Gellért, Mercédesz
12 °C
22 °C

Geréb Ágnesen rugózni = NEM MENŐ

2010.10.12. 00:50

Elég nagyot kellett egy hírnek durrannia az utóbbi vöröiszapos napokban ahhoz, hogy bárki meghallja. Geréb Ágnes és az otthon szülés témája (csecsemők! életveszély! vérző nők!!!!) azonban akkor is foglalkoztatná az embereket, ha éppen világháború zajlana. És mindenkinek lenne is róla véleménye. Ahogy egy hölgyismerősöm mondta, miután a heti rendes terhestornája botrányba fulladt az otthon szülés kapcsán egymást legyilkosozó anyukák miatt, ennél már tényleg csak a cigány téma képes hevesebb indulatokat kiváltani a magyar emberekből.

Bár meggyőződésem, hogy ezzel az egésszel egyáltalán nem kellene ilyen mértékben foglalkozni, néhány alapvető dolgot azért nem ártana tisztázni. Például azt, hogy mindenki ott szül, ahol akar. Aki kórházban akar, az kórházban, aki meg otthon, az otthon. Ebbe tisztességes államnak nem lehet beleszólása, ezért is legális minden fejlett országában az otthon szülés, amit a nők elenyésző hányada szokott választani. Az egy látványos kivétel Hollandia, ahol az összes szűlésnek valamivel több, mint egyharmada történik otthon.

A kis minta miatt nehéz erről pontos eredményeket kapni, de a rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, ahol szabályozva van az otthon szülés, ott ez semmivel – vagy tényleg csak minimálisan – sem veszélyesebb a kórházi szüléseknél, se a gyerek, se az anya tekintetében. Így hát egészen világos, mire van ma szükség Magyarországon: világos törvényi szabályozásra, amely engedélyezi, hogy a komplikációmentes szülésekre otthon kerüljön sor, ha a szülő nő ezt a lehetőséget választja. Kész-passz, tiszta sor.

Ahogy az is egészen tiszta sor, hogy bár kötelességünk tolerálni minden veszélytelen, ám különös hobbit, nevetni azért nyugodtan lehet a történelmi csatákat újrajátszókon, a repülögép-spottereken és az otthon szülőkön is. Ízlés kérdése, hogy kit melyik szubkultúra szórakoztat vagy rémít meg a legjobban.

A magyar otthon szülők – és erről persze marginalizált, félig legális státuszuk is tehet, de mindenre azért nem mentség – igen különös bagázs. Sokan nincsenek, 2009-ben mindössze 143 tervezett otthon szülésre került sor az országban, hangosnak viszont eléggé hangosak. Kívülről figyelve a kötelező oltást is gyanúsnak tartók, az unatkozó budai úrilányok, a gyerekeiknek kreatív neveket adók, az alternatív oktatási módszerekben hívők, a jurtában élők és Palya Bea különös keverékének tűnnek, de persze lehet, hogy van számtalan, szabályt erősítő kivétel is.

Vezetőjük, Geréb Ágnes az ügy mellett nem elkötelezett külső szemlélők számára legalábbis fura, ha nem egyenesen ijesztő jelenség. A híres fotó, amelyen egy óvodás korú kisgyermek orra alá tart egy méhlepényt, szintén nem tett sok jót az ügynek. Mint ahogy az sem, hogy követői olyan vak lelkesedéssel istenítik a vezért, ahogy azt tényleg csak szektákban szokás. És az is elég nehezen szerethetővé teszi az ügyet, hogy a hívők bármennyire is az ellenkezőjét állítják, rendkívül egoista módon a saját boldogságuk érdekében választják az otthon szülést. Egy csecsemőnek ugyanis teljesen mindegy, hol születik meg egészségesen – ami neki is fontos, az csak később következik.

Az otthon szülés tehát egy különös hóbort, amit a többség köteles tolerálni, az államnak pedig illene megadnia hozzá minden segítséget. (Mellékszál, de az államnak már csak azért sem kellene beleszólni abba, hogy ki hol szül, mert az állam bizony jellemzően férfi, a szülést pedig jellemzően nők csinálják. Amikor pedig férfiak próbálják megmondani egy nőnek, hogy mit kellene csinálnia az életével és a testével, az majdnem olyan idegesítő, mint amikor a nők dumálnak bele a fociba.) És itt vége is kellene hogy legyen a sztorinak, mindenki megspórolhatná magának a véleményét erről a teljesen marginális kérdésről. Az energiáit pedig fordíthatná a magyar egészségügy szapulására.

Mert a legidegesítőbb ebből az egész Geréb-ügyből bizony az, hogy a tömegnek ilyen lelkesedéssel nem őt kellene szidnia, a rendőrségnek és a bíróságnak pedig nem vele kellene foglalkoznia, hanem az ezerszer többek életét meghatározó magyar kórházakkal és orvosokkal.

Nincs a magyar államnak egyetlen csápja sem, amely úgy tudna megalázni felnőtt embereket, mint a magyar egészségügy. Ilyenkor természetesen mindig azzal kell kezdeni, hogy bizony számtalan orvos és nővér van, aki megalázóan alacsony fizetésért cserébe ment napról napra emberéleteket, és még kedves szava is van a pácienshez. Ettől függetlenül viszont még tény, hogy nincs ember ebben az országban, akinek ne lenne legalább egy orvosi témájú rémtörténete.

Eleve az egész hálapénzes rendszer is olyan abszurd, hogy aki már próbálta hazája működését külföldieknek elmagyarázni, az tapasztalhatta, hogy ezt még az általános adócsalási gyakorlatoknál is nehezebben veszi be a szerencsés nyugatiak feje. A magyar közvélekedés szerint az orvos pökhendi, címkórságban szenvedő Professzor Úr és Főorvos Asszony, aki élet és halál ura, és ez a kép bizony sokszor fedi is a valóságot. A kenőpénz átadása után a világ összes korrupt vámosa és rendőre kifogástalan szolgáltatást nyújt, sok magyar orvos azonban még erre sem képes.

Bármi baj is van az otthon szüléssel, még a megrögzött antigerébistáknak is illene belátniuk, hogy tetszőleges magyar kórházzal ezerszer annyi gond van, az orvosok hozzáállásától a vécépapír hiányáig. És igen, a magyar egészségügy labirintusában rendszeresen halnak meg és nyomorodnak meg testileg-lelkileg olyan emberek, akiknek egyáltalán nem kéne. Hogy csak a szülészeknél maradjunk, itt van például ennek az orvosnak a híres esete, akinél egy nő meghalt, egy másiknak pedig a méhét kellett eltávolítani, mégis vígan praktizálhat a mai napig. És akinek viselt dolgain sem a média, sem a közvélemény nem csámcsogott olyan lelkesedéssel, mint Geréb esetén. Pedig csecsemő, életveszély és vérző nők abban a sztoriban is voltak kellő mennyiségben.

Ha esetleg valakit érdekelne, nem, otthon szülni nem menő. De Geréb Ágnesen rugózni az igazi bajok helyett még sokkal kevésbé az.