Ki sír az afgánokért?

Hogy felkapta a fejét mindenki. "A szakállasok szobrokat döntögetnek" - rikoltanak a szalagcímek, világgá kürtölve az afganisztáni tálibok szoborrongáló őrületét. Az évszázados buddhák elpusztítása nyomán a "világ" tiltakozik, öklét rázza az ENSZ illetékesétől az Iszlám Konferencián (jól elhelyezett érintetten) át a pakisztáni szövetségesekig mindenki, még azok is, akik eddig - vagy korábban - pénzzel és fegyverrel nyomatták a tálibok eszelős, szedett-vedett mozgalmát. Az Egyesült Államok a leghangosabb, közben feltűnés nélkül arrébb ül kicsit az asztalon, fenekével eltakarva néhány csekket és fegyverszállítmányról szóló visszaigazolást.

"Kamerát látó politikus ma nem megy el megjegyzés nélkül a szoborrombolás mellett. Az agyalágyult tálibokon könnyű fogás esik. "

"A szobrok óriási kulturális jelentősséggel bírnak az egész világ számára" - verte az asztalt az ausztrál külügyminiszter. Az ENSZ illetékese vele, s mellette. Az Európai Unió "barbárnak" nevezte az esetet, Németország a náci könyvégetésekhez hasonlította azt, a görögök pedig egyenesen felajánlották, hogy ha a táliboknak nem kell, majd ők megveszik a szobrokat. Kamerát látó politikus ma nem megy el megjegyzés nélkül e bűn mellett. A labda túl magas, a ziccer túl biztos. Az agyalágyult tálibokon könnyű fogás esik. Sír a világ a falakba vájt buddhákért.

De vajon ki sír az emberekért? Kisbetűs, lapszéli hírekké húzódnak össze az Afganisztánról szóló jelentések, amik szárazságról, háborúról, a muszlim eszelősök kegyetlenkedéseiről számolnak be. A népvándorlásra kényszerült tízezrek (az ENSZ jóslatai szerint hamarosan százezrek) sorsa napi hír, töltelékanyag. A szoborrombolás ellenben szalagcím, sőt, csevely népszerű tárgya. Kávézás közbeni könnyű felháborodnivaló: "Rohadt fanatikusok". Szinte gyanús, akinek szakálla van.

"A "nemzetközi közösség" a szokott rövidlátásával kezeli a dolgokat most is. ENSZ-szankciók standard válaszként a megoldhatatlannak elkönyvelt problémákra. "

Ez persze természetes. A szoborrombolás valóban "színes" hír a mindennapi mészárlás megszokott folyamában, kis mazsola a száraz süteményben. Mégis: a "nemzetközi közösség" a szokott rövidlátásával hajlamos kezelni a dolgokat most is. Afganisztánt cakkumpakk, aztán csodálkozik, ha új Szaddám kerül elő. Az ENSZ nemrég szankciókat vetett ki a szerencsétlen országra, a dobot az USA veri teljes erőből, standard válaszként a megoldhatatlannak elkönyvelt problémákra. Afganisztán évek óta elszigetelt, a tálibok tesznek a világra, felperzselt földdé változtatják az országot, ahol ópiumtermelésen kívül amúgy se nagyon van semmi. "Csak a tálibok tehetnek a szankciókról" - szól az indoklás, ami persze így is van, csak arra nem terjed ki soha a további magyarázat, hogy most akkor mitől lesz jobb? Bárkinek.

Nem lesz. A szankciók, az elszigetelés, a hátat fordítás bizonyítottan nem működik. Soha, sehol nem működött. A kereskedelemtől teljesen elvágott országok gazdasága tönkremegy, a meglévő, kicsiny középosztály elfonnyad, a diplomáciailag elszigetelt rezsim karjába lökve még a józanabbakat is. Az ország elzárása öngól. Aki bennreked, innentől azt csinál, amit akar, beavatkozni, hatni rá lehetetlen. Lásd szoborrombolás, és rossz elgondolni, mi egyéb. Afganisztán népének szenvedéséhez képest a szobrok szétverése semmiség, de illusztrációnak kiváló.

"Aki azt hiszi, a kizárás megold bármit, az nem érti a lényeget. Az acélfalak mögött megáll az idő."

Aki azt hiszi, hogy a Bagdad utcáin Szaddám fotóit csókolgató arabok egy megrendezett felvonulás részei, az téved. Aki azt hiszi, hogy a karanténba zárt, szankciókkal büntetett szegény országok lakossága rájön arra, hogy ki tehet nyomoráról (egyébként saját kormányzata), téved. Aki azt hiszi, a kizárás bármit is megold, az nem érti a lényeget. Az acélfalak mögött megáll az idő.

Kár a szobrokért, talán megmenthetőek lettek volna.