eladni Friderikusszal, Anettkával vagy Pongóval. A sajtó tehát beárazza a miniszterelnököt is magának, aztán ha az felajánlja, hogy bukfencet vet exkluzíve nekünk, vagy élő adásban szembeszáll a szegénységgel, ahogy régebben a Halállal - akkor hülye az az újság, amelyik nem él a hírértékkel. Hadd produkálja magát.
A médiának szaxizó politikus pedig szintén örülhet, hiszen minden megjelenéssel feljebb tornássza az árát, és egy idő után nélkülözhetetlenné válik az újságban. Szezonja van a politikusnak, beérett, ezért izgatottan ugrabugrál, és próbálja felhívni magára a figyelmet. Életciklusának legaktívabb hónapjaiban pedig avatni kezd, és egyértelműen inkább a cirkuszon, mint a kenyéren munkálkodik.
Márpedig ez hír, miniszterelnök és honatya nem szokott a Viván nyilatkozni, vagy medvét táncoltatni - ráadásul a bolondozásai a bőrünkre mennek, ha ő nekimegy a szegénységnek, akkor valahol kinyílik egy ingyenkonyha. Vagyis a sajtó lehozza, amit összehord. Nem azért, mert odavan érte, hanem mert a kedves olvasója kíváncsi rá. Az úgynevezett politikai - szeriőz - lapok eddig is lehozták, hogyha bárki bejelentett vagy megvitatott, hogyisne hoznák le azt, hogy a miniszterelnök beoltatja magát, majd élve lenyel egy galambot.
Vagy például odaül Orbán mellé, elegyedik szóba szügyig, és oda-odakurjant neki, hogy jönne amaz ki a hóra, vitázni, úgymond. Az meg szegény nem is tudja, hova legyen lányos zavarában. Még nem ivarérett, vagy már nem. Az övéi körében némi indignálódással meséli el, hogy már az utcára sem mehet ki anélkül, hogy legalábbis Nyakó István ott ne teremne mellette molesztálólag. Gyurcsány pedig hasonló szomorúsággal kesereg, hogy az ellenzék vezére kerüli őt, és már attól fél, hogy örihari lesz a vége. A civakodás pedig időnként címlapra kerül, ahogy más napokon Majka és Ramóna veszekedése.
De mindegy is, hányszor lesz még vita. Aki mindennap ott van az újságban, ahogy falat mászik, aláír, halakat etet vagy nemsokára kisgyerekeket, az nem azért nyer, mert csupa jókat és fontosakat mond. Hát hiszen csupa jókat és fontosakat mondanak mindketten, nagyon is vigyáznak: inkább semmit, mint rosszat és megosztót. Hanem akiről tudjuk, hogy szerelmes a feleségébe és fél a békától, az családtag. Egy közülünk odafenn.
Hálásak lehetünk, valóban, hogy ilyen remek szórakozásban van részünk. Ez itt most nem politika, hanem dráma. Mátyás király jut eszembe, akiről kisfiúként még azt hittem, hogy sima jófejségből mászkált az emberek közé. Pedig Benedek Elek egyszerűen csak leretusálta a stábot. Vagy benne volt ő is. Vagy túl sok itt a kisfiú.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
