Örökre leszakadva

A gazdasági miniszter minden lehetőséget megragad, hogy elmondja: Magyarország még mindig a külföldi befektetők első számú célpontja, a gazdaság jól teljesít, az infláció mélyponton van, így 12 év alatt elérhető az ausztriai életszínvonal.

Ez pedig remek: soha többé nem kell Gorenje hűtőért nyugatra utaznunk, mindenki vesz magának egy nyaralót valamelyik frekventáltabb európai tengerparton, 12 évet fejen állva is kibírunk. A baj csak az, hogy a szépen hangzó ígéretek mögött fantáziátlan számok bújnak meg, amelyek csak nem akarják magukra erőltetni Magyarország gazdasági miniszterének lelkesedését. Még nagyobb baj, hogy Kóka János ígéretét gyakorlatilag egy, a gazdasági élet után érdeklődő harmadikos kisiskolás is könnyűszerrel megcáfolhatja. Elég ugyanis összeszoroznunk pár számot, és máris elmegy a jókedvünk.

Kóka pechére ugyanis az osztrák gazdaság az egyik legerősebb a világon. A gazdasági miniszter célválasztása érthető, hiszen mégiscsak ők uralkodtak rajtunk évszázadokon keresztül, mindig is hozzájuk mérjük magunkat, de szerencsétlen is ugyanakkor, hiszen közel elérhetetlen a példakép. A szavazókorú lakosság jelentős része mindenesetre biztosan nem éli meg azt az állapotot, hogy az osztrák munkás Magyarországra jön dolgozni, mert hogy milyen jó itt.

Ráadásul az osztrák gazdaság nem csak erős, de növekszik is rendesen: tavaly például 2,1 százalékkal, ami nem is olyan rossz eredmény a magyar 3,6 százalékhoz képest. Főleg nem, ha ehhez hozzávesszük, hogy az egy főre eső GDP odaát 31300 dollár volt 2004-ben, míg nálunk 14900 dollár.

Vezessük ezt le szépen, és tegyük fel egy pillanatig, hogy a következő 12 évben az osztrák és a magyar gazdaság is változatlan iramban fejlődik. Ebben az esetben 2016-ra az egy főre eső osztrák GDP 40165 dollár lesz, a magyar 22777 dollár. Osszunk, szorozzunk, és kiderül: egy ausztriai állampolgár jelenleg 2,1-szer, 12 év múlva 1,7-szer annyit termel meg, mint magyar társa. Sőt, ennél is rosszabb a helyzet, hiszen 12 év múlva a magyar gazdaság még a 2004-es osztrák teljesítménynek is csak a 70 százalékát éri el. Szorozzunk tovább, és kiderül, hogy ilyen növekedés mellett legkorábban 2025-re közelítjük meg a 2004-es osztrák eredményt, ez pedig pártállástól függetlenül 20 év. De addigra Ausztria már régen elhúzott, még ha a különbség folyamatosan csökken is. Folytassuk tovább a számolást, és ha nem alszunk el, kiderül: legkorábban 2055-re érjük utol nyugati szomszédunkat.

Ugyanakkor ez a levezetés nem életszerű. Nem veszi például figyelembe, hogy gazdaságunk erősödésével egyenes arányban csökken a növekedési lehetőség, így a 3,6 százalékos erősödés egyáltalán nem biztos, hogy évtizedekig tartható lesz. Valószínűbb, hogy Ausztria gazdaságát kóstolgatva egyre jobban kifogy a lendület a növekedésből, így jóval hosszabb felzárkózásra lehet számítani, mint amit ezek a számok mutatnak.

Arról nem is beszélve, hogy a gazdaság teljesítménye és az életszínvonal között van ugyan összefüggés, de a kettő mégsem ugyanaz. Attól, hogy egy magyar dolgozó 2055-ben ugyanannyit termel majd, mint osztrák társa, még közel sem biztos, hogy ugyanolyannyit engedhet majd meg magának, hiszen a következő ötven évben sokkal több mindenre kell költenünk, mint nyugati szomszédainknak, lásd autópálya. Ez pedig azt jelenti, hogy kevesebb marad a zsebünkben, ráadásul 2055-ig kevesebbet is keresünk náluk, így nagyképernyős tévéből és társalkodó robotokból is csak módjával lesz a magyar háztartásokban. Legfeljebb arról lehet szó, hogy aki 50 év múlva születik, az ugyanolyan eséllyel indul, mint egy osztrák gyermek.

Ha mégis sikerül a csoda, és összejön az ötvenéves sprint, akkor mindannyian megnyugodhatunk, hiszen bár többségünk szenilis öregember lesz addigra, legalább jó minőségű katétert kapunk a nővértől. Ennél többre azonban ne számítsunk.