Showtime!

Alapvetően örülni kell most. A kampánybeszédekből különös, epikus világ rajzolódik elő, ahol az ellenfelek vagy okkult, odinista nácik, vagy pedig kimondottan a magyar zsigereken élő moszkovita strigák, a jó erői - az igazság ideát - pedig olyan lovagok, akik még csak nem is bűzlenek az önzetlenségből kovácsolt páncél alatt. Nem kizárt, hogy sikerül összehozni egy találkozót, ahol miniszterelnök és kihívója le fognak ülni egy tartalmasnak szánt vitára. Maga a tény, hogy a vita lehetséges, felér egy félmosolyintós beismeréssel: na jó, talán nem a kénköves pokol tátong ott a túloldalon, csak jólesik mondani.

a nép nem lesz okosabb attól, hogy államformát váltunk

Miért akar Medgyessy stúdióbeszélgetést, és miért ragaszkodik Orbán a helyszíni közönséghez? Miért szeretné Orbán, hogy a viadal után azonnal ráboruljon az országra a kampánycsend paplanja, s onnan már csak ikszelni bújjon elő a polgár? Rövid méricskéléssel rájöhetünk: ezek a követelmények előrevetítik a majdani tévévita hangsúlyait, stílusát - a szövegkönyvek talán már el is készültek.

Ha ragaszkodunk a vita kifejezés száraz, akadémikus értelmezéséhez, akkor nehéz felfogni, mivel teheti eredményesebbé az észérvek ütköztetését néhányszáz válogatott néző. Ha belekotyognak, az ugyebár csak hátráltatja a dolgot, hiszen remélhetőleg milliók kísérik figyelemmel a párbajt, olyan milliók, akik pont erre a két jelöltre kíváncsiak, nem a kíséretük véleményére. Ha meg nem észlelhető a véleményük, akkor teljesen mindegy, ott vannak-e, vagy sem.

vajon mi felel meg a politikában a csöcsmutogatásnak?

Ennyi elég is a könyvszagú szőrözésből. Túl vagyunk már a demokrácia fejlődésének legelején - leraktuk a demokrácia alapjait -, rájöttünk, hogy a nép nem lesz okosabb attól, hogy államformát váltunk. Nem azzal kell meggyőzni, hogy a mi számaink jobbak, vagy hogy ha így folytatjuk, Európa két lépésben mattot ad. Nem. Millennium plusz villamosítás egyenlő olimpia, továbbegyenlő szezámmagos kenyér háromhatvanért. Ez az egyenlet ugyan nem ellenőrizhető matematikailag - de nem is matematika, hanem líra.

Vagy kevésbé fellengzősen: show. Ma a showmanek állnak a népszerűség csúcsán, így politikusaink is kénytelenek elsajátítani a médiasztárok trükkjeit. (Vajon mi felel meg a politikában a csöcsmutogatásnak?) Szavazataratás tekintetében kétségkívül költséghatékonyabb, ha az államférfi eljátszik egy poposított Himnusz-átiratot balalajkán, mint ha közgazdasági esszékkel próbálja felvidítani a lakosságot. Emlékezzünk: a Horn-kormány sikertelen sikerpropagandájában kulcsszerepet játszott a makrogazdasági mutatók hangsúlyozása.

Medgyessy lényegre próbál törni, bikkfanyelvét két marokra fogva

Show következik tehát, illetve a régóta tartó műsor különkiadása. Show pedig - nézzünk csak körül - sehol a világon nincs közönség nélkül. A tévék arra használják az előtapsolóval irányított stúdióközönséget, hogy nevetésükkel vagy tapsukkal csoportnyomást hozzanak létre, s a tévé előtt ülőket magukkal vonják az önfeledésbe: nevetnek, tehát vicces. Mármost Medgyessy Péterrel lehet szimpatizálni, de arra igazán ritkán ad alkalmat, hogy nevessünk vagy mosolyogjunk rajta. (Persze, próbál ő viccelődni, de az általában olyan, hogy a nevetőgép is inkább elromlik tőle.) Orbán Viktor viszont nem esik kétségbe, ha rá hárul a jelenlevők mulattatása: néhány dakota közmondás, késhegynyi (kardélnyi) bibliai parafrázis lesz a tarsolyban, az fix. És a jelenlevők szívét nemcsak a kacagással, hanem az együtt-borzongással is könnyebben megnyeri, mint a kevéssé interaktív szocialista jelölt: nagyvonalú hasonlatok, lendületes jelszavak, a pátosz szűkös szókincse - csupa olyasmi, amire reagálhat legalább a Fidesz delegálta nép. Bokros-csomag vs. Széchenyi-terv, hogy csak egyet említsünk, de ennyi erővel összevethetjük akár Tocsik Mártát Hunyadi Mátyással. A lényeg, hogy az ott ülők mulatnak, a hangulat oldódik - micsoda otrombaság elrontani holmi akadékoskodással.

Ezért térnek el a vélemények a közönség dolgában, és ugyanez áll az időpont megválasztása mögött is. Mint fentebb beláttuk, Orbán szóban, hangulatosságban, retorikában, sőt megkockáztatnám: kívánatosságban simán lenyomja Medgyessyt. Az is valószínű azonban, hogy írásban, akár csak egy szó szerinti átiratban, neadjisten egy elemző cikkben már kevésbé lenne meggyőző. Mindazok a szlogenek, amelyek eddig forgalomba kerültek, egyeznek abban, hogy kellemesen csengenek a fülben, de az égvilágon semmi konkrét értelmük nincsen. Álmok álmodói, elkezdődött jövő, világraszóló magyarok. Kapcsolódó példa, ahogy Viktor megindokolta, miért akar közönséget a vitához: aszongya, "választók nélkül nem lehet választást tartani". Bájos, figura-etimologikus belrím, megint kötésig a polbeatben, de hogy ennek mi köze a tévévitához, azt senki sem tudja. Medgyessy ezzel szemben lényegre próbál törni, bikkfanyelvét két marokra fogva (a vörös bézbólütő!) egyensúlyoz a PR ingoványos talaján, olyasmi akusztikai élményt nyújtva, mint egy fáradt, fémkeblű dinamó.

Azok az elemek viszont, amelyek első hallásra csak valami ködös, egzotikusan kellemes utóérzést hagynak maguk után - mint egy pikáns álom -, írásban, a betűk és a grammatika, vagy netán a logika szorításában már kissé kiábrándítóan hathatnak. De szerencsére itt a kampánycsend a nyakunkon: onnantól pedig tilos akár azt is leírni, hogy tegnap mi történt, mert az tisztességtelen. Nem lehet nem észrevenni a szemforgató pitiánerséget a csapdában: szombattól már szigorúan tilos politikai eseményt szervezni vagy szóba hozni, mert az túl közel van a választásokhoz; péntek ellenben olyan messze van még, hogy akkor kell megrendezni a legnagyobb kampányrevüt. Az a gimnáziumi osztálytársam jut eszembe, aki hithű, böjtöt tartó katolikusként péntek éjjel kicsomagolta a kolbászt, fogta a stoppert, és pontban éjfélkor jóízűen megvacsorázott. Böjt letudva.

Erre készülhetünk tehát, ha egyáltalán összegereblyéződik valami vitaszerű: egy könnyed, riposztoktól duzzadó, (állam)háztartási szimbólumok erőtere mögül mosolygó miniszterelnökre, és egy racionális, de fakó kihívóra, akit most meglepetésszerűen beválogattak a showba. Hangulatkeltésre elsőrangú lesz; preferenciáink megerősítésére szintén, sztárparádénak sem utolsó - de hogy ki mit akar, azt nem ebből a meséből fogjuk megtudni. Szavazhat mindenki továbbra is a kedvenc színére.