Felelőtlenség, hozzánemértés, torkosság

2009.04.23. 18:10

A terézvárosi önkormányzat vezetésének egyetlen sikertörténete lehetett volna az Eötvös utcai kulturális-közösségi színtér. Ezzel szemben - mint arról az Index is beszámolt - ismét a szégyenpadra kerültek. A történet világosabb megértésének kedvéért született ez az írás.

közösségi sintér2

2004 tavaszán fogadta el a képviselőtestület Terézváros közművelődési-kulturális koncepcióját, majd az ezzel és a Kulturális alaptörvénnyel (1997/CXL.sz.törv.) összhangban levő rendeletét az önkormányzat közművelődési feladatairól. A rendelet részletesen szólt az önkormányzat kötelező és vállalt feladatairól, a finanszírozás alapelveiről. Tartalmazta azt az elkötelezettséget, mely szerint biztosítani kívánja a lakosság számára a szabadidő hasznos és kulturált eltöltésének lehetőségét, továbbá azt a szándékát, hogy segíteni kívánja - többek között - a helyi civil szervezetek tevékenységét, a közösségfejlesztést.

Az említett célok minél hatékonyabb megvalósítása érdekében saját fenntartású közösségi színtér létrehozásának terve szerepelt a rendeletben. Három építészeti tanulmányterv és megvalósítási tanulmány készült, majd a hivatal illetékes vezetőiből, szakembereiből létrejött munkacsoport vizsgálta a létesítmény megvalósíthatóságát, pályázati lehetőségeket kutatott fel.

2005 áprilisában döntött a testület a szakmai fejlesztési koncepció elfogadásáról, a Magyar Államkincstár felé címzett támogatási kérelem beadásáról és kijelölte a helyszínt. 2006 februárjában fogadta el az Országgyülés a pályázatot, ezt követően - a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően - a KIPSZER 2006 decemberében elkezdte a kivitelezési munkálatokat, melyek befejezésének tervezett időpontja 2008. december 15. volt.

Az eredeti elképzelés szerint az intézmény működtetését az erre a feladatra - akkor még - alkalmas személyi összetételű közművelődési közalapítvány (TERMA) végezte volna, természetesen néhány szakemberrel kiegészítve. A 2008 decemberében elkészült épület üresen áll, a képviselőtestület a mai napig nem hallott, nem látott elképzelést a működtetésére vonatkozóan!

2002 ősze óta vagyok Terézváros alpolgármestere. Hozzám tartozott a humán szakterület 2007 októberéig, mikoris a 2006-tól önkormányzatba választott másik SZDSZ-es alpolgármesterhez kerültek hatásköreim (érdekes történet, más cikkek témája lehetne!), majd pár hónappal később kizártak az SZDSZ-frakcióból. A közösségi színtér létrehozását 2003-tól kezdeményező alpolgármesterként és terézvárosi lakosként is úgy érzem, kötelességem véleményt nyilvánítani ebben a szégyenletes történetben, és mint az ügy(ek) közeli ismerője, fogalmazhatok a megszokottnál szigorúbban.

kozossegiszinter

Bajor Zoltán 2007 októbere óta felelőse a területnek. Ha a "csókosbirodalom" építése, a “zsákmányért” folytatott koalíciós marakodás helyett önként vállalt feladatát, kötelességét végezte (vagy legalább végeztette) volna, már birtokba vehette volna Terézváros és a környező kerületek lakossága a saját pénzén és sok ember munkájával készült közösségi-kulturális létesítményét. Az üres építmény homlokzatán kifeszített molinó felirata pedig büszkén hirdeti és jelképezi az illetékesek szavahihetőségét: "Programok 2009 tavaszától".

Még valami: A kerület egyik büszkesége, a Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) felújítása miatt három évre kiköltözni kényszerül. A közösségi ház működtetésében tudomásom szerint szívesen részt vállalnának, a kölcsönös előnyök alapján. A helyzet ismeretében persze nincs sok esélyük, mivel van gyakorlatuk és hozzértők.

Dr. Rabin László VI. kerületi alpolgármester