Szégyenlős szolidaritás helyett bátor kiállást!

Nem lehetünk potyautasok a "NATO-vonaton", amelyen egyébként nagyon hamar több szomszédunk is utazni fog. A Magyar Honvédség képes azoknak az amerikai vagy angol kontingenseknek a helyére lépni, amelyek a terrorizmus elleni harc miatt esetleg kivonulnak Boszniából vagy Koszovóból - véli az Indexnek írt elemzésében Simonyi András. Magyarország volt NATO-nagykövete a Törzsasztal vendége csütörtökön, 13 órától.

Néhány hete a nyilvánosság előtt azt javasoltam, hogy a NATO-tag Magyarország vegye fontolóra koszovói és boszniai jelenlétének erősítését, így tegye világossá a világ felé, hogy kész és képes terhet, felelősséget és szükség esetén kockázatokat vállalni saját és szövetségesei biztonságáért.

Simonyi András és Javier Solana

Az USA és Nagy-Britannia, Németország és mások az afganisztáni hadműveletben vállalnak közvetlen katonai szerepet, és elképzelhető, hogy előbb vagy utóbb csapataik egy részét kénytelenek lesznek kivonni a délszláv térségből. Nem kell megvárnunk, hogy erre a lépésre felszólítsanak bennünket. A NATO tagjai vagyunk, és a mi érdekünk az, hogy világossá tegyük szövetségeseink számára: értjük a tagsággal járó jogokat és kötelességeket. Tudjuk, hogy a NATO-tagság nem csak "napos időre" szól, nem csökkenhet az összetartás és a szolidaritás akkor sem, ha "beborul". Nem lehetünk potyautasok a "NATO-vonaton", amelyen egyébként nagyon hamar több szomszédunk is utazni fog.

Bennünket bátornak tart a világ; emlékszik 1956-ra, amikor elsőként szálltunk szembe a szovjet megszállással Kelet-Európában, a demokratikus Magyarországért, elveinkért. 1989-ben nem voltak garanciáink, amikor úgy döntöttünk, hogy Nyugatra engedjük a nálunk rekedt keletnémet állampolgárokat, kockázatot vállaltunk. Immár a szövetség tagjaként mutattunk bátorságot a koszovói válság idején. Most is azt várja a világ, hogy tudjuk, hol a helyünk.

Magyarország azon kevés ország közé tartozik, amely éles helyzetben is tapasztalhatta, hogy milyen védettséget és biztonságot nyújt a szövetség külső fenyegetettséggel szemben. Az 1999. évi koszovói válság idején vadonatúj tagként bátran kiálltunk a szövetség által közösen elhatározott lépések mellett. Kockázatot vállaltunk, de azt is tudhattuk, hogy a NATO biztonsági garanciája által az ország védettséget élvez. A tagság ténye óvott meg bennünket attól, hogy Milosevics kalandorakciókra vállalkozzon, és akár hazánk ellen forduljon.

Magyarország nagy presztízsre tett szert a 19 tagország között. Ez a megbecsülés azonban nem önmagáért való: azok, akik nehéz helyzetben nem csak jogaikat ismerik, hanem tudják kötelességüket, következetesen és bátran kiállnak a közös érdekek mellett, saját érdekeiket is jobban tudják érvényesíteni. Ez történt a koszovói háború idején is. A megszerzett presztízst azonban fönn is kell tartani. Ápolni kell. Saját érdekeinknek akkor tudunk a jövőben is érvényt szerezni, akkor tudunk támogatókat találni, ha mi is támogatunk másokat a bajban.

Magyarországot saját erkölcsi normái kötelezik arra, hogy most, amikor a feje tetejére állt a világ, határozottan, és ne csupán szavakban, hanem tettekkel is foglaljon állást a terrorizmus elleni koalíció mellett. Vállaltuk, hogy megnyitjuk légterünket. Ezt megtette rajtunk kivül még 40 ország, köztük nem NATO-tag országok is. Ennél most többet kell tennünk. Természetesen nem kell arra vállalkozni, hogy Afganisztánba küldünk csapatokat. Nincsenek az ilyen feladatra kiképzett speciális erőink. Olyan katonai akcióra nem fognak bennünket felkérni, amelyre katonáink nincsenek felkészülve. Máshol kell magunkat hasznossá tenni. Boszniában és Koszovóban azonban csapataink már bizonyitották, hogy minőségi munkát tudnak végezni.

A Magyar Honvédség képes azoknak az amerikai vagy angol kontingenseknek a helyébe lépni, amelyeket a terrorizmus elleni harc miatt esetleg kivonhatnak Boszniából vagy Koszovóból. Érdekünk, hogy a NATO maradéktalanul teljesíteni tudja a KFOR- és SFOR-missziókat. Természetesen sorkatonák határainkon túl nem teljesíthetnek szolgálatot, ilyen feladatokra nem vethetők be. Ennek kapcsán vetődik fel egy sokkal messzebbre mutató kérdés: itt az ideje, hogy határozott lépéseket tegyünk a hivatásos hadsereg kialakításának irányába! Az elmúlt évek és különösen az elmúlt hetek bebizonyitották, hogy más a mai katonákkal szemben támasztandó igény, mint akár öt évvel ezelőtt. Csakis mozgékony, gyorsan bevethető, különösen jól kiképzett és megfelelő eszközökkel felszerelt katonák képesek vállalni az új kihívásokat. Ehhez hivatásos katonaságra van szükség.

Most más országok katonái vállalnak kockázatokat. Értünk is. Más országokban is vannak dilemmák, félelmek a jövőtől, a következményektől, de egyértelműen és határozottan az Egyesült Államok mellé állnak. Nálunk mintha csak szemérmesen és szégyenlősen vállalnák a szolidaritást Amerikával, pedig a terrorizmus elleni harc valamennyiünk harca. Európáé és Amerikáé egyaránt. Új ellenséggel állunk szemben. Biztos, hogy ezt a háborút nem lehet csupán katonai eszközökkel megnyerni. Az is bizonyos azonban, hogy katonai eszközök bevetése nélkül minden más - politikai, diplomáciai, gazdasági és kulturális - erőfeszítés kudarcra van ítélve.

Az akció nem NATO-keretekben zajlik, de az Észak-Atlanti Szövetség a terrorellenes koalíció gerince, és benne el kell fogadni Amerika vezetői szerepét. Ugyanakkor a NATO-nak is le kell vonnia a következtetéseket, és meg kell gyorsítania tagországai fegyveres erőinek átalakítását, hogy a jövőben Európa nagyobb szerepet kaphasson.

Most a terrorizmus gyökereit kell megkeresni. A mi érdekünk, hogy ebben valamilyen módon szerepet vállaljunk és kapjunk. Szerepünk csak akkor lesz, ha most világossá tesszük, hogy terheket, felelősséget és kockázatokat is készek vagyunk vállalni, értjük, hogy a szolidaritásnak, az összetartásnak nincs alternatívája. A nemzetközi viszonyok kaleidoszkópját szeptember 11-e összerázta. Nem mindegy, hogy amikor kialakul az új kép, Magyarország ebben hol helyezkedik majd el.