Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Daniel Cohn-Bendit = MENŐ

2011.04.08. 07:38

Az ember már megsajnálná Daniel Cohn-Bendit EP-képviselőt, ha nem érezné, hogy a jelenleg éppen politikusként működő egykori diákvezér remekül szórakozik, miközben mosolyogva tűri a Magyarországról nyakába öntött moslékot. Cohn-Bendit a különböző álcái mögött valójában mindig is főállású provokátor volt, aki annál vidámabban lubickol, minél komolyabban képes felkapni valaki körülötte a vizet. Ahhoz azonban nem kell szimpatizálni se hősünk 68-as szélsőbaloldali, se mai öko-antiglobalista-baloldali nézeteivel, hogy tisztességes emberként az ő pártjára álljunk abban az egészen undorító kampányban, ami az utóbbi napokban Magyarországon őellene folyik.

Cohn-Bendit hobbija, a minden lében kanál bajkeverés ősi, tiszteletre méltó európai foglalatosság. Franciaországban meg pláne, ahol szex, politika és művészet nemhogy boldogan tudott élni egy kalap alatt, hanem ezek minél botrányosabb keverésével lettek sokan nemzeti hősök Arthur Rimbaud-tól Serge Gainsbourg-ig. Kifejezetten szép lezárása az Európában egyébként már nem sok vizet zavaró Cohn-Bendit karrierjének ez az EP-képviselőség, hiszen a 27 nemzet kontinensgyűlése nem lehetne teljes az európai tradíció ezen szegletének méltó megjelnítése nélkül.

Az EU egyetlen, legalább valamennyire szórakoztató szerve egyébként is kiváló színpad mindenféle rendű és rangú balhés figurának. Megfér ott egymás mellett szépen Cohn-Bendit, a bolgár neonácik vagy az angol euroszkeptikus Nigel Farage, akinek elképesztően szabadszájú felszólalásain pártállásra tekintet nélkül fetreng a röhögéstől az egész ház. Az ilyen bajkeverők ugyanis, ha a politikusi karrier mellett döntenek, általában rendkívül szórakoztatóan űzik a szakmát, így a normális reakció velük szemben a nevetés, majd – ahogy az udvari bolondoknál mindig, hiszen csak ők mondhatták ki az igazat – az igazságaik megszívlelése, ha véletlenül beletrafálnak.

Ennél komolyabban venni őket olyasmi, mint mondjuk névtelen internetes trollok ellen sajtóközleményeket kiadni. (Mellesleg ismeri valaki behatóbban a francia trollkultúrát? Valami azt súgja, hogy nem lehet rossz.) Magyarországon viszont hirtelen sport, sőt kötelesség lett Cohn-Bendit nagyhangú támadása, hiszen ő olyasmire vetemedett, amire ebben az országban senki: nyilvánosan, ordítva, sokak tapsától és nevetésétől kísérve mondta meg a véleményét Orbán Viktornak.

Amikor Cohn-Bendit még januárban Strasbourgban a miniszterelnök szemébe vágta, hogy mi a véleménye a magyar médiatörvényről, a magyar kormányról és bizony Magyarország jelentős részéről is, nyilván nem gondolta, hogy lassan ötven éve tartó bajkeverése ismét hírességgé teszi, még ha Európának csak a szélén is. Az utóbbi években próbálkozott ő mindennel, Vaclav Klaus cseh elnökkel például direkt Prágában kezdett el ordibálni, de ilyen hatása annak sem volt.

Ravasz bohócok ellen észérvekkel nehéz harcolni – ezért is választják Európában sokan biztonságos védekezésként a nevetést –, aki pedig hőbörögve próbál visszavágni, az csak magából csinál hülyét. Különösen, ha olyan amatőr módon teszi, mint most a magyar közszolgálati média, ahol a teljesen átlátszó hazudozást és hamisítást érezték a megfelelő fegyvernek Orbán Viktor Miniszterelnök Úr és a Szent Alkotmány becsületének megvédésére. Ebből az ügyből egyébként nem is a hamisítás ténye a legkínosabb, hanem az MTV (MTI Hírcentrum? – egyszerűen követhetetlen) ügybuzgó riporterének hebegő kérdésfeltevése. Nézőként-hallgatóként megalázó végigszenvedni még felvételről is, annyira buta.

A hamisítás mellett a másik csodafegyver, amit a magyar média egy része bevetett, az annak sugalmazása, hogy Daniel Cohn-Bendit gyerekeket rontott és ront meg. Vannak újságok és tévécsatornák, ahol a “pedofília gyanújába keveredett” már gyakorlatilag eposzi jelzőként működik a német–francia–zsidó mókamester neve előtt. A tény, hogy Cohn-Bendit az égvilágon semmilyen gyerekhez nem nyúlt soha, nem molesztált vagy rontott meg senkit, nem számít. Mint ahogy nem számít az a másik kínos tény sem, hogy jelenleg a mi országunkban igyekeznek eltussolni egy valóban megtörtént, vérlázítóan súlyos pedofil ügyet.

Cohn-Bendit izgága melldöngetését nem kell szeretni. Politikusokat védelmező újságírókat megvetni, a provokációt mint nemes és mélységesen európai hagyományt elfogadni, valamint jókat nevetni mindenféle habkönnyű történeteken viszont kötelező.