Szökőnap
4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Szijjártó Péter = MENŐ

2011.01.17. 14:48

Két szakma van, amellyel kapcsolatban a legyakrabban szokás emlegeteni, hogy képviselőinek különleges hely van fenntartva a pokolban. Az egyik a politikus, a másik a píáros. Így nyilván nem meglepő, hogy e két szép hivatást kombináló politikai szóvivőség még Hyeronimus Bosch híres Gyönyörök Kertje-triptichonjának Pokol-szárnyára sem fért fel. És nem meglepő az sem, hogy a politikusság olyan magas fokára, ahova eddig csak Nyakó István tudott felkerülni, most Szijjártó Péter is felhág.

Nyakó az MSZP szóvivőjeként alapvetően két dologgal alapozta meg legendáját: egyfelől vakítóan fehér bőrjakójával, másfelől azzal a borzasztó sok pénzzel, amit költségtérítésként felnyalt az államkasszából. Szijjártó Péter ma már hasonlóan ikonikus figura. Azt mondják, nem szép dolog egy embert a kinézete alapján megítélni, de hát miniszterelnöki szóvivőnek lenni sem valami szép dolog. Szijjártó öltönyét, szemüvegét, haját, mosolyát pedig lehetetlen nem észrevenni. Akárcsak a hófehér bőrdzseki esetében, itt is világos az üzenet: minden rendes ember azonnal kezdjen el az ellenkező irányba szaladni.

Szijjártó Péter soha az életében nem csinált semmit a politizáláson és a szóvivőségen kívül. Már 20 évesen a győri közgyűlés tagja volt – és álljunk is itt meg egy pillanatra mert tényleg nem árt, ha mindenkiben leülepedik ez az adat. Nem 1988-ról van szó, amikor egy tinédzserkorból alig kilépett fiatalember a nemzet felemelkedéséért állt annak szolgálatába, hanem ‘98-ról, amikor már csak azért léphetett be valaki egy politikai pártba, mert egészen egyszerűen semmi más nem szeretett volna lenni, csak politikus. Ha a kedves olvasónak vannak 20 éves ismerősei, ne adj’ isten maga is volt 20 éves, gondoljon bele ebbe alaposan: egy fiatal, aki politikus akart lenni.

A politikus olyan trágár kifejezés, hogy ma általában mindenki igyekszik finomítani. Szakpolitikus, kultúrpolitikus, igazságügyi államtitkár – mindegy, csak ne magában legyen ott a sértő billog. Egy szóvivő azonban nem folyamodhat ilyen trükkökhöz, hiszen egy pillanatig sem tehet úgy, mint aki ért is bármihez a szövegelésen és a kavaráson kívül. Az átkozott politikus-bélyeg elől csak a szóvivőségbe menekülhet, de hát ennyi erővel marketingesnek vagy megélhetési szatírnak is nevezhetné magát, az sem csengene jobban.

Hiába van azonban lehetetlen helyzetbe hozva és sarokba szorítva, hiába nem csinálhat úgy, mint aki ért bármihez, Szijjártót mégsem lehet megtörni, vagy legalább kicsit is megrendíteni. Neki sikerült mára tökélesítenie a tenyérbe mászó, magasra kapaszkodó HÖK-ös szerepét, amivel eddig is oly’ sokan próbálkoztak Zuschlagtól Rogánig. Amióta Orbán Viktor kormánya a nyugdíjpénztárakkal és a médiatörvénnyel megindult lefelé azon a lejtőn, ahonnét talán már nincs is visszaút, Szijjártó volt az egyetlen, aki egy pillanatig sem mutatott gyengeséget.

A külföldi gazdasági sajtónak és a magyar választópolgárnak egészen máshogy megnyilatkozó Orbán Viktor, a hol puhuló, hol visszakeményedő Navracsics Tibor, az elsimítani igyekvő utazó nagykövet Martonyi János, az irracionalitás mocsarában fogalmatlanul ingadozó Schmitt Pál mind-mind bizonytalannak tűntek ideig-óráig. Szijjártó Péter soha. Őt nem ilyen fából faragták, hanem abból a típusból, amely ha egyszer elindul egyenesen, akkor sem változtat irányt, ha már huszadszorra koppan fejjel ugyanazon a falon, a közönség pedig már csak azért nem nevet, mert a forgóajtóban fennakadáson sem lehet végtelenítve röhögni.

Szemben a felsorolt urakkal, Szijjártó egy kicsit sem tud alakítani a dolgok menetén: az ő egyetlen feladata csupán a tettek és a vélemények képviselete, akkor is, ha ezek egyik nap éppen ellenkező előjelűek, mint az előzőn. Magyaráz, kioktat és ködösít, ha kell, akkor csak a nyegle magyar újságírók, ha meg az kell, akkor a még nyeglébb európai politikusok előtt. Szörnyű munka az övé, és csak tátott szájjal lehet figyelni a férfit, aki kellően szörnyű annak elvégzéséhez. Kevesen lehetnek még az országban, akik képesek erre. Talán csak Nyakó István.