Repülni = NEM MENŐ

A világ legnagyobb élményének kellene lennie. Suhanni a felhők felett, kinevetni Newtont és Galileit, átszellemült arccal szavalni együtt Radnótival. Mindezekkel szemben viszont az a helyzet, hogy a kereskedelmi repülésnek semmi köze nincs a tudomány és a költészet magasztosságához. Talán a legrosszabb, legkényelmetlenebb és legdrágább dolog, amire emberek önként rászánják magukat.

Mennyire rossznak kell lennie valaminek, hogy ha csak ideiglenesen is, de tönkre tudja tenni az utazás csodálatos élményét? Eléggé rohadtul. A repülésnek mégis könnyedén sikerül. Az emberiség által kifundált valamennyi közlekedési eszköz közül ez kínálja messze a legtöbb szörnyűséget. A repülésnek összesen egyetlen egy darab előnye van, igaz, az nem elhanyagolható: gyors. (A fapados pedig olcsó.) Nincs más masina, amivel nyolc óra alatt kontinenseket lehetne átszelni.

Ez a nyolc óra viszont olyan is. Azt szokás mondani, hogy Európán belül nem elég hosszúak a repülőutak ahhoz, hogy kellően kényelmetlenek tudjanak lenni. Sajnos ez nem igaz. Egy repülőút három óra alatt is pont elég szörnyű. Három óra minden mással sokkal jobb. A vonaton kényelmesebbek az ülések, könyököt lóbálva lehet fel és alá sétálgatni, és még a táj is érdekes, nem csak tíz perc után unalmassá váló felhőpamacsok. A busz néha megáll, a benzinkutaknál pedig lehet venni csokit és cigizni az épület mögött. A saját autó meg nem néha áll meg, hanem amikor csak akarja az ember. Sajnos Európát nem lehet hajókkal átszelni, pedig az még kényelmesebb és szórakoztatóbb lenne.

Régen legalább a repülőterek jók voltak. A duty free boltok lenyűgöző alkoholkínálata, hogy az Absolut cég már megint újabb ízű vodkát dobott a piacra, a parfüm- és a csokoládépiac aktuális trendjeinek végigmustrálása még azt is le tudta kötni, aki úgy egyébként a civil életben irtózott a kirakatok böngészésétől. Az egyre szigorodó biztonsági ellenőrzések mellett viszont már idő sincs az ilyen luxusidillre, kedv meg még annyi sem.

A hetvenes évek gépeltérítései és a 2001-es terrortámadások olyan hisztérikus hangulatot teremtettek a repülésbiztonság körül, aminek már rég nincs semmi köze a józan óvatossághoz. A repterek biztonsági ellenőrzésénél az övet is ki kell venni a nadrágból, míg az éppen hat évvel ezelőtt több száz emberrel végző spanyol vonatrobbantások sem tudták még arra sem rávenni az európai vasúttársaságokat, hogy legalább fémdetektorokat felszereljenek a pályaudvarokon. Szeptember 11 óta a nyugati ember csak akkor érezheti, hogy a terroristák nyertek, amikor éppen megalázva kell átadnia valamelyik repülőtér biztonsági embereinek a kézipoggyászában felejtett samponos üveget vagy körömollót.

Elférni lehetetlen, az "étel" rossz. Meggyőződésem, hogy az ázsiai légitársaságok büszkén hirdetett elsőosztályú, egyszemélyes kabinjaiban is van valami, ami tönkre tudja vágni az élményt. És ha már a reklámoknál vagyunk, azt is meg kell említeni, hogy az ezek hazugságáról szóló közhely sehol sem igazabb, mint a légitársaságok vérlázító anyagainál. Miért nem büntetik meg ezeket, amiért szexinek, kényelmesnek és kalandokkal telinek állítanak be olyasmit, ami csak zsibbadt végtagokat, bedagadt bokát és ordító kisgyerekeket tud nyújtani?

Szerencsére van remény. A légiközlekedés annyira súlyosan károsítja a környezetet, egyetlen repülőút is annyi mocskot pöfög bele az atmoszférába, hogy a fenntartható fejlődésre amúgy köpők is lassan elgondolkoznak azon, hogy ez azért túlzás. Ha minden jól megy, Európa jövőjét tényleg a szupergyors vonatok jelentik. Pesttől Párizsig 400-zal, a paranoid motozások hiánya miatt csak percekkel lassabban, mint most repülővel. Az interkontinentális utazásokra meg maradjon az ökrösszekér és a hajó. Kevésbé lesz gyors, viszont a kaland és a kényelem mindent kompenzálni fog.