Orbán
16 °C
26 °C

Ausztria = MENŐ

2010.02.10. 08:03

Szomszédainkat az elmúlt húsz évben mindig másképp ítéltük meg. A rendszerváltás környékén még nyilvánvaló volt, hogy Ausztria a legmenőbb, aztán az évek során a menőség és a cikiség többször is körbeúszta Magyarországot. Szlovákiát leszámítva ideig, óráig, néha pedig évekig minden egyes szomszédunk számított valamikor menőnek.

A balkáni szekció rosszul startolt, a háborút érintetlenül megúszó Szlovénia viszont hamar Ausztria örökébe lépett, mint jómódú, rendezett, sípályákkal is rendelkező szomszéd, amelynek ráadásul tengerpartja is van. Aztán ahogy a szlovének egyre jobban elhúztak, és már annyira jól ment nekik az eurójukkal, hogy azt nem lehetett irigység nélkül tovább bírni, át is lendültek a ciki mocsarába.

A horvátoknak is van tengerük, viszont ők nem hagytak le minket villámgyorsan, így sokáig mardhattak menők. A rendszerváltás előtti jugó életérzés örököse egyértelműen a dalmát tengerpart. A szerbek csak később jelentek meg, viszont cserébe úgy rúgták be az ajtót, mint a kettőt lebukott vadállat az alsós osztályteremét. Mi pedig azóta is úgy tartjuk őket menőnek, mint a megfélemlített kisiskolás a bicskás-cigis-fanszőrzetes idősebbet.

A 2000-es évek közepén már odáig fajult a dolog, hogy hirtelen Románia is menő lett. És nem ám Erdély, hanem egyrészt a szerbekhez hasonló forróvérűség, másrészt a fővárosuk okán. Ekkor kezdett mindenki arról sóhajtozni, hogy hej, Bukarest, ott aztán pezsegnek az éjszakák, meg haj, Bukarest, bárcsak nálunk lenne annyi kreatív koponya.

Ukrajnával túl sok baj van, mert hát ahol a francnak sincs kedve élni, az nehezen lehet igazán menő. De még ott is vannak olyan szegletek, Kijevtől a Krímig, amiket először a nyugati turisták fedeztek fel és jelöltek ki coolnak, aztán Magyarországon is mindenki elkezdte ugyanezt szajkózni.

A menőség kétségbeesett keresése, hogy aztán legyen hova menni nyaralni, soha nem állhat meg. Mivel az ismert bökkenők miatt Szlovákia soha nem jöhet igazán szóba, elkezdtünk kicsit messzebb matatni. Három-négy éve Montenegró volt a legmenőbb, az utóbbi egy-két nyár fejleménye pedig az egyre erősödő suttogás Koszovóról és Albániáról: na azok aztán tényleg nagyon menő helyek.

Pedig mindez csak nevetséges hajhászása az újdonságnak. Akárcsak húsz éve, ma is Ausztria a legmenőbb szomszédunk. Sajnos bizonyos ostoba körökben az osztrákokat ízléstelen és humortalan, viszont betegesen rendmániás náciknak szokás tartani, pedig az igazság ettől nagyon messze van. A humorukon lehet vitatkozni, de hogy ízlés dolgában nincs miért szégyenkezniük például előttünk, az egészen biztos. Azon meg ne siránkozzon senki, hogy tiszták az utcáik.

El szokás felejteni, de a magyarok viszonya Ausztriához máig egészen különleges. Messze, de messze ez a legjómódúbb ország, ahol rendszereren magyarok tömegei fordulnak meg. A Monarchia korának keserűségéből egészséges emberben már nem maradt semmi, a szocializmus évtizedeinek tágra nyílt szemű vágyakozásából viszont annál több.

Ma már nincsenek autókat ellenőrző kiskatonák sok kilométerrel Hegyeshalom előtt, a határ utáni első benzinkút viszont még mindig óriási izgalmakat nyújt. Horvát vagy román oldalon senki nem rohamozza meg a shop polcait, Ausztria viszont évtizedekkel a banán és a mosógép után is olyan csodákat kínál, mint a Ballisto, a Schokobanane, a wasabival ízesített Pringles, a nagyobb kiszerelésű light Red Bull, valamint a kolbászok és virslik olyan tömkelege bármilyen falusi kisboltban, amivel egyetlen budapesti hentes sem tud versenyezni.

Borzasztóan szomorú, de Magyarországon húsz év alatt sem sikerült elérni, hogy a pékek megközelítőleg olyan zsemléket tudjanak sütni, mint osztrák kollégáik. Minden osztrák síelés első reggelijének fénypontja a császárzsemle, ami nem az a szétporladó, légbuborékokkal teli otthoni vacak, hanem - igazi zsemle. Ausztria semmit nem vesztett a vonzerejéből, és ezért mindannyian szégyellhetjük magunkat.

Ausztria azonban nem csak csodás kincsekkel várja a magyar turistákat, hanem egyben a világ egyetlen olyan országa tud lenni, amely érezhetően jó hatással van a magyar emberekre. Oktatja, neveli, civilizálja őket.

Amikor a magyar ember Ausztriában nyaral vagy telel, soha nem azt a nagyhangú tapló tempót hozza, amit a világ összes többi népszerű turistacélpontján az említett dalmát tengerparttól kezdve Tunézián át a Maldív-szigetekig sajnálatosan gyakran nyújtani képes. Itt senki nem reklamálja ordibálva a semmit, nincs pöffeszkedés, és még tolakodás is alig. Talán a hatékony jómód közelsége teszi, talán valami atavisztikus félelem a labanctól, mindenesetre a sógoroknál mindenki igyekszik a legjobb formáját hozni.

A legnagyobb csoda pedig az, hogy nem elég, hogy a vendégek kitesznek magukért, de az Ausztriában dolgozók is. Nagyjából öt éve indultak meg a magyar munkavállalók a burgenlandi benzinkutaktól nyugat felé. Először csak a szállodákat és az éttermeket vették be, ma viszont szorgalmuknak és tehetségüknek köszönhetően - és most ebben kivételesen egy gramm irónia sincs - felkúsztak a hegyoldalakba, és a síelőket sörrel, virslivel, skiwasserrel és Tiroler Gröstllel ellátó hüttékben is ők viszik a boltot.

A kasszát még az általában családi kézben lévő vendéglátóhelyek osztrák tulajdonosának unokahúga kezeli, a munka javát viszont magyarok végzik. És ugyanazokban a hüttékben, ahol öt éve még azt lehetett bámulni, hogy olyan gyorsan egyszerűen lehetetlen rendeléseket teljesíteni, ahogy az a kövér osztrák menyecske teszi, ma azon lehet álmélkodni, hogy a valamivel kevésbé kövér magyar lány még gyorsabban tudja ugyanazt.

Az osztrák vendéglátóiparban dolgozó magyarok pont ugyanolyan ügyesek és szorgosak, mint osztrák kollégáik. Azoknak kell lenniük, különben nem kapnák meg ezeket az állásokat, hanem vagy maradnának osztrák kézben, vagy jönnének az elszántabb és még kevesebbet kérő bosnyákok, románok vagy horvátok. A magyar pincéreknek azonban Ausztriában nem esik nehezükre az, amire otthon szinte egyikük sem képes, és mindegyikük kifogástalan, kedves, előzékeny, profi munkát végez. És ezt bizony nem a magasabb bérek teszik, hanem a tisztességgel telített osztrák levegő

Ausztriában messze nem tökéletes minden, és kevés unalmasabb jövőt tudnék Magyarország számára elképzelni, mint Burgenlandot rosszabb kivitelben. Viszont nagyon hálásak lehetünk, amiért legalább egy olyan szomszédunk van, amelyiktől tényleg nagyon sokat lehet tanulni. Akinek nincs munkája Ausztriában, az legalább turistaként vagy síelőként töltsön el itt egy hetet, és figyelje meg, hogy élik az életüket azok, akiknél minden stimmel.

(Lehet arról szó, hogy senki ne írjon olvasói levelet a pincékbe zárt incesztusos kolóniákról? Inkább elmélkedjen mindenki azon, hogy mennyire menők azok a rendes vidéki osztrák panziók, amelyek csökönyösen nem hajlandóak Visa-kártyát elfogadni. Nem smucigság ez, hanem kifejezetten vagányul felmutatott középső ujj a sarcot követelő nemzetközi bankkártya-maffiának.)