Budapesti dzsentrifikáció = NEM MENŐ

A Közraktár utcában a CET nem képes elkészülni, két kerülettel odébb a Tűzraktérből próbálják kitenni az őrült nyekergést zenének, a csiricsáré maskarákat divatnak tartó huligánokat. Két, egymástól látszólag független történet, valójában azonban a IX. és a VI. kerületben is az derül ki már megint, hogy mit nem lenne szabad csinálni Budapesten.

Szép magyar szóval dzsentrifikációnak azt a folyamatot nevezzük, amelynek keretében egyes városrészekbe az őslakos szegények helyére beköltöznek a gazdagok. Ennek menete ugyanaz New Yorktól Berlinen át Budapestig. Az ilyen-olyan okból lerobbant városrész olcsó lakásárai és romantikus lepusztultsága először a diákokat, művészeket és egyéb gyanús elemeket vonzza a környékre. Utánuk jönnek a divatos ruhaboltok, kávézók, grafikai stúdiók és a semmirekellő naplopók által hagyományosan kedvelt, hasonló közösségi terek. Az egyre csinosabb környék ekkor egyszerre válik turistalátványossággá és az ingatlanfejlesztő cápák kedvenc célpontjává. A diákok és művészek elkezdenek siránkozni, hogy régen minden jobb volt, ferde szemmel néznek a fényképezőgépet lóbáló turistákra, kampányt indítanak a betelepülni kívánó hipermarket ellen, és közben nekiállnak keresni, melyik szomszédos kerületben vannak még kellően lelakott és megfizethető lakások. Az egykor lepukkant és veszélyes, majd divatos és izgalmas városrész dzsentrifikálódott.

Budapesten kicsit máshogy zajlik ez, hiszen itt nincsenek például divatos ruhaboltok, dzsentrifikácónk azonban sajnos nekünk is van. Ennek legfontosabb alapanyagával, a lepukkant városrésszel nálunk úgyis Dunát lehet rekeszteni. Meg még néhány körutat is. Budapesten tulajdonképpen a lepukkantság az egyetlen komoly fejlesztés az utóbbi tíz évben. A Hungaroring és a Sziget intézményesülése óta a belvárosi romkocsma jelenti az egyetlen a rendszerváltás után keletkező újdonságot, ami tényleg érdekli a turistákat. MInden egyéb a régmúlt, esetleg a kommunisták érdeme.

Hogy ez milyen szomorú, hogy a rohadáson kívül semmi újat és izgalmasat nem tud nyújtani ez a város a külföldi látogatónak, arra már sokan felhívták a figyelmet. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ez a rohadás legalább jellegzetesen nagyvárosi rohadás. A VII. kerület romkocsmái azért árasztanak nagyvárosi hangulatot, mert olyan épületek adnak ezeknek otthont, amelyek akkor épültek, amikor Budapest leginkább volt világvárosnak nevezhető. Ezek a romkocsmák valamikor nyolc-kilenc éve voltak igazán izgalmasak, azonban még ma is ezerszer kívánatosabbak azoknál a szörnyszülötteknél, amiket a helyükre próbálnak betolni.

A CET épülete speciel nem szörnyszülött. Az eredeti holland tervező ugyan ki lett paterolva a projektből, azonban nélküle is csinos, gömbölyded izé áll majdnem készen a belvárosi Duna-part gyakorlatilag utolsó fejleszthető darabján. A sikert sajnos kicsit beárnyékolja a tény, hogy a CET leginkább úgy néz ki, mint egy 30-40 ezres francia vagy német kisváros kultúrcentruma. Egy nagyobbacska faluban büszke lehetne rá mindenki, egy kétmilliós főváros modern építészeti zászlóshajójaként azonban inkább csak megmosolyogtatóan bénácska.

Ahogy bénácska és kisvárosi szinte minden, ami az utóbbi két évtizedben Budapesten a lepukkantság helyére épült, az Árpád-híd pesti hídfőjének földszintes felhőkarcolóitól a ferencvárosi tömbrehabilitációig. És ezek szerencsére legalább megépültek, rosszabb esetben ugye a romantikus szakadtság helyére Verók István és Hunvald György költöztek be.

Budapestnek sajnos a kikupálódás, a dzsentrifikáció nem áll jól. Izgalmas városfejlesztéshez bátorságra, ízlésre és széles látókörre van szükség, aki pedig ebből a háromból bármelyikkel rendelkezik, az ebben az országban nem önkormányzati képviselőnek meg főépítésznek megy. Amíg pedig nem tudunk valami olyat álmodni, ami méltó utódja a most szétrohadó, egykor pompás épületeknek, addig még tényleg a legjobb választás békén hagyni ezeket. Érdemes azt is megnézni, hogy néznek ki az alig néhány hónapja átadott, a dzsentrifikáltnál is dzsentrifikáltabbnak szánt kirakatberuházások.

Sajnos Budapestnek most olyan főpolgármestere van, aki biztosan jól meg tudja szervezni a szemétszállítást, grandiózus, kozmopolita vízióra viszont nyilvánvalóan képtelen. Nem ő lesz az, aki felismeri, hogy akár egyetlen jól eltalált épülettel is fel lehet kerülni a világtérképre. A helyzet pedig kerületi szinten sem jobb.

A Tűzraktérben alkotó fiatalok munkássága az én szívemtől ugyan távol áll, de ők legalább valami olyannal próbálkoznak, ami Berlin belső kerületeiben is megállná a helyét. Nem a működő dolgokat kellene elvenni, mint ahogy egyébként a CET helyén is szórakozóhelyek voltak az építkezés megkezdése előtt. Dzsentrifikálódjanak csak szépen és teljesen természetesen a budai dombok meg az agglomeráció, hiszen ez a dolguk. De ez a belvárosi kontárkodás csak ront Budapesten.