Mautner Zsófia = MENŐ

Sokan vagyunk, akik ügyetlenkedve igyekszünk megélni az internetből. A legtöbb próbálkozónak ez nem is sikerül. Hiányzik a tehetség, a kitartás, a stílus, vagy éppen a szerencse. Ezért is kötelességünk mindannyiunknak ünnepelni azokat a keveseket, akiknek az akadály átugrása könnyeden nevetve sikerül. Mautner Zsófia ezen kevesek közül is talán a legsikeresebb. Minden bizonnyal ő a magyar ember, aki a legtöbbet tudta kihozni az egymáshoz kapcsolódó számítógépek hálózatából.

Mautner Zsófiával először a kétezres évek közepén találkoztam, amikor egy titkos, földalatti rendezvényen eltettük szalonnának Benke "Bácsi" Lacit. Blogja, a Chili & Vanilia nem az első magyar gasztroblog volt, viszont az első olyan, amelyet érdemes is volt rendszeresen olvasni. Azt az emberiség máig nem fejtette meg, hogy mire jók egészen pontosan ezek a blog nevű weboldalak, abban azonban még a szkeptikusok is egyetértenek, hogy az evés és a főzés tipikusan az a téma, amelyhez ez talán a legideálisabb médium. Itt találkozhat az igényes, ám nem tankönyvszerű írás, az ügyes és hasznos fotók, az instant problémamegoldás és a tuti tippek. És a belterj és a szektásodás is ritkább, mint más szubkultúrákban, amitől az egész csak még élvezetesebb lesz.

A Chili & Vanilia hamar a magyar mezőny vezető gasztroblogja lett. Mautner Zsófia szakértelméhez nem sok kétség fér, bár Király kolléga soha nem felejti el megemlíteni, hogy az aloo gobiba szerinte csak tizedannyi gyömbér és cayenne bors kell, mint amennyit az apátnő állít. Az, hogy írni, sőt, még fényképezni is tud, csak a jóistennek köszönheti, a főzésbe, a blogjába és a folyamatos önképzésbe ölt szorgalmát viszont már saját magának.

Valószínűleg itt ildomos megjegyezni, hogy Zsófival háromszor találkoztam személyesen is, egyszer együtt is dolgoztunk, az öccsével pedig jó sok közös kalandunk volt. A blogját még Brüsszelből kezdte el írni, ahol, miközben a magyar államot szolgálta, volt ideje és inspirációja a hobbiszinten gyakorolt főzést egyre profibban űzni, ennek eredményét pedig dokumentálni is az érdeklődő közönség számára. Aztán amikor hazaköltözött, a nagy szorgalomhoz szerencse is párosult, mert évtizedes stagnálás után éppen beindult Magyarországon az, amit gasztroforradalomnak nevezni túlzás, a gasztrokasza kiegyenesítésének viszont talán azért lehet.

Az általános igénytelenség és érdektelenség közepette és ellenére néhány magyar séf, ilyen-olyan szakember és lelkes amatőr a kétezres évek közepén csapott a cipőtalp-húsokkal, vegetával és mirelit zöldségkörettel teli asztalra: elég. Nem kell több Guinness-rekord hortobágyi húsos palacsinta és a hazudozás a világhírű magyar konyháról, hanem csak leszegett fej, tenni akarás és a minőség hajkurászása. Aki követi az eseményeket, akit kicsit is érdekel, hogy mit tesz a szájába, ma már pontosan tudja, melyek azok az éttermek Magyarországon, amelyek, ha nem is mindig hibátlanul, de mindent megtesznek a színvonalas vendéglátásért. Felsorolásuktól eltekintenék, Molnár B. Tamás és az ő nevéhez kötődő Bűvös Szakács blog említésétől viszont nem.

Ebbe a csatába állt be a jó oldalán Zsófi is. És itt kezdtek el az igazán csodálatos dolgok történni. Az hagyján, hogy kiderült, aki ért valamihez, és a tudását még tovább is tudja adni, azt Magyarországon nem csak megbecsülik, de még tisztességes mennyiségű pénzt is kaphat. Egy lelkesedéből csinált blogból el lehet jutni a szakma profijainak társaságába, megbecsült tagjává lehet válni mindenféle zsűriknek és szakmai grémiumoknak, és ezt a megbecsülést és szaktudást még pénzre is lehet váltani. Ha ez nem elég ahhoz, hogy az ember elhiggye, még Magyarországnak is van jövője, akkor semmi.

Zsófi egy ideje főszerkeszt, hamarosan megjelenik a szakácskönyve, és ő a Viasaton október végén induló, Mesterszakács című műsor szakmai tanácsadója, aki esetleg a képernyőn is fel fog bukkanni néha. És ha ebben a műsorban sem enged elveiből - ami azért sajnos kétesélyes, lévén hogy magyar tévéműsorról beszélünk - akkor tényleg ő lesz az első magyar, aki egy blogból indulva, saját magát felépítve be tudott jutni a mainstream médiába. A personal brand fejlesztése roppant divatos téma, konferenciákat lehet róla szervezni, tanácsadóként meg borzasztó sokat kiszámlázni, erre tessék, itt az élő példa, hogy Magyarországon sem kell hozzá más, csak tudás és szorgalom. Menő.