Kidobott milliárdok

Temetjük a Sulinet Expresszt, rövidesen elássák a fekete ruhás adóreformerek, úgyhogy még azelőtt kell rosszat írni róla, hogy rászórnák az első lapát földet: halottról vagy jót, vagy semmit, ugye.

A fényképezőgépem sulinetes. Valamivel több mint hetvenezer forintba került annak idején. Ebből az állam átvállalt hatvanezret, a különbséget megkaptuk ajándékba a rokonoktól, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk. A főnököm ugyanennyiért vásárolt 3D-s videokártyát, igazán jó kis hardver, szinte korlátlan lehetőségeket nyitott az öldöklésben, de az autóversenyzős szoftverek is gond nélkül futnak rajta. Sokan megvették a leggyorsabb processzort, megint mások kipótolták még fél gigával a memóriát.

Vagyunk így páran. Vagyunk páran olyanok, akiknek az égvilágon semmi szükségünk nem volt a beavatásra, akik nem arra használták a Sulinet Expresszt, amire azt kitalálták. Arra tudniillik, hogy terjedjen az informatika, felzárkózzon a társadalom digitálisan írástudatlan része. Vagyunk páran, akik valószínűleg akkor is megvettük volna ezeket a hardvereket, ha nincs a támogatás, legfeljebb kicsivel később lett volna digitális fényképezőgépünk, kevesebb értelmetlenül ellőtt felvétel sorakozna a vincseszteren.

Esetleg visszavettünk volna a felbontásból Doom3-ban a pokoljelenetnél, amikor a sátán óriási, milliónyi poligonból összegyúrt alakja már túl nagy kihívás elé állította volna gépünket. Még jó, hogy jött a költségvetés, és engedélyezte a leglátványosabb speciális effektust. Mert az, hogy az állam tehetős emberek szórakozását támogassa milliárdokkal, a legkeményebb anizotropikus filteringnél is durvább speckó.

Persze vannak olyanok is, akik havonta alig hatvanezer forintot visznek haza. Leggyakrabban közülük kerülnek ki a digitális analfabéták. Nekik esélyük sincs, még a hatvanezres adókedvezmény igénybevételével sem arra, hogy számítógépük legyen. Nem tudnak hozzátenni még hatvanat, hogy legyen egy belépőszintű pc-jük, hatvanezer forint ugyanis egyhavi fizetésük, nincsenek felesleges tízezreik. De ha lennének is: minimálbér mellett mit sem ér az adókedvezmény. A havi 57 ezer forintos jövedelem ugyanis adómentes, ami nagyon jó dolog, csak épp nincsen miből visszaigényelni az állami támogatást.

Mindez azért érdekes, mert a Sulinet Expressz egyik fő célja az lett volna, hogy több háztartásban legyen számítógép. Persze nincs leírva az alkotmányban a számítógéphez való jog, de ha már kitaláljuk, hogy felzárkóztatjuk a lakosságot, nem ártana először a legnehezebb helyzetben lévőket támogatni. Hiszen nekik van a legkevesebb esélyük arra, hogy a haviból összespóroljanak egy százezres gépet.

Pedig lehetett volna ezt másképp is csinálni. Lehetett volna, mondjuk, kapásból kihagyni a digitális fényképezőgépeket, kihagyni a 3D-s gyorsítókat, a bivalyerős processzorokat, mindent, ami csak a szórakozásról szól. A Sulinet Expressz 45 milliárdjából félmillió család kaphatott volna teljesen ingyen számítógépet, olyat, ami tökéletesen elegendő lett volna munkára, szövegszerkesztésre, mindenféle szoftver futtatására, felzárkóztatásra!

Ez pedig valódi változást jelentett volna, 2004 decemberében 1,24 millió háztartásban volt számítógép, amit harmadával meg lehetett volna növelni. De nem ez történt: a Sulinet Expressz két éve alatt 31 százalékról 34,5 százalékra emelkedett a számítógép-penetráció, 45 milliárdból sikerült tehát 3,5 százalékkal növelni az egy háztartásra jutó számítógépek arányát. A Sulinet Expressz csúfosan megbukott, pedig az ötlet maga jó volt. A megvalósítás volt gyászos.

De ez nem is olyan nagy baj. Legalább van egy fényképezőgépem. Igaz, kissé megkopott már, optikai zoom sincs benne, ráadásul három megapixel már egyenesen kínos 2005-ben. Venni kéne egy újat. A mostani majd odakerül a többi, porosodó elektronikai eszköz közé, először a szekrénybe, aztán pincébe, végül majd kiganézzuk valamelyik lomtalanításkor. Kit érdekel, hogy kidobunk 45 milliárdot a kukába?